Befejeződött a tihanyi apátság Királykriptájának feltárása

Képző

Befejeződtek a feltárások a tihanyi apátság altemplomában, így ismét látogatható a Királykripta, ahol az alapító I. András király sírhelye is megtalálható. Feltételezések szerint a királyi családtól származó csontokat is találtak az altemplom feltárása során.

I. András király sírhelye közelében, az
altemplomban feltételezhetően az apátság alapítójának vagy hozzátartozójának
csontjaira bukkantak. A csontok DNS-vizsgálata jelenleg folyik, eredmény
szeptemberre várható.

A feltárás eredményeként egy „középkori tér” jött létre, ahol egy eredeti sírgödör, valamint középkori padlómaradványok nyomai láthatók. Az áprilisban megkezdett munkálatok során előkerült egy 18. századi mellkereszt, valamint 16–17. századi lőszermaradványok, pénz, koporsószögek és bronzveretek. Az altemplom falában egy fülkét találtak, amely valószínűleg a sírra néző betekintő nyílás lehetett.

Az évszázadok során sokakat temettek el az altemplomban. A megmaradt csontok alapján nem könnyű az azonosításuk, de a kor és a nem meghatározását követően annyi biztosan ki fog derülni, hogy az Árpád-ház valamely tagjának földi maradványai-e.

1953-ban is végeztek itt ásatásokat, akkor elhelyeztek egy időkapszulát: egy sörösüveget. Ezt most feltörték, benne papírdarabokat találtak, ám rajtuk az írás nem volt olvasható.

I. Andrást, a tihanyi apátság alapítóját 1060-ban helyezték örök nyugalomra a Királykriptában. I. András (1015–1060) fia, Dávid (1053/1055–1094?) is itt van eltemetve.

Az 1953-as ásatások befejeztével a középhajóban elhelyeztek három ládát, ebben találtak most rá a vélhetően legkorábbi temetkezési maradványokra.

A csaknem ezeréves altemplomot az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat vezetésével, az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel és a Laczkó Dezső Múzeummal együttműködve tárták fel.

Nyitókép: imádság a Tihanyi Bencés Apátság Királykriptájában. Fotó: tihanyiapatsag.hu/Pados Adrián