A földkerekség legismertebb graffitiművészének világát mutatja be az Art of Banksy című kiállítás a Tesla Loftban. Ott jártunk.

Évek óta várunk itthon egy Banksy művészetét bemutató kiállításra. Ezért is olyan menő, hogy Amszterdam, Párizs, Berlin és más metropoliszok után végre Budapestre is elérkezett az Art of Banksy című utazó kiállítás, amely átfogó képet ad a rejtőzködő street art művész világáról. Sőt: a Tesla Loft kiállítóterében most szerepel egy olyan eredeti mű is, amelyet eddig még sehol sem láthattunk.

Már eleve van egy kis indusztriális beütése ennek a kiállítótérnek, amire most még inkább ráerősítettek a szervezők a falakra fújt Banksy-idézetekkel és -munkákkal. Az előtérben egy stencil sablonokkal és festékszórókkal teliszórt kreatív sarok is helyet kapott, ahol kérésre a saját Banksy-pólónkat is elkészítik szuvenírként. Kell is ez a környezet ahhoz, hogy a munkák működjenek, hiszen a Banksy-művek autentikus helye maga az utca. Egy steril, white box kiállítótérben kiüresednének, veszítenének esszenciájukból. Banksy eredeti műveinek nagy része ugyanis helyspecifikus falfestmény, amelyek pontos megértéséhez nem elhanyagolható a felület, a környezet sem.

A Godot Kortárs Művészeti Intézet gondozásában létrejött kiállítás azonban megmutatja azt is, hogy Banksy életműve nemcsak az ironikus vagy humoros, egyszerű street art munkákból és az azok alapján változatos technikával elkészített nyomatokból áll: utcára tervezett művei mellett grafikai művei, valamint manipulált, átdolgozott festményei közül is láthatunk néhányat ebben a válogatásban.

A 2006-os UFO című képe például a múlt és a jelen művészetét ütközteti egymással. Egy klasszikus, realista festményre űrhajómotívumokat fest, ezáltal elviszi azt egy sci-fi világba. Vagy itt szerepel most a Guantanamo Bay is, amelyen az a megkötözött, fején zsákot viselő alak szerepel a hullámzó tengerparton, akit Banksy 2006-ban egy életnagyságú felfújható baba formájában is elhelyezett a Disneyland Rocky Mountain Railroad nevű látványosságnál egy gerillaakció keretében. E manipulált művek alapját bolhapiacon talált olcsó festmények adják, amelyek átfestése, módosítása frappáns humort vagy épp sokkoló döbbenetet eredményez. Banksy ezeket a munkáit sokszor csempészte be a világ nagy múzeumaiba is, nem kevés vidám percet okozva a látogatóknak.

A mostani kiállításon fellelhető munkák többsége Banksy korai és meghatározó „stencil” korszakából származnak, amelyekkel berobbant a köztudatba, és hirtelen hírnevet szerzett magának. Látható például a Pregnant Monkey, ami Demi Moore a Vanity Fairben megjelent, ikonikus fotójának szatirikus átírása: az alak feje helyére egy rajzfilmbe illő majom került, aminek a szájából cigaretta lóg. A majom Banksy számára egyébként fontos szimbólum, előszeretettel használja uralkodók, sztárok, politikai személyiségek kigúnyolására, nevetségessé tételére. A kiállítás nyitányaként is egy ilyen kép szerepel: a Monkey Queen Erzsébet királynét és az angol zászlót teszi nevetség tárgyává. 

A tér egyik részén Banksy több olyan képét láthatjuk, amelyek a brit kormánynak, hatalomnak és társadalmi berendezkedésnek mutatnak görbe tükröt. A Sprung Horse a Buckingham palota egyik őrét egy játék lóra ülteti, ezzel is jelezve, hogy ma már valójában nem védelmi szerepük van, csupán díszletek, egy idejét múlt politika látszat-őrei. A Turf War Winston Churchillt punkként ábrázolja, a Kissing Coppers pedig két brit rendőrt csókolózás közben.

Vannak olyan munkák, amelyek a túlzott fogyasztást kritizálják, mint például a Warhol-parafrázisként értelmezendő Tesco paradicsomkonzerv vagy a Tesco kids. Ezeknél azonban még izgalmasabb a Sale Ends Today, amelynek alakjait 16-17. századi bibliai jelenetekből kölcsönzi. Ezek a nők azonban már nem Jézust siratják, hanem a nagy leárazásokat. E mű mellett pedig a keresztre feszített Jézust látjuk, amint kezében bevásárlózacskókat tart. Talán nem is lehetne hatásosabban felszólalni a karácsony körül zajló vásárlási hisztériával szemben.

Természetesen megtekinthető ezen a kiállításon a Girl and Ballonból készített print is, Banksy talán legismertebb alkotása. A mű 2002-ben tűnt fel, azóta már számos helyre felfújta a művész, az idők során pedig ez a mű az ártatlanság és remény nemzetközi szimbólumává vált. Ennek egy változata a Kids on Guns, amelyen a léggömbös kislány és egy mackós szorongató kisfiú egy halom fegyveren áll. A színkontrasztok egyszerűsége és súlyossága mélyebb értelmet ad, és komorrá teszi a képet. A fegyverhegyen álló gyermekek a társadalom vakságát, naivitását jelképezik.

Hasonlóan súlyos a Napalm című kép, amely az huszadik századi háborúk egyik ikonikus fényképét sajátítja ki. A meztelenül menekülő vietnami lányt Banksy képén Mickey Mouse és Ronald McDonald fogja közre, akik boldogan futnak vele.

A válogatásból is kitűnik, hogy Banksy egyáltalán nem fél odamondani, küldetésének érzi, hogy kijózanítsa az embereket, hogy ráébressze őket a máz mögötti valóságra. A Rude Copper is ezt a cél szolgálja: a tradicionális rendőrsisak romanticizálja a képen szereplő alakot, aki azonban durván, provokatív módon bemutat a nézőnek.

A művek egy része az alkotó békeüzenetét továbbítja. A Flower Thrower eredetije a Jeruzsálemből Betlehembe vezető és fegyveres zavargásokkal terhelt főút egyik garázsán szerepel: egy férfi Molotov-koktél helyett virágot hajít el. Ez a munka most nem csak printként, hanem falra fújt óriás verzióban is látható. Az egyik sarokban a Bird and Grenade a béke és a háború szimbólumát mossa össze, a Bomb Girl munkán pedig a szeretet és a háború ölelkezik. De látható a válogatásban a legismertebb háborúellenes alkotása, a CND Soldiers is vagy a Flying Copper – printként és kivágatokként is –, amelynek az alakja egy angyalszárnyas, fegyveres katona.

A kiállítás kuriózuma a The Walled Off Hotel című munka, amely csütörtök este érkezett Budapestre, és ami még sehol máshol nem volt látható. Ezen a képen a betlehemi fal egyik őrtornya szerepel, amely körül körhintázó gyerekek „repkednek”. A kép különlegessége, hogy a mű a falból magából is tartalmaz egy kis darabot.

Banksy képeinek ereje sallangmentességükben áll. Kíméletlenül és nyersen, direkt módon és közérthetően reagálnak napjaink eseményeire, a világ aktuális híreire, társadalmi kérdésekre, globális és helyi problémákra. Ahogy Sáfár Zoltán, a Godot Kortárs Művészeti Intézet alapító-tulajdonosa elmondta: „Az Art of Banksy behozza nekünk a világ különböző pontjain, mállott vakolaton, üres téglafalon vagy sivár felüljárón megjelent műveket a kiállítótérbe, és újragondolva mutatja be az ismeretlen zseni alkotásait, hogy a művek esszenciális üzenetét festmények, fotók, printek formájában egy izgalmas kiállításai élménybe sűrítve közvetítse.” 

A kiállítás április 30-ig látogatható.
A nyitókép forrása: MTI