Úgy tűnik, a Kolibri az a fesztivál, ahonnan a nap végén a gyerekek felvillanyozva és besózva indulnak haza, a szülők pedig elgyötörten és négykézláb. Ugyanis az apukák-anyukák komoly túlélőpróbának vannak kitéve ezen a nyárvégi bábfesztiválon: egyrészt, biztosra vehetik, hogy csemetéjük egy-egy előadással nem éri be, így esélyes, hogy egész nap ki kell tartaniuk, természetesen szendvicsekkel, italokkal, pulóverekkel, pótzoknikkal felszerelkezve. Másrészt a szülői feladatok közé tartozik az ideális ülőhelyek megszerzése, és mivel a rendezvény kb. 110%-os látogatottsággal fut, (azaz több néző, mint szék) ez egyet jelent a permanens székfoglalós játékkal. "Nem vagy még fáradt? Nem akarsz hazamenni?" - kérdezgetik a szülők egyre tikkadtabban, a leggyakoribb válasz pedig: - "Csak még ezt az egyet!"
A Kolibri Színház: A lila majom című produkciója a színházteremben kicsit ódivatú és didaktikus: egy játékbolt és egy elkényeztetett kislány otthona között ingázunk, várva, hogy a kis hisztipók megszeresse az ajándékba kapott majmocskát, ahelyett, hogy elveszett alvónyuszija után sírdogálna. Egy gonosz intrikus, a hosszú combú Barbarella, és egy félénk drukker, az árva, féllábú maci statisztál a bátor, muzikális és csupa szív kismajom kalandjaihoz, aki állhatatosságával végül elnyeri új gazdája szeretetét. Van egy halovány bűnügyi szál is, ami sajnos annyira kiszámítható, hogy a szívemhez közel álló négyéves teljes biztonsággal felgombolyítja a szálakat fél órával a színpadi leleplezés előtt. (Lábjegyzet: az egyik anyukától azt a fülest kapom, hogy egyszer hat meglett, harmincas Fradi-drukker újságírónak álcázva magát, belógott az előadásra, hogy akárhányszor felbukkan a lila majom, harsány röhögéssel díjazzák. Hiába, a Fradi-szív roppant elkötelezett.)
A Moha és Páfrány a Stan és Pan kettősre emlékeztető, krumpliorrú zsákemberkék történetéről szól Török Ágnes és Szívós Károly előadásában sok humorral, emlékezetes pillanatokkal. Kedvencem a búgó hangú macskanő felbukkanása, és a pocokká válás metamorfózisa hangos és mohó rágcsálás-gyakorlatokon keresztül. Az már csak ráadás, hogy Török Ágnesnek különdíjat kéne alapítani a legszebb hangú bábszínész kategóriában.
A pécsi Márkuszínház Mátyás király szárnyairól mesél a kicsiknek egy nagyszabású házaspárbaj keretében, folyamatosan provokálva egymást és a gyerekközönséget. Az első mondatukban törpének nevezik a kicsiket, akik erre úgy pattannak fel egymás után tömött sorokban, mintha csak egy érzelmes amerikai dráma végkifejletéből léptek volna ki. A kommunikációval gondok vannak, az egyik legbátrabb kissrácot nagyon durván, többször is leteremtik, mivel beleszól a mesébe (amikor Leonardo da Vinci neve felmerül, szívesen mesélne róla pár szót) cserébe lehiperaktívozzák. Hiába vicces és ötletes különben az előadás, ez a gesztus emberileg és szakmailag is durva hiba.
A Ciróka Bábszínház Farkas és Piroskája (kritikánk az előadásról) Tengely Gábor rendezésében igazi meglepetés, a Tasnádi István által újramesélt történetben a klasszikus mese szereplői mind saját nézőpontjukból emlékeznek az átélt, véres történésekre. Egy morcos bírónő szeretné kideríteni az igazságot, a nézők, azaz esküdtek segítségével. A fifikás szöveghez tökéletesen illeszkednek Szemenyei János zenei fricskái, Bodor Judit karakteres, groteszk bábjai: a nagymama szőke loknis, magányos úrinő, Piroska harsány, agresszív, utcakölyök, a vadász kopasz, bőrdzsekis maffiózó, a farkas pedig behízelgő szélhámos. Életszerű, harsány, üdítően friss produkció: a nap legjobbja.
Badacsonyi Angéla egyszemélyes előadása a Nem akarok többé boszorkány lenni leginkább azért karakteres, mivel az egyes szereplőket nem bábok, csupán jellegzetes tárgyak jelenítik meg (a vén boszorkány egy fekete, pöttyös kendő, befőttesüveggel, a bagoly egy kispárna, melyre egy szemüveg van ráhúzva stb.), maga a történet pedig egy kis, fiatal boszi beilleszkedési nehézségeit taglalja. Az előadó nyolc kézzel, Sívaként ügyködik a színpadon, szinte fel sem tűnik, hogy egyedül van, annyira harsányan betölti a teret. Örülök, hogy a boszi személyében végre felbukkant a Jókai téren is egy küzdőképes, nőnemű szereplő (Piroskát nem számolom, őt megeszik), ugyanis a nap egyik tanulsága az, hogy nemhogy nem szerepelnek érdekes lány-alakok az előadásokban, de a kislány nézők még a színpadi bevonósdiból sem vehetik ki rendesen a részüket, "Jányból vagy!" - tanácsolják el őket.
No persze: királylányból, tündérlányból.
No persze: királylányból, tündérlányból.
