Bárányfelhőt is bodorítanak a Kortárs Művészeti Fesztiválon

Egyéb

Székesfehérvár felismerte, hogy a kortárs művészet az emberek mindennapjait könnyebbé, a való világot felmutatva elviselhetővé teheti. A város a képzőművészet, a zene, az irodalom, a tánc, az előadóművészet és az ezekhez kapcsolódó társművészetek minden területén gazdag kínálattal mutatkozik be május 23. és június 1. között.
 

Nyiltter_MezoszemereiAlkototelep_KisRokaCsaba.jpg
Kis Róka Csaba alkotása

A már hagyományos programok mellett több újdonsággal is várják a látogatókat. Ilyen lesz az Első látásra című rendezvény, amellyel lehetőséget teremtenek a még fel nem fedezett, be nem futott művésztehetségek, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vizuális kommunikáció tanszék hallgatóinak a bemutatkozásra. Ugyancsak újdonság az első székesfehérvári középiskolás tablókiállítás. Mint arról már beszámoltunk, Új magyar művésztelepek, új magyar művészkolóniák címmel indított sorozatot a Városi Képtár-Deák Gyűjtemény. Elsőként a mezőszemerei Nyílt tér alkotótelep munkájával és az ott készült alkotásokkal ismerkedhetnek meg a fesztivál résztvevői.

 
Alig ismert oldaláról mutatkozik be Újházi Péter Munkácsy-díjas festőművész, aki Vasaim címmel a Kecskeméti Alkotótelepen készült vasplasztikáit állítja ki. Tárlatot rendeznek Kis Róka Csaba, Szántói Zoltán, Vén Zoltán képeiből, Móser Zoltán fotóiból, de lakástextil- és falikép-bemutatót is láthat a közönség.
 
A zenei paletta is igen színes: fellép a Barcsay Jenő Emlékzenekar, Sőrés Zsolt, a Dr. Lauscmann Gyula Zeneművészeti Jazz Szakközépiskola tanárai és diákjai, Borbély Mihály, Oláh Kálmán, Szandai Mátyás, Bágyi Balázs, a Sebő-együttes és Tabi Orsolya, akik Weöres Sándor verseit viszik színpadra, május 31-én pedig a Cyborg Templar, a Makám, a Besh o droM, a Zuboly és a Csókolom zenél.
 

Nyiltter_MezoszemereiAlkototelep_UjhaziPeter.jpg
Újházi Péter alkotása

A színházi programoknak a Szabadművelődés Háza biztosít helyszínt: a május 27-i Imoga egy falusi-kisvárosi panzióban játszódik valahol, valamikor, számunkra mégis ismerős helyen és időben. A szereplők kimondva vagy kimondatlanul - ki félve, ki éppen a megváltást remélve - mind a hazatérő tékozló fiút várják, aki majd mindent meg fog változtatni, ha egyszer visszaérkezik. Hatalom, szerelem, hűség és árulás, kész sorstragédia...? Inkább kutyakomédia, Garaczi-módra: helyzetkomikumok és nyelvi játékok, ismerős helyzetek és idézetek lepik meg minduntalan a nézőt, és vetnek fel további kérdéseket. Tóth László De igen című munkáját (amely Bereményi Géza - Cseh Tamás Antoine és Désiré című alkotását veszi alapul) a Szénakutatás követi június 1-én.

 
A 9. Kortárs Művészeti Fesztiválon ismét megrendezik a művész zászlók hagyományos belvárosi bemutatóját, valamint a fűnyíró akciót, amelynek eredményeként úgynevezett "land art" művek készülnek. De lesz Bárányfelhő - bodorítás (drámajáték és együttalkotás Réber László grafikái között), Sorsvadász (nyitott műhelybeszélgetés Falcsik Mari költővel, Láposi Farkas zenész közreműködésével) és Űrkémlelés is (csillagászati bemutató).