Gidon Kremer, világhírű hegedűművész húsz éve fesztivált alapított Lockenhaus-ban, ahová híres vára miatt utaznak a turisták. A vár a fesztiválon is szerepel, a két színhely egyike a lovagterem, a másik a főtéri templom. A lényeg a zsákbamacska-struktúra: nem teszik közzé a programot. Jegyeket napra lehet váltani, a műsor és a művészek ismerete nélkül. És vesznek is, sokan több napra. Vannak, akik végig követik az eseményeket, ami heroikus tett, lévén a másik sajátság, hogy a koncertek maratoniak. Nem is egy, hanem három teljes műsorból állnak, több fellépővel. A fél nyolckor kezdődő másfél-két órás részt majd' egyórás szünet követi, újabb másfél óra, majd éjfél körül indul a záró rész, ez már rövidebb. Hasonló az ókori színházi játékokhoz, ám a nézők nem a nézőtéren lakmároznak, hanem a templom előtt. Körben kávéházak, teraszok, borozók, éttermek lugasokkal, virágokkal.
Kezdés előtt kézzel írt plakátot tűznek ki a kapunál a részletekkel. Sokan reménykednek abban, hogy olyan estét sikerül elcsípniük, ahol Kremer is játszik, de nem ez a lényeg. Sereglenek a nézők. A templomba négyszázan férnek be, és teltház van. Ha arra gondolok, hogy a közeli Sopronban, Szombathelyen, Fertődön alig a tizede jelenik meg egy komolyzenei eseményen, végleg elkeseredem.
Elkeseredtem most is, Eszterházán. Pazar volt a program, jobbsorsra érdemes. Kiváló művészek szereztek remek estéket a maroknyi közönségnek. De mit kínál Fertőd és a magyar tópart versus Lockenhaus vagy Eisenstadt, a másik két Esterházy helyszín? Előbbinek vára a kincsek egy részét őrzi, utóbbi a másik Esterházy-kastélyt és a másik Haydn-fesztivált.
Itthon egyetlen helyen lehet lemenni a tóhoz: Fertőrákoson hosszú földnyelv vezet a parkolóba, ahová 390 Ft-ért juthatunk be. Ezért egy fizetős strandot kapunk, csupán ott vannak padok és egy pici játszótér. Amikor fürdeni nem lehet, sétajegyet adnak a strandra 180 forintért, azaz apa-anya 750 pénzért tudja meghintáztatni gyermekét a teljes magyar tószakaszon. A strand mellett por, szemét, ócska lángosos bódék vacak műanyag székekkel a parkoló peremén. Picike, iszapos tószakasz, ahol a kutyák be-, a hattyúk kijönnek. A kishajóállomáson kolomppal terelik sétahajózásra a nemlétező turistákat. Mitől lennének? Ki vágyik erre?
Fertőd. A kastéllyal szemben két kávézó-étterem a főút benzingőzében, a poros parkolóban gagyi bódék gagyi áruval. Ennyi. A kastélyba sódertengeren át lehet bejutni, hogy elvásik az estélyi topánok sarka. Hát csodálkozunk, hogy nem jönnek meghallgatni az Il Fondamentót, a csodás belga historikus zenekart? Vagy Haydn soha nem játszott operáját, A lakatlan szigetet kiváló énekesekkel (Halmai Katalin, Wierdl Eszter, Kálmán László, Sólyom-Nagy Máté), az Orfeo zenekarral, Vashegyi Györggyel? Hogy nemhogy nem vesznek rá jó előre jegyet, mint Lockenhaus-ban, de csak Pestről megy le pár zenekedvelő őrült?
Hát kitől várjuk? A piacostól vagy a turistától, akinek a koncerten kívül pár gyógyfürdőt, egy koszos öblöt meg egy vásári parkolót kínálunk? Miért jönne a mi tavunkra, ahol csak nád van, a mi kastélyunkba, a mi Haydnunkra, amikor Ausztriában ott a párja? Hozzá tisztaság, virág, strandok, mólók, sétányok, szórakozóhelyek, kikötők.
Ez is hozzátartozna a kultúrához, nemcsak a művészek erőfeszítései. Ők mindent megtesznek értünk. És mi mit teszünk értük? Magunkért? Mindennapi kultúránkért?
Szerző: Mikes Éva
