Bárki szavalhat az Ünnepi könyvhéten

Egyéb

unnepi-konyvhet-e1337328327793
fotó:cultura.hu

A 84. Ünnepi Könyvhét Háy János köszöntőjével veszi kezdetét. A fesztivál keretében az első napon az Argumentum kiadó szerzője, Békés Itala részleteket mond el Égi játszótársak című könyvéből. Ezután a száz éve született Kovács Imrére emlékezik Haas György, Kovács András és Cserépfalvi Katalin, akikkel Kulcsár Katalin beszélget. A Flaccus kiadó félórájában Ferber Margit: A másság szigetein című könyvének bemutatóján vehetnek részt az érdeklődők, akik este hattól a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében a Szép Magyar Könyv 2012 Verseny elismeréseinek kiosztásán, valamint az IBBY az Év Gyermekkönyve díj ünnepi átadásán vehetnek részt.

A fesztivál második napján, június 7-én az Oroszlános kútnál a litera.hu szerkesztősége által összeállított program  várja a látogatókat. A helyszínen bemutatják például a Markó Bélával készült interjúkötetet, emellett feltűnik a fiatal tehetség, Miklya Anna is, valamint a könyvhét egyik nagy sikerének várják a szervezők György Péter erdélyi tárgyú, nagyszabású könyvét. Ezen a napon a a Figurina Bábszínház Mackóalsó  című előadásával lép színre, valamint a  Kráter Műhely két könyvének bemutatója ? Aknay Tibor  Tündéranna című meseregénye és Kosáryné Réz Lola  Babakanál című meséje ? várja az érdeklődőket, akik  ezután a József Attila Kör nagysikerű előadását, a Néma Gyereket nézhetik meg.

Június 8-án a prae.hu szerkeszti az Oroszlános kút mellett zajló programot, amely a kortárs magyar felnőtt és gyerekirodalom tendenciáinak, új hullámainak és divatjainak bemutatása mellett fiatal és tapasztalt szerzőkkel beszélget az Ünnepi Könyvhét nagyszínpadán. A Nők, mesék, memoár című kerekasztal kereteiben például Menyhért Anna, Tóth Krisztina és Borgos Anna beszélgetnek Benedek Anna moderálásával. Szó esik még Mesés kertekről, valamint a Balatonról, a kortárs magyar novella témáját pedig Molnár Vilmos, Bicskei Gabriella, Schein Gábor, Láng Zsolt és Potozky László járja körbe.  Ugyanezen a napon bemutatkoznak többek között még az Eötvös Kiadó pszichológiai témájú könyvei, Egyszerű történet vessző száz oldal című könyve kapcsán megszólal Esterházy Péter, valamint a Kalózok és mesék című kortárs meseantológiával is megismerkedhet a közönség. Emellett június 8-án zajlik a Könyvek Éjszakája is.

Június 9-én különleges program várja a könyvhétre látogatókat. Könyvnapi verselő címmel versolvasó programot hirdet a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, a Kossuth Kiadó és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság. Június 9-én bárki felolvashatja vagy elszavalhatja kedvenc versét az összegyűlt közönségnek. Ezen a napon Kőrösi Zoltán író szerkeszti a nagyszínpad programját, amelynek keretében többek között bemutatkozik Boldizsár Ildikó Mesekalauza, Fráter Zoltán Egy városi gerilla című könyve, valamint Saly Noémi Semmiből is finomat című kötete.

Az Ünnepi Könyvhét részeként zajlik szintén június 6-10. között A 12. Gyermekkönyvnapok. A könyvhét alkalmából számos városban szerveznek programokat az irodalomszerető közönségnek.