A történelem bizonyos időszakaiban hol erősebb volt a babona, mint jelenség, hol pedig éppen hanyatlott. Talán az ismeretlentől való félelem ösztönözte arra a korábbi korokat, hogy egyetlen tárgynak, egy állatnak természetfeletti erőt tulajdonítsanak. A babona azonban ma is éppen annyira uralja az életünket, mint korábban. Ha félünk a körülmények összjátékától, mert átszaladt előttünk egy fekete macska, gyorsan köpünk hármat a bal vállunk felett, vagy elefántszobrot teszünk a polcra ? kizárólag a bejárati ajtóval szemben ?, hogy elűzzük a rossz szellemeket, de akár amuletteteket is hordhatunk magunknál, ha biztosra akarunk menni.
Manapság újra felerősödött a köztudatban a babona jelensége, a hit az apró tárgyakban és a természetfeletettiben, ezért is érhető a tömeg, amely a Magyar Nemzeti Galéria előtt fogadott minket. Kígyózó sorok álltak az aulában, a pénztárnál és az információs pultnál, sokan előre kinyomtatott jegyekkel várakoztak, hogy végre bejuthassanak. A hat órakor kezdődött programsorozat Gombosi György grafikai gyűjteményének elemzésével, a régi és az új magyar rajzművészet bemutatásával indult, Zsákosi Ferenc művészettörténész, Szepesvári Ildikó, a Magyar Nemzeti Galéria restaurátora és Marsó Diána művészettörténész közreműködésével. Az egyórás beszélgetés közben a múzeum egy másik szárnyában Vázsonyi János fantasztikus szaxofon-improvizációját lehetett hallani, melyet 19. századi festmények ihlettek. Az összhatás zseniális volt. A művész képről képre haladva, hol a szenvedélyesen zúgó tengert, hol a tomboló szélt imitálva szinte vonzotta maga után a látogatókat, akik megbűvölten követték az előadót.
Épphogy csak belekezdett egy új akkordba Vázsonyi János, máris megkezdődött Cser Judit tárlatvezetése A világ mágikus szemlélete címmel a második emeleten. Ezzel egyidőben volt Bartos Zoltán egyiptológus előadása, mely az Amulettek titkai címet viselte. Utóbbi rengeteg érdeklődőt vonzott, az összes ülőhely foglalt volt, sőt még az ajtón is alig lehetett beférni. Az egyiptomi kultúrában hatalmas ereje volt a földöntúli világnak, így a halotti amuletteknek is. Az akkori emberek sokkal jobban készültek a túlvilági életre, mint amennyire a hétköznapjaikat élték meg, ezért náluk a babona más értelmezést kap. Nem feltétlenül félelemből akarták megóvni magukat, sokkal inkább lehet elővigyázatosságnak tekinteni azt, hogy mennyire hittek például a szívben, amelyről azt tartották: az értelem középpontja, onnan származnak gondolataink, tudományaink. Éppen ezért a szívet mint központi szervet rendkívül óvták, a mumifikáció során ez volt az egyetlen szerv, amelyet a testben hagytak. Balzsamozás után pedig egy szívamuletett helyeztek a mellkasra ? egy szív-skarabeuszt ?: ez nemcsak megvédte az elhunyt szívét, de a mérlegelésen ? amikor is eldől, hogy a paradicsomba kerül-e az illető vagy sem ? ez segített a döntésben, ha esetleg sérült volt a szerv.
Egyiptom után a második emeleten következett a 16. század és hiedelemvilága, vagyis a boszorkányok. Németh István művészettörténész számos alkotást végigjárva ismertette a koraújkori hiedelemvilágot. A boszorkányok története ma is az érdeklődés középpontjában áll, de koránt sem úgy, mint az akkori időkben. Ma már a jóslással vagy a homeopátiás gyógyítással nagyon sok pénzt lehet szerezni, ám a 16. században ezekért börtön, vallatás, vallomás esetén pedig máglya járt. Az egyik kedvelt vallatási típus ? amelyet Németh István is kiemelt előadásában ? a vízbe lógatás volt. Vagyis, ha a megvádolt nő elmerült a vízben, akkor nem volt bűnös, de ha a víz nem fogadta be a testét és lebegett, akkor boszorkány volt. Sok esetben gondolták úgy, hogy a nők mint boszorkányok rontják meg a férfiakat főként testi erejükkel, és így esik az erősebbik nem bűnbe.
Az előadások és a tárlatvezetések közben borkostolás és workshop is várta a látogatókat, este nyolctól pedig Szirtes Edina Mókus adott koncertet. A következő Múzeum+ program február 16-án lesz Múzeum+Labirintus címmel.
Írta és a képeket készítette: Fischer Viktória
