Az eső illata a Balkánon Gordana Kuic szerb írónő 1986-ban megjelent, azonos című regénye alapján született. Mi fogta meg leginkább a műben?
Gordana Kuic egyik legnépszerűbb regényét azért kezdte el írni, hogy általa konzerválja azokat a családi történeteket, melyekről anyja, Blanka mesélt saját, és négy testvére fiatalságáról. Az eső illata a Balkánon egy szefárd zsidó család mindennapi küzdelmeit mutatja be Szarajevóban, egy olyan közegben, ahol muzulmánok, pravoszlávok és katolikusok élnek egymás mellett, és ahol a Salom család lányai számára tilos volt felekezetükön kívül házasodni. Az évszázados hagyomány megtörése rengeteg bonyodalmat szül, míg a család megpróbáltatásain és a lányok szerelmükért és boldogságukért való küzdelmén keresztül a nézők képet kaphatnak a kor hangulatáról és a térségben uralkodó konfliktusokról. A regény hatalmas inspirációforrást jelentett számomra, így készülhetett el a tizennégy részes sorozat és belőle a háromrészes mozifilm, mely nagy utat járt be: bemutattuk többek közt Pekingben, Atlantában és most elhoztuk Budapestre is.
Ami pedig különleges büszkeséggel töltheti el, hogy 22 év után ez volt az első szerb tévéfilm, melyet a horvát nemzeti csatorna is műsorára tűzött?
Ez így van: a délszláv háborút követő 22 évben egészen eddig nem sikerült szerb rendező alkotásának a horvát nemzeti tévéadó műsorára kerülnie, Az eső illata a Balkánon azonban a volt Jugoszlávia egész területén megnyerte a nézőket örökérvényű kérdéseivel: Merre halad az emberiség? Hová vezet az emberek egymás iránt érzett ellenszenve? Miért olyan erős ez az érzés a volt Jugoszlávia területén? Miért nem tudtunk békében élni és legfőképpen békében elválni?
Örülök, hogy a magyar közönségnek is alkalma nyílik megismerni művemet, mely remek bemutatkozás lehet rendezőként egy olyan közegben, amely csak színészként, legfőképp a több mint harminc éve bemutatott Forró szél főszereplőjeként ismer. Szeretném, ha megmutathatnám nekik szakmai pályafutásom egy másik, számukra eddig ismeretlen oldalát is.
Színészként hatalmas ismertségre tett szert, több mint fél évszázados pályafutása során rengeteg filmes alakítás köthető a nevéhez. Hogyan döntötte el, hogy a kamera másik oldalán is kipróbálja magát?
Nagy közhely, de tényleg minden a maga idejében történt, éppen úgy, ahogy lennie kellett. Olyan szerencsében volt részem színészként, hogy csaknem kétszáz szerepet játszhattam el, az egyik pillanatban viszont azt éreztem, hogy az addig megszerzett tapasztalatomat és tudásomat átültetném a ?gyártásba?, az alkotásba. Azóta olyan produkciókat keresek és valósítok meg, melyeket érdemesnek tartok rá, olyan történeketek viszek a vászonra, melyek örökérvényű igazságaikkal egyfajta utat mutatnak az emberek számára, tükröt tartanak feléjük. Ennek a belső indíttatásnak eleget téve készítettünk a feleségemmel (Mirjana Samardzic producer ? F.R.) és megboldogult fiammal, akivel közös produkciós irodát alapítottunk (Dragan Samardzic, leukémiában halt meg 2001-ben ? F.R.) számos nagyjátékfilmet és sikeres sorozatot. Nagyon sajnálom, hogy a magyar közönség még nem ismerhette meg ezeket a munkákat.
Mennyire sikerorientált, amikor kiválasztja a következő művet, amit a vászonra visz?
Nem a siker az, ami motivál ilyenkor. Olyan történeteket, szövegeket választok, melyekben egyszerre megtalálható az intelligencia, az érzelem, az izgalom, valamint a provokáció is. Jelenleg is ihletet gyűjtök a következő munkákhoz, azon vagyok, hogy szabadon eresszem a képzeletemet, minél többet utazgassak egészen addig, amíg nem találkozom egy olyan ötlettel, melyet Mira és én érdemesnek találunk arra, hogy továbbgondoljuk.
