Bartók Imre író kapta az idei Mészöly Miklós-díjat, amelyet szerdán adtak át Mészöly szülővárosában, Szekszárdon – közölte a szervező Mészöly Miklós Egyesület az MTI-vel.

Az elismerést az írónak 2021-ben, a Jelenkor kiadónál megjelent Lovak a folyóban című regényéért ítélték oda, a díjat Ódor János Gábor, az elnökség tagja adta át a Művészetek Házában rendezett Mészöly Miklós-emléknapon.

Horváth-Márjánovics Diána irodalomtörténész laudációja szerint Bartók Imre regénye nyugtalanító, Mészöly szófordulata szerint inzultáló olvasmány, mely a sematizmust elutasító szerzői attitűdöt ismételten igazolja, rendkívüli mesterségbeli tudásról tanúskodik, az életmű korábbi köteteinek egyes problémáit pedig finoman hangolja újra.

A méltatásban az olvasható, hogy a mű meglepően letisztult történetalapja alatt húzódó mélyszerkezetében az írói-emberi egzisztenciát megrengető problémákat feszeget, újabb összefüggéseket mutat, befogadóját pedig egyre kevésbé hagyja nyugodni.

Az irodalomtörténész idézte a díj alapító okiratát, amely szerint az elismerést új utakat kereső, független szellemű írók kapják, akik társadalmi kérdésekben is bátran hallatják véleményüket.

„Mészölyt nagyon szeretem és nagyra tartom; azt érzem, hogy egy olyan típusú irodalmat hozott létre, amelynek a legnagyobb problémája mindig önmaga. Az irodalom saját maga előtt is talányos kifejezési forma, ehhez, úgy érzem, a magam eszközeivel, más kontextusban, de tudok kapcsolódni” – mondta a díjazott az MTI-nek.

Bartók Imre 1985-ben született Budapesten, az ELTE filozófia szakán végzett. Szépirodalmi munkái mellett irodalomtörténeti monográfiát is írt, Paul Celan – A sérült élet poétikája című munkája 2009-ben, Rilke – Ornamentika és halál című műve 2011-ben látott napvilágot. Első regénye Fém címmel jelent meg 2011-ben.

A Mészöly Miklós irodalmi hagyatékát gondozó egyesület 2004-ben alapított elismerést kortárs magyar íróknak. 2005-től Márton László, Darvasi László, Macsovszky Péter, Cserna-Szabó András, posztumusz Baka István (1948–1995), Péterfy Gergely, Zalán Tibor, Szkárosi Endre, Győrffy Ákos és Borbély Szilárd (1963–2014), Danyi Zoltán, Szabó Róbert Csaba, Lábass Endre, Szvoren Edina és Szolláth Dávid kapta meg a díjat.

Az emléknapon a Szent István téren felavatták az 1921. január 19-én, Szekszárdon született Kossuth-díjas író szobrát is, amelyet Adorjáni Endre szekszárdi szobrászművész készített.

Fotó: Valuska Gábor