A második világháború befejezésének 60. évfordulóját egész Európa megünnepelte. Azóta kiderült, hogy az ünnepségsorozat egyik legfontosabb momentumára a lett fővárosban, Rigában került sor, ahol George W. Bush amerikai elnök még tőle is szokatlan élességgel kritizálta a háború végén kötött háromhatalmi egyezményt, a jaltai konferencián született angol-amerikai-szovjet megállapodást. Bush pedig csak az amerikai konzervatívok eddig is hangoztatott álláspontját mondta ki: azt, hogy az egykori cári nyaralóban Churchill és Roosevelt lényegében lemondott Kelet-Európáról - a sztálini befolyás javára.
Nem ez volt az első alkalom, hogy Bush nyilvánosan kritizálta a jaltai egyezményt, bár ennyire élesen még sosem kelt ki ellene. Az amerikai elemzők ezeket a kérdéseket feszegetik mostanában: hogy került az éles hangú passzus az elnök beszédébe? Mi motiválta a kíméletlen kritikát? És vajon számított-e a Fehér Ház a beszédet követő indulatos vitára? Cikkünkben a Washington Post írása alapján követjük az amerikai sajtóreakciókat.
A konzervatív álláspont szerint Jaltában lényegében jóváhagyták a Szovjetunió kelet-európai befolyását, amivel lényegében megalapozták a hidegháborút. A haldokló Roosevelt ebben az értelemben egyszerűen kiszolgáltatta, "odadobta" Kelet-Európát a szovjeteknek. A liberálisok - köztük számos vezető történész - szerint azonban az angolszászok azért engedték át ezeket az országokat, mert a Vörös Hadsereg már így is megszállva tartotta a területüket, így lényegében nem történt más, mint a fennálló állapot rögzítése. Jalta ebben az értelmezésben a realitásokból indult ki, és pozitív megkötései is voltak, pl. szabad választások kiírása - amikre Sztálin a későbbiekben rá se hederített.
A Bush-beszéd egyértelműen a keményvonalas konzervatívok álláspontját képviselte; sőt, olyan messze ment, mint amerikai elnök még sohasem - beleértve még Ronald Reagant is. Bush kijelentései közül leginkább azt támadták, mely a jaltai konferenciát a szovjet-német titkos megnemtámadási szerződés és a müncheni szerződés "rossz hagyománya folytatásának" ítélte.
"A Molotov-Ribbentropp paktum és a müncheni szerződés esetében azonban többről volt szó" - véli John Lewis Gaddes, a Yale egyetem tanára, a hidegháború történetének elismert kutatója. "Münchennek és a szovjet-német paktumnak következményei voltak, Jalta viszont semmin sem változtatott. Ha Jalta sohase történt volna meg, Európa befolyási övezetek szerinti kettéosztására akkor is sor került volna."
Hasonlóan vélekedik Robert Dalek, a Bostoni Egyetem kutatója, Roosevelt külpolitikájának szakértője. "A republikánusok Roosevelt elnöksége óta kárhoztatják a megállapodást, és rossz úton járnak. Képtelen ötlet, hogy Churchill és Roosevelt odadobta Kelet-Európát a szovjeteknek" - mondja a történész.
A Stanfordon dolgozó David M. Kennedy még tovább ment, és aktuálpolitikai fegyvert lát a dologban: "Jaltát furkósbotnak használták a demokrata-pártiak ellen a McCarthy-korszakban" - állítja.
A konzervatívoknak hasonlóan szilárd a véleményük. Patrick J. Buchanan szerint Bush mindössze "kimondta a szörnyű igazságot" arról, ki nyerte meg az Elbától keletre a háborút valójában . "Sztálin volt az, a század leggyűlöletesebb diktátora" - állítja az egykori elnökjelölt; a szerződés pedig, amit Churchill és Roosevelt aláírt Jaltában, "hatalmas hazugság" volt.
A konzervatív Washington Post vezető kolumnistája, Anne Applebaum ugyanaznap azt írta: "Liberális történészek és rooseveltiánusok kicsiny csoportja kitér annak beismerése elől, hogy az elnöknek [ti. Rooseveltnek] nem volt igaza." Applebaum szerint Jalta és más háborús szerződések "túlmentek a szovjet térhódítás puszta elismerésén; törvényesítettek és nemzetközileg elismertek új országhatárokat, politikai rendszereket".
De kinek a fejéből pattant ki végül az éles hangú beszéd? A szerző Michael Gerson volt, az elnök stratégiai tervezését felelős munkatársa, korábbi vezető szövegírója, akinek jelenleg is jókora beleszólása van Bush fontosabb beszédeinek szövegébe. Gerson beszéde - mely szerint Jalta, "miközben feláldozta a szabadságot a stabilitásért", egy egész földrészen teremtett "megosztottságot és instabilitást" - nem a semmiből pattant elő: az elmúlt évek erőteljes elnöki retorikájára épített.
Lássunk néhány példát! 2001. júniusában Bush így beszélt Varsóban: "Jalta nem természetes választóvonalat hagyott jóvá, egy élő civilizációt vágott ketté". 2002. novemberében, Litvániában kijelentette: "Nem lesz több München, nem lesz több Jalta". A Krakkóban, 2003. májusában tartott beszédében azt mondta: "Európának végre-valahára szembe kell fordulnia Jalta keserű örökségével". Idén februárban pedig Brüsszelben közölte: "A Jalta teremtette úgynevezett stabilitás az igazságtalanság és félelem állandó forrása volt".
A Bush-adminisztráció egyik hivatalnoka elárulta a Washington Postnak: a Bush-beszéd írását megelőző tanácskozáson - melyeken az elnök rendszerint általános képet fest nagy vonalakban a mondanivalójáról, utána viszont határozottan belenyúl az elkészült szövegbe - a hangsúly azon volt, hogy "minden országnak el kell mélyednie saját történelmében". Ebben az esetben arra akartak kilyukadni, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnöknek - Bush másnapi házigazdájának - bocsánatot kell kérnie a Molotov-Ribbentropp paktumért, melyben a balti országok elfoglalása is szerepelt.
Az elgondolás tehát az volt, hogy a jaltai angolszász kudarc elismerése például szolgáljon a szerződés tragikus következményeit elismerni nem hajlandó orosz elnöknek. Egyszersmind gesztus volt Bush baltikumi vendéglátói számára, és - nem utolsósorban, aktuálpolitikai üzenetként - igazolása Bush jelenleg folytatott, kompromisszummentes közel-keleti politikájának.
A kormányzati tisztviselő - aki arra hivatkozva kért névtelenséget, hogy az elnök szavai önmagukért beszélnek - elmondta: a Fehér Házban nem számítottak a Bush-beszédet követő felzúdulásra, és az általa "szennyesnek és őrültnek" nevezett McCarthy-korszak sem került szóba. "Az lett volna a lényege a beszédnek, hogy ez pocsék egy egyezmény volt" - mondta a hivatalnok a Washington Postnak.
