Barbárokat temettek el Soroksáron

Az ásatás során két régészeti korszak leletanyaga került elő: a lelőhely nagy részén, kb. 4 hektáron, egy i.sz. 3-5. századi temetőt és telepet tárnak fel. A barbár temető és a telep a kor szokásainak megfelelően elkülönül egymástól, a sírok egy északkelet-délnyugati irányú dombháton találhatók, a telepjelenségek pedig ettől nyugatra. Eddig összesen 77 sír került elő, 28-at kerített déli felén bejárattal rendelkező kör alakú árok, közülük csak négy volt bolygatatlan. A 49 aknasír sír közül 24 érintetlen volt, ez utóbbiak általában csak 1-1 edényt tartalmaztak. Sok esetben a rablás - a megbolygatott, összefüggő vázcsontok alapján - nem sokkal a temetés után történhetett.

A sírokba általában egy halottat temettek, kivételt jelentett a temető keleti szélén feltárt dupla, egy hármas és a délkeleti szélén egy csecsemővel eltemetett felnőtt nő sírja. Mindhárom temetkezésnél egyidejű elhalálozás történt és mindegyik sír érintetlen volt. Valószínű, hogy betegség következtében hunyhattak el, ezért nem is rabolták ki őket. A sírok rablottságuk ellenére viszonylag gazdag leletanyagot tartalmaztak: fibulák, karperecek, övcsatok, gyöngyök aránylag nagy számban kerültek elő. A használati eszközök közül orsógombok, vaskések emelhetők ki. A sírok többségébe, az elhunyt lábához túlvilági útravalót tartalmazó edényt helyeztek. A legszebb tárgy egy nagy méretű, ép, zománcos korongfibula, mely szerencsésen elkerülte a sírrablók figyelmét.

A leletanyag alapján a temető az i.sz 3-5. századra datálható. Vele egykorú a jelenleg feltárás alatt álló teleprészlet, ahol a számos ház és kemencebokor mellett az objektumok többségét a különböző formájú és funkciójú gödrök alkotják.

Még több kép a BTM oldalán