„Eredetileg sminkes vagyok, azután megálmodtam egy összevont festőműhelyt és fotóstúdiót. Olyasmit szerettem volna, ami egyedi, ami még nincsen az országban. Ekkor jött az ötlet, hogy saját festésű fotóhátterekkel nyissak egy fotóstúdiót. Hamar kiderült, erre máshol is nagy az igény, és egyre több fotós hívott festeni a maga stúdiójába is” – meséli Kustos Orsolya festőművész.

KOA Backdrops híre innentől szájról szájra terjedt, a művész munkái pedig három és fél év alatt bejárták a világot: többek közt Miamiban, New Yorkban, Los Angelesben, Londonban és Párizsban.

Extra dimenziót ad a portréknak

„A fotósok azért szeretik a vászonháttereket, mert sokkal egyszerűbb a használatuk, mintha a falat kellene különböző színekre festeni. Erre egy bérleményben nincs is mindig lehetőség. A papír homogén hátteret biztosít, és könnyű vele dolgozni, viszont a textúrája sokszor túlságosan egyszerű. Ha megnézünk például egy festett portrét, láthatjuk, mennyit ad a képhez a háttér extra dimenziója, a fények és árnyékok apró kis játékai” – mondja a festő. A háttereket éppen ezért régóta alkalmazzák.

Címlapokon és filmekben is látható

Munkái között volt olyan backdrop, ami megjelent a L’Officiel francia divatmagazin címlapján, de készített háttereket a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia című darabjának plakátjához is. Sőt Gall Attila filmrendezőtől is kapott felkérést készülő nemzetközi filmje díszlete kapcsán.

Orsolya egyik nagy álma nemrég vált valóra. Egy 120 négyzetméteres műterembe költözhetett, hogy az egyedi hátterek mellett újra a festményekre is fókuszálhasson. A jelenleg készülő festményei különlegessége, hogy a vásárlók teljes bizalmát élvezi, és szabad kezet kap a családi otthonokba készülő képekkel kapcsolatban. Bár Orsolya keresi még a saját stílusát, ami igazán önmagát tükrözi, de tízéves tervei közt szerepel, hogy nemcsak megtalálja azt és kamatoztatja, de egy kiállításon számunkra is megmutassa.

Nyitókép: Schram András. Forrás: KOA Backdrops