Hajlamosak vagyunk Beethovent mogorva fickónak elképzelni, aki kizárólag küzdelmes, haragos vagy olykor gyászos zenét komponált. A sokarcú zeneszerzőnek van azonban egy napfényes oldala is, amely vidám, felszabadult és felhőtlen humorral megáldott ? a hangversenyen ebből a nem kevésbé csodálatos és emberközeli világból hallunk három opuszt. A ritkán megszólaló Névnapi nyitány azért is érdekes, mert Beethoven ebben is felhasználta az Örömóda-dallam rokonának tekinthető motívumokat és ez a szerző egyetlen koncertnyitánya, azaz nem része nagyobb színpadi alkotásnak. Az egyik kéziraton ez áll: ?Nyitány bármilyen alkalomra, koncerthasználatra?. A mű 1814?1815-ben készült el, abban az időszakban, amely talán a legtöbb elismerést hozta a komponistának, nemcsak a nagyközönség, hanem személyesen több királyi felség részéről is. A napóleoni háborúkat lezáró Bécsi Kongresszus kitűnő lehetőséget kínált Beethoven számára is, hogy alkalmi darabokkal szerezzen népszerűséget és anyagi megbecsülést. Ezzel összefüggésben született a C-dúr nyitány is, de előzményei jóval korábbra vezethetők vissza. Már 1809-ből maradtak fenn vázlatai, amelyeket Beethoven két évvel később valószínűleg az István király vagy az Athén romjai kísérőzenékhez akart felhasználni. Majd 1912-ben az eredeti Esz-dúrból C-dúrba transzponálta, és Schiller Örömódájának (An die Freude) kantátaszerű megzenésítéséhez szánta bevezetőként. De ezt az ötletet is elvetette, és a költemény végül a IX. szimfónia zárótételében szólalt meg, egészen más zenei motívumokkal. Közben, 1814 őszén, újabb alkalom kínálkozott a nyitány befejezésére: Ferenc császár október 4-ei névnapját a Fidelio előadásával ünnepelték, előtte bevezetésként szólalhatott volna meg a C-dúr nyitány. A hónap első napján Beethoven oda is írta a partitúrára: ?császárunk névnapjának estéjére?. Ám mivel a zenekarnak ? más elfoglaltságai miatt ? már amúgy sem lett volna ideje megtanulni a darabot, azt a szerző félretette, és csak 1815 márciusában öntötte végleges formába. Az ősbemutatóra az év karácsonyán, december 25-én került sor a bécsi Hofburg báltermében, egy kórház javára rendezett hangversenyen.
A különleges zenekari színekben, csodálatos dallamokban és érzelmekben tobzódó, már-már romantikus D-dúr hegedűverseny a maga korában forradalmi újításokkal és hatásokkal lepte meg a hallgatót. Beethoven egyetlen hegedűversenye szokatlanul gyorsan, szinte lázas alkotótempóban született 1806 vége felé ? bemutatójára közvetlenül karácsony előtt került sor Bécsben Franz Clement hegedűművész közreműködésével. Ezen az estén a versenyművek eme etalon értékű darabját Zalai Antal, a fiatal hegedűművész-generáció egyik ragyogó tehetségű tagja szólaltatja meg, akit a Yehudi Mehuhin 80. születésnapja tiszteletére rendezett hangversenyen ismerhetett meg a szélesebb publikum, tizenöt éves korában. Híres helyszíneken számos világhírű művésszel dolgozott már együtt, rátermettségét pedig nemcsak az jelzi, hogy összesen tizenöt díjat és 120 ezer dollárt nyert a legrangosabb versenyeken, például Brüsszelben és Indianapolisban, hanem főleg az, hogy lemezre vette Bartók Béla hegedűre írt valamennyi kompozícióját.
Az est záróműveként Kocsis Zoltán azt a szimfóniát vezényli, amely éppen 210 éve született, és amelynek varázslatos lassú tételéről Hector Berlioz így nyilatkozott: ?Mihály arkangyal műve, nem emberé?. Beethoventől már a kortársak is azt várták, hogy művei eszméket és hősöket ábrázoljanak, zenébe foglalják a fény és a sötétség harcát, a szereplők (vagy maga az alkotó) küzdelmeit, szenvedélyeit, apoteózisát vagy éppen bukását. Közöttük talán a IV. szimfónia (B-dúr, op. 60) a legkülönösebb, mivel ez illeszthető be legkevésbé a szerzőről kialakult képbe, ezért viszonylag kevés figyelmet kapott a ?hősi? szimfóniák árnyékában. Pedig meg van benne minden, amitől azonnal népszerű lehetett volna: szellemesség, formai arányosság, a zenekar virtuóz kezelése és a műfaj klasszikus hagyományainak tisztelete, valamint az újdonság és közérthetőség szinte tökéletes egyensúlya. Ezek az erények elsöprő sikert biztosítottak Haydn szimfóniáinak, csakhogy az ifjú Beethoventől a közönség éppen a lázadást, az elődök arcul csapását várta. A IV. szimfónia 1806-ban, az Eroica premierje és a Fidelio komponálása után készült, a D-dúr hegedűversennyel és a IV. zongoraversennyel egy időben.
2016. július 23., 19:00 (esőnap: július 24.)
Brunszvik-kastély parkja, Martonvásár
Beethoven: Névnapi nyitány, op. 115
Beethoven: D-dúr hegedűverseny, op. 61
Beethoven: IV. szimfónia, B-dúr, op. 60
Vezényel: Kocsis Zoltán
Közreműködik: Zalai Antal (hegedű)
Következő hangverseny:
2016. július 30., 19:00 (esőnap: július 31.)
Brunszvik-kastély parkja, Martonvásár
Beethoven-Dénes: Találkozás holdfényben
Beethoven: IX. szimfónia d-moll, op. 125
Vezényel: Dénes István
Közreműködik: Bakonyi Anikó (szoprán), Ulbrich Andrea (alt), Brickner Szabolcs (tenor), Palerdi András (basszus), Nemzeti Énekkar, (karigazgató: Somos Csaba)
