Balaton, nyár, szerelem Füreden

Egyéb

IMGP9346A tárlaton látható többek között Rippl-Rónai József, Barabás Miklós, Csók István, Egry József és Vaszary János alkotása is.

 

A Pintér Aukciósház harmadik éve költözik le nyárra, a Balaton partra és Magyarországon úttörőként kívánja meghonosítani azt a Nyugat-Európában már bevezetett gyakorlatot, hogy az üdülőhelyeken ? jelen esetben a Balatonnál ? az elegancia, a magas művészet és a társasági események, jótékonysági estek is képviseltessék magukat a hagyományos nyári programok mellett. A kiállításon látható műtárgyakat ugyanis augusztus 18-án este aukción vásárolhatják meg az érdeklődők, melynek bevételének egy részéből rászoruló gyerekeket segítenek majd.

 

Mind a műgyűjtők, mind pedig azok számára is szolgálnak majd az aukción érdekes, értékes alkotásokkal, akik csak a szórakozás kedvéért vesznek részt az árverésen, vagy ezúttal fognának a kezükbe első alkalommal licitáló tárcsát. A legolcsóbb műtárgy kikiáltási ára 8000 Ft, a legmagasabb licit pedig 25.000.000 forintról indul; ez utóbbi egy igazi különlegesség: Vaszary János Balatoni evezősök című olajfestményéért versenyezhetnek majd a gyűjtők. De várhatóan felkelti majd az érdeklődést Rippl Rónai József pasztellje, amely önarcképét ábrázolja, induló licitje 3.800.000 forint, egy szintén pasztell munkája Siófokról vagy Egry József: Derül címet viselő, 1941-ben készült, a Badacsonyt ábrázoló olajpasztell-papír alkotása, amely kikiáltási ára 5.500.000 Ft. Nem szükséges azonban milliókat birtokolni, ha az ember az aukción neves művészek alkotásaihoz szeretne hozzájutni, Barabás Miklós 1840-ből származó, nemes urat és hölgyet ábrázoló portrépárja például 560.000 forintról indul majd.

 

Ugyancsak jótékonysági célt szolgál majd az aukciót követően a Vaszary Villában megrendezendő társasági esemény, jótékonysági est, melyen a szponzorok jóvoltából Magyarország legjobb boraival, (Terra Hungarica) a Zwack Ház állandóan megújuló italkínálatával, Gianni Annoni (Pomo d?oro) direkt erre az Estre kreált különlegességeivel, a Balaton legnevesebb cukrászának, Bergmann Ernőnek a desszertjeivel, és Füzy Gábor ,Magyarország talán legismertebb bárzongoristájának feledhetetlen stílusú hangzásaival várják a kellemes kikapcsolódásra és némi adakozásra vágyókat. Az est kiemelkedő rangját mutatja az is, hogy fővédnökséget Dr. Martonyi János, Magyarország Külügyminisztere vállalta, míg védnöke Dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke.

Részben az aukcióból származó bevétel egy részéből és a jótékonysági est bevételből idén a balatonfüredi, 19 speciális nevelést igénylő gyermek oktatását végző Fekete István Általános Iskolát támogatja a Pintér Aukciósház. A kiállított és licitálható alkotások online is megtekinthetők a http://pinteraukcioshaz.hu/aukcio-a-vaszary-villaban-harmadszor oldalon.