Bara Hajnal erdélyi zenetanár, műfordító érdemelte ki idén a Lajtha-díjat. Az elismerés jelképes átadása csütörtökön lesz a Lajtha László-emlékkoncerten, amelyet a Bartók Rádió élőben közvetít.

A közönség nélküli márványtermi hangversenyt a Bartók Rádió Muzsikáló délután című műsorában csütörtökön 17 óra 30 perctől élőben közvetítik. A műsorban Lajtha László (1892-1963) Marionettes, valamint Lajtha László átiratában Bartók Béla Szvit op. 4 című műve hangzik el, közreműködik Oláh Vilmos (hegedű), Máté Győző (mélyhegedű), Amirás Árpád (gordonka), Simon Dávid (fuvola), Bábel Klára (hárfa), Fülöp Andrea és Balog József (zongora).

Gyurkó Csilla, Lajtha László örököse laudációjában kiemeli: a Bukarestben élő Bara Hajnal szak- és műfordítói munkája eredményeként jelentek meg Bartók Béla, Kodály Zoltán és Lajtha László életéről és munkásságáról szóló írások, tanulmányok az Observator Cultural nevű román kulturális hetilapban. Az ő fordításában jelent meg 2018 decemberében az a 8 oldalas Lajtha-melléklet, mely Lajtha László munkából vett gondolatokat, valamint Solymosi Tari Emőke két tanulmányát is tartalmazta.

Bara Hajnal szakmai tanácsadói és fordítói közreműködésének
köszönhetően Románia európai uniós elnöksége idején a Bukaresti Nemzeti Opera
által szervezett, Magyarországot bemutató rendezvényén Lajtha Lászlóról és
Kodály Zoltánról olvashatott a közönség az operaház halljában rendezett
kiállításon, amely Kolozsvárra, Székelyudvarhelyre, Marosvásárhelyre és más
városokba is eljutott.

Bara Hajnal a Bukaresti Magyar Intézet zenei referenseként
2016 óta koordinálja a Magyar Zene Fesztivál néven futó előadóművészi versenyt,
amelyen olyan romániai fiatal muzsikusok vehetnek részt, akik magyar
zeneszerzők műveit is műsorukra tűzik. A versenysorozaton több alkalommal
megemlékeztek Kodály Zoltán, Liszt Ferenc, Bartók Béla, Cziffra György és
Fischer Annie mellett Lajtha Lászlóról is.

„Lajtha célja az volt, hogy közelebb hozza hozzánk a zenét,
amely segít, támogat, lelkesít és vigasztal bennünket. Humanista zeneszerző
volt" – hangsúlyozza a méltatásban a Lajtha-örökös.

Gyurkó Csilla laudációját a koncert szünetében Mohai Gábor
tolmácsolja majd, valamint Solymosi Tari Emőke zenetörténésszel,
Lajtha-kutatóval Veisz Gábor beszélget a Bartók Rádióban csütörtök délután.

Lajtha László Kossuth-díjas zeneszerző, népzenekutató
szimfonikus és kamarazenét, valamint vokális műveket írt. Mise a szorongattatás
napjaiban című darabja a 20. század egyik remekműve. Népzenei kutatásait Bartók
és Kodály oldalán kezdte meg, és haláláig folytatta. Tudományos jelentőségű
hangfelvételeket készített, lejegyzései a népi énekesek és hangszerjátékosok
előadásának historikus értékű dokumentumai.

Szólózongoraműveket, kórusműveket, népdalfeldolgozásokat különböző együttesekre és filmzenéket is készített. Több nemzetközi díjat nyert, valamint az International Folk Music Council (Nemzetközi Népzenei Tanács) egyik alapítója és elnökségi tagja volt. A Kossuth-díjat 1951-ben kapta, először nem akarta – a kommunista vezetőktől – elfogadni, de aztán mégis átvette és a kapott pénzt szétosztotta. 2015 februárjában a Hagyományok Házában kiállítással idézték fel életét és művészetét az első világháború idején, egyben emlékhangversenyt is tartottak a komponista tiszteletére. Felavatták szobrát az V. kerületi Károlyi-kertben. 2017-ben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) születésének 125. évfordulója alkalmából emlékérmet bocsátott ki, az MTA Zenetudományi Intézetében pedig szobrot avattak a tiszteletére.

A nyitóképen Bara Hajnal. Forrás: Facebook