- Emlékszem, tavaly a Bajadér sajtótájékoztatóján azt mondtad, ez a szerep számodra színészileg fontos állomást jelent. Miért?
- Ilyen nehéz feladat, pláne egy operaénekes számára, ritkán adatik meg: az ének mellett prózát is kell mondani, a hatalmas a szerep íve, és nem elég jelen lenni, de drámát kell játszani hitelesen. Az, hogy kipróbálhattam magam, nagy ajándéka a sorsnak, és úgy éreztem, ezzel csak fejlődhetek. Ezt a lehetőséget mindenképp szerettem volna kihasználni.
- Hogy érzed, sikerült megoldani a szerepet?
- Sokáig azt éreztem, nem sikerült. Valószínűleg ez egyfajta kishitűségnek is köszönhető. Tudom, az én számból furcsán hangzik, hogy amikor megkaptam Kerényi Miklós Gábortól a kész DVD-t, és volt bátorságom megnézni, akkor viszont azt kellett mondanom, hogy látható is, mennyit fejlődtem színészileg a próbafolyamat kezdetétől a felvétel napjáig. Nem nagyképű akarok ezzel a kijelentéssel lenni, mindössze azt szeretném bizonyítani, hogy egy operaénekes számára sem lehetetlen feladat az, hogy énekes-táncos színészekkel szerepeljen egy színpadon, hogy prózát mondjon.
- Hosszabb idő után március 5-én láthat ismét a közönség az előadásban. Milyen érzésekkel lépsz be újra az Operettszínházba?
- Amikor egy-másfél hete, a felújító próbák első napján beléptem, a portás, akivel nyílt titok, hogy bizalmas viszonyt ápolok, azonnal meghívott ebédre. Bizalmas viszonyunk ugyanis abban áll, hogy a portásfülkében melegíti nekem a kedvenceimet, a zöldborsólevest galuskával és a túrós vagy krumplis tésztát, én pedig zugevőként eszem a pult alatt. Az első próbáról azonban késtem, mert elég körülményesen jutottam el a próbateremig. Mindenkivel meg kellett állnom néhány szót váltani, ez pedig otthonos érzéssel töltött el. És igazolt abban is, hogy jó döntés volt a visszatérés, eredetileg ugyanis 14 előadásra szerződtem, mivel azt gondoltam, ez csak egy állomás lesz a pályámon, megtanulom, amit meg lehet, új tapasztalatot szerzek. Azt gondoltam, operaénekesként van még dolgom van a világban, de főleg a DVD hatására úgy döntöttem, folytatom. És persze az is fontos, hogy hiányoztak a kollégák, a színház, a közösség. Rengeteget jelentett például az, hogy a második felvonásbeli Shimmy próbájára minden kolléga eljött, és őszinte szeretettel vártak vissza. Janza Kata, a legjobb barátnőm, a nyáron Szegeden az Elisabethet játszotta. A Dóm téren ott ültem én is a nézőtéren az első próbán, Kerényi Miklós Gábor pedig egyenként köszöntötte a közreműködőket. Majd legnagyobb meglepetésemre, ugyanis azt gondoltam, engem nem vett észre, azt mondta a mikrofonba, hogy "És szeretném bemutatni Miklósa Erikát, az Operettszínház barátját!" Meghatódtam, mert a közönségtől kapott visszajelzések mellett számomra az a közeg is fontos, ahol dolgozom.
- A Bajadér premierje a Tavaszi Fesztivál keretében zajlott, és idén is lesz egy bemutatód, az Ory grófja. A budapesti és a szegedi dátumok mióta vannak benne a naptáradban?
- Már több, mint egy éve készülök Adéle szerepére. Rossini vígoperáját ritkán játsszák, ennek oka a tenorhiány, de nagyszerű színészi és énekes feladat egy koloratúrszopránnak. Hősnői alkatról van szó, hiszen a női nemért harcol. Tulajdonképp úgy is fogalmazhatnék, hogy ez a vígoperai Éj királynő. Nem könnyű, hogy most kevés előadást énekelek belőle, de ugyanolyan erőfeszítéssel készülök rá, mint ha több előadás lenne belőle. Később Szegeden egyébként lesz még rá módom, hogy a grófnő bőrébe bújjak.
- Hogyan próbálsz?
- Rutin kell az ilyen típusú beálláshoz, amit egy kevesebb tapasztalattal rendelkező énekes nehezen tud abszolválni. Neki valószínűleg hiányzik az a két hónapos intenzív próbaidőszak, az, hogy ez alatt megtanulja beosztani az energiáját. Ennyi színpadon töltött év után az izmok, az idegek azonban másképp viselkednek, könnyebben állnak át egy új helyzetben. Jó ideje foglalkozom a darabbal. Először októberben került a kezembe, alaposan megismerkedtem vele, aztán másfél hónap kimaradt, amikor New Yorkban voltam, és kipihentem azt a "sokkot", amit az első olvasat okozott, hogy milyen nehéz feladat előtt állok. Ezek után elölről kezdtem a munkát, lépésről lépésre. Először napi két-három órát dolgoztam rajta korrepetitori segítséggel, teljes hanggal, ami a teljes darabot jelentette, utána jöttek a másfél órás etapok, amikor a felvonásokra koncentráltunk, most pedig ott tartok, hogy "csöndben" is tudok memorizálni. Nehézséget jelent, hogy nincs a zenéhez hozzákötve a mozgás, ami egyébként sokat segít a tanulásban. Az első rendelkező próba nem lesz könnyű, mert akkor szembesül az ember azzal, mit kell csinálnia a színpadon, helyzeteket, járásokat, mozgásokat kell elsajátítani, de amikor a zenekart meghallja az ember, hirtelen kitisztul minden. De ez is egy kihívás, és Miklósa Erika szereti a kihívásokat! ( - és kacag egy hatalmasat.) Öröm számomra, hogy Szegedre mehetek, ahol a pályámat kezdtem, ahol sok kedves ismerős vár, és ami egy szívet melengető hely számomra.
- És a Metropolitan milyen hely?
- Az a szakma csúcsa. Emlékszem, Gregor József mondta, hogy boldog lehet az, aki akár egyszer is fellép ott. Nekem 2004 óta adatik meg, hogy rendszeres vendég lehetek. Rengeteg jó énekes van a világon, nagy a verseny, és a tehetség mellett szerencse is kell ahhoz, hogy valaki benn tudjon maradni.
- Idén karácsonykor is te énekled az Éj királynőjét. Milyen belülről a Julie Taymor rendezte előadás?
- Nagyon színes és izgalmas a távol-keleti látványvilág. Julie Taymor híres a bábjairól, elég csak Az oroszlánkirály musicalre gondolnunk. A színpadkép pazar, sok a maszk, egy japán mese jut róla eszembe. Ez egy angol nyelvű változat, amire eredetileg nem akartak külföldi vendéget hívni. Kemény munka volt, a Broadway-n dolgozó mesterségtanárokkal próbáltam, akik például Shakespeare-t mondattak velem, de sikerült bizonyítanom. Ez egy rövidített változat, ami sokakban felháborodást keltett. Dramaturgiailag megfelel az eredetinek, de mindössze nyolcvan perc, és ezáltal a fiatalokat és az egészen kis gyerekeket is megnyeri az opera műfajának.
