Egyéb

Bambergiek Prágáról Budapesten

Archív 2008. március 21.

Budapesti hangversenyük műsorát múltjuk vonzásköréből merítették. Mozart 1787. januári szerzői estjén mutatta be új szimfóniáját Prágában, miután a Figaro házassága messzehangzó sikert aratott a Morva-parti városban. A D-dúr (K 504) szimfónia mellékneve azóta is "Prágai". A Bambergi Szimfonikusok csakugyan zsigereikben hordják elődjeik "muzsikus génjeit", a Prágai szimfónia minden taktusában, minden frázisában otthon érzik magukat. A mű fölépítése - nyilván a karmester Fischer Ádám jóvoltából is - annyira áttekinthető, annyira tiszta és nagyvonalú, hogy Mozart valaha volt világához vezet vissza. Mintha maga a zeneszerző vezényelte volna, annyira cafrangmentes, annyira par excellence mozarti szellemiségű. Igen sok interpretátorával szemben, akik a zenei ékítményeket szívesen hangsúlyozzák agyon, cifrázzák a rokokó jegyében, a bambergiek játéka kerüli a fölös "látványosságot", díszítgetést, s tündökletes fényben füröszti a lassú tétel érzelgősségre alkalmat adó vonós poézisét, inkább annak nemességét nyomatékosítva.

 
Fischer a szokásosnál is lassabban indítja a szimfóniát, az első tételt bevezető széles ívű, méltóságteljes Adagiót. Pianói hallatlanul kidolgozottak és kifinomultak, borús hangulatát démoni kromatika váltja. Az Allegro fájdalmas vonulatából az intenzív életigenlésig jut el, hogy a II. tétel borongós atmoszféráját a Finale mindent fölrázó, energikus Prestójába vezesse át. Páratlan élmény!
 

Az Osztrák-Magyar Haydn-Zenekar alapító karmestereként - mely kerek húsz éve a kismartoni Haydn-fesztivál rezidens együttese -, Fischer bevallottan kedvenc mesterétől is választott két opust. A ritkán játszott, korai Haydn-oratórium, a Tóbiás hazatérésének kórus-részletét ("Svanisce in un momento") adták elő a Magyar Rádió Énekkarának közreműködésével. Pompás együtthangzásukban vélhetőleg az is közrejátszott, hogy Fischer Ádám évekig az intézmény zenei igazgatója-vezető karmestere volt, egy "anyanyelvet" beszélnek. A puritán interpretálás és az érzelmek sokszínűsége, cizelláltsága épp oly magával ragadó volt, mint a program következő száma, A vihar című Haydn-madrigál (Hob. XXIVa/8) hivalkodásoktól mentes, játszi könnyedsége.

 
A maga majdhogynem romantikusan derűs, erőteljes mivoltában szólaltatják meg a bambergiek a cseh nemzet zeneszerző-óriásának, Antonin Dvoraknak a VIII. G-dúr szimfóniáját (op.88.). A vonóshangzás nyomán már-már képeket látunk, annyira plasztikus az interpretálás. A II. Adagio tétel festői látomás, romantikus hangvétellel, a scherzo rusztikus táncritmusfordulatokat éppúgy elővezet, mint az előkelőbb szalontáncokét. Vízió, varázslat, ám ugyanakkor reálisabb, szlávos nyitottság surran be az Allegro futamaival. A finale   
heroikus hevülettel diadalmaskodik a pazar akusztikáját ezúttal is "igazoló" Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, a közönség jogos ovációját kiváltva.