Beavató foglalkozás a MODEM-ben

A szanszkrit szútra (Sutra) szó annyit jelent: "öltés", ugyanakkor esszenciális, tömör tartalmak, tanítások és ezek fűzére. Az Artus szó visszafelé olvasva Sutra. A ?UT?A egyfajta kiállítás-performansz: tánc, (élő-) installáció, újmédia, performansz, interaktív zenei és vizuális szituációk jellemzik. Az előadás leginkább rendhagyó tárlatvezetésnek tekinthető, ahol a nézés és a beavatás párhuzamosan történik.

 

Az előadás közel egy éves kísérletező munka eredményeként jött létre, melynek jelentős része természetművészeti alkotások köré épült. A társulat 2013 nyarán Zsennyén, a Bezerédj-kastély ősparkjában dolgozott, januárban pedig Észak-Indiában járt. Arcokat, hangokat, ujjlenyomatokat, szárikat és szárított tehénlepényeket, életképeket gyűjtöttek. Dolgoztak búzaföldön, folyóban, víztornyon, családoknál, utcákon. Az első két fázis tapasztalatait feldolgozva és újragondolva született - és folyamatosan születik - meg az előadás.

 

Az Artus ?UT?A című előadásához kapcsolódó beavató-színházi foglalkozás során a résztvevő középiskolások rendhagyó módon, egy interaktív múzeumi utazáson vehetnek részt, amely egy szakértői játék keretében teremt lehetőséget egy ritkán vizsgált színházi terület felfedezésére. A fókusz, az Artus erősen vizualitásra építő színházi formanyelvéből következően, a színpad terére az abban elhelyezett installációkra valamint a társulat egyedi alkotói metódusára irányul.

A beavató foglalkozáson a színházban illetve múzeumban megszokott passzív befogadói szerepünkből kilépve, aktív résztvevőként fedezhetjük fel az installációkat s válhatunk azok részévé, alakítójává. Az Artus munkamódszerének néhány elemét megismerve pedig egy közös alkotó folyamatban vehetünk részt, mely által lehetőségünk nyílik egyfajta alkotói/művészi nézőpont megtapasztalására.

A drámapedagógia módszerével, játékos formában tárjuk fel azokat a mögöttes tartalmakat, érzelmeket, benyomásokat, melyeket a kiállított művek és a közösen átélt színházi élmény vált ki belőlünk. Így a színházról és az hozzá kapcsolódó alkotófolyamatról, saját élményeink alapján valós tudást szerzünk.

A foglalkozás célja, hogy felkeltse a résztevők érdeklődését a kortárs művészeti alkotások valamint az alternatív színházi előadások irányt, e mellett egyfajta nyitott ?műértelmező? nézői szemlélet sajátítsanak el megtapasztalva, hogyan hat egy-egy színházi forma, és ezek kapcsán képesek legyenek saját véleményük kifejezésére.