Babos és fiai a Kulteában
A Vendéglátóipari Múzeum Bazilika melletti épületében 2006 szeptembere óta működik a Kultea, egy főleg zenei programokat kínáló kis pódium, alig száz fős befogadóképeséggel. A programok között a jazz a meghatározó, de sok world music és etno-zenei produkció is látható, sőt a Filharmónia kortárs zenei koncerteket is rendez itt. Jelenleg havonta állandó csütörtöki klubja van Palya Beának, ami mindig telt házas, továbbá Borbély Mihálynak és Ágoston Bélának. A növekedés gátja, hogy az indulásra kész büfé engedélyére régóta hiába várnak, ami ezen a helyszínen, ami a vendéglátás kultúráját kellene, hogy bemutassa, legalábbis bizarr.
A január 24-i este Babos Gyuláé volt, aki ezúttal három tanítványát hozta magával. A magyar jazz egyik legkiemelkedőbb gitárosa ugyanis 1964 óta tanít, ami olyan rég volt, hogy amikor a színpadon a konferálásban felidézte, nem is tudta hirtelen kiszámolni, ennek pontosan hány éve. Babosnak természetesen van aktív működő zenekara, ez a Project Special, amellyel nemrég a MüPában is taroltak, de ez az este az örömzenéről szólt. Együttesének egy volt tagját azért elhozta magával, Jellinek Emil dobost. Bőgőzni a többek között a Trio Midnightból ismert Egri Jánost hívta, akiről elárulta, hogy egyéves kora óta ismeri, mert vérrokonságban is állnak, nem csak zeneiben.
De a zenében, szám közben elmondott konferálás és egy rövid szám (Skylark) után Babos rögtön átadta a helyet egyik legfiatalabb tanítványának, a 21 éves Balogh Rolandnak, aki előbb trióban játszott, majd Babossal együtt. Az estén végig ez volt a felállás: előbb a tanítvány a két rutinos kísérővel, majd kvartettben játszott egy-egy örökzöldet. Balogh nagyon muzikális, biztos time-mal, és korát meghazudtoló kiforrott tudással rendelkezik, de itt szerényen csak tanárának stílusában és a nagy mainstream gitárosok modorában improvizált, bár azt nagyon tetszetősen tette, különösen akkordjátéka meggyőző. Illemtudóan, de azért kicsit "feleselt" tanárával a duó részben.
A második fellépő tanítvány a 25 éves Nagy László volt, aki rockosabb-bluesosabb hangot és ehhez illő hangszert választott magának, improvizációs stílusa is fragmentáltabb a többiekénél. Babos büszkén azzal mutatta be, hogy ő is ki mer mozdulni a jazz határain túlra, mint maga is néhány évtizede, amikor Demjéntől kezdve sok pop sztárnak volt szerzője, producere, zenei rendezője, stúdiózenekarok oszlopa. Nagy énekelt is, hangszerén pedig Babossal duóban pompás párbeszédet kezdeményezett.
A harmadik tanítvány, Lamm Dávid már bölcs korba ért, mert betöltötte a harmadik ikszet. Trióban a Seven Steps to Heavent, majd kvartettben a Round Midnightot játszotta - szinte minden számot ott helyben választottak ki, igazi jam session-höz méltóan. Az ő time-járól is, mint Baloghéról, csak jókat lehet mondani, váltásai érett játékosra, stilisztikai sokoldalúsága és felkészültsége pedig gyakorlott, struktúrákban is gondolkodni képes előadóra utalnak.
A fináléban persze mind a 28 húr egyszerre pengett, az örömzene a legkötetlenebb keretben végződött, döngött a blues, és Nagyon kívül énekelt Jellinek és Lamm is. Annyira kőkeményen rendben van, ahogy a 44 éve tanító (bizony ennyi, Tanár úr!) Babos fülig érő szájjal riposztoz egy futammal a tanítványnak, vagy ahogy hangszínt vált a szintetizátorával és lesi a hatást, közben odaszól, hogy vigyék hátra az énekmikrofont a dobosnak! Lejőve a színpadról pedig megjegyzi, hogy legközelebb a még fiatalabbakat hozza, "ezek" már ugyanis végeztek.