A barkó népcsoport a palócok egyik zárt közössége különleges
motívumvilággal, amely kulturális örökségünk része. A Hagyományok Háza a Barkó
Kézműves Egyesülettel együttműködve több éve ennek a népművészeti
hagyományvilágnak a megőrzésén, megújításán dolgozik.
2012 óta közös szakmai programokkal működtetik Ózd
térségében a Művésztanyát, amely a barkó örökség megőrzésén túl a helyi
vidékfejlesztésben, a fiatal tehetségek ösztönzésében, helyben tartásában is
szerepet vállal. A Barkó Kézműves Egyesület az elmúlt években számos projektben
vett részt sikerrel, vívott ki szakmai elismerést. 2016-ban a Népművészeti
Egyesületek Szövetsége tagja lettek, 2017-ben és 2019-ben a hungarikum pályázat
keretében ruháik szerepeltek a FolkTrend divatbemutatókon.
A Magyar Néprajzi Lexikon azt írja a barkókról, hogy Borsod, Nógrád, Gömör és Heves megye határvidékén élő népcsoport, körülbelül ötven falu népe. A barkók nevének eredete ismeretlen, írásos források a múlt század elején kezdték használni. Olykor gúnynévként is szerepelt, de inkább megkülönböztető név a gömör-borsodi, részben eredetileg református kisnemesi és a római katolikus, eredetileg többnyire jobbágyparaszt magyarok között.
A barkókat a magyar néprajztudomány gyakran a palócokkal együtt vagy azok egyik ágaként kezeli. A barkók lakta vidék a honfoglalás óta folyamatosan magyar népességű terület. A városoktól távol eső, elzárt völgyekben fekvő barkó falvak a 20. századig archaikus népi kultúrát őriztek meg. A vidék központja a rövid városi múltra visszatekintő Ózd, nevezetes falvai Domaháza, Hangony, Szentsimon.
A kiállítás 2020. január 25-ig látogatható.
Nyitókép forrása: Hagyományok Háza