A Városliget kedvelt pihenőhely volt száz évvel ezelőtt is. A békebeli hangulatot felidézik a korabeli képeslapok, a rajtuk látható szobrok és épületek többsége sajnos csak fotókon maradt fenn.

A fotózott vagy művészek által rajzolt, festett képeslapok többnyire üzleti szempontok szerint kiválasztott helyszíneket örökítenek meg. Profi módon megkomponált emlékképek, népszerű témákról. Olyan látványt kínálnak, amelyért a vásárlóközönség hajlandó pénzt adni. A levelezőlapok képes oldalára csak olyasmi kerülhet, amit a kor embere szépnek, érdekesnek, reprezentatívnak tart, különben nem kelnének el. A közízléshez igazított postai lapok akarva, akaratlanul dokumentálják is, milyen volt megörökítése pillanatában a kiválasztott helyszín. Ahogy telik az idő, megváltozik a látvány, így az eredeti állapotot ábrázoló régi képes levelezőlapok kortörténeti dokumentummá nemesednek. Segítségükkel bepillanthatunk a múltba.

Az elmúlt 120 évben számtalan képeslap készült a Városliget
épületeiről, az itt működő intézményekről, szórakozóhelyekről és persze
magáról a parkról. A Liget rengeteg jól fotózható, látványos helyszínt
kínált száz évvel ezelőtt éppúgy, mint napjainkban. Ezúttal olyan képes
levelezőlapokat válogattunk össze, amelyek, amellett, hogy szépek, a
Városliget történetének forrásértékű dokumentumai is. Különösen azért,
mert olyan épületekről és ligeti részletekről készültek, melyek ma már
nem léteznek.

Royal Gerbeaud Pavillon (1885-1944)

A Királypavilon az 1885-ös Országos Általános Kiállítás tartós fennmaradásra szánt épületeinek egyike volt. Ybl Miklós tervezte, és eredeti funkciója szerint a kiállításra látogató királyi család fogadására szolgált.

Az 1896-os Ezredéves Kiállításon a belvárosi Gerbeaud Cukrászda kihelyezett tagozata működött a pavilonban, amely a kiállítás egyik legnépszerűbb pontjává vált. Elegáns teraszán szívesen megpihentek a látogatók, és megkóstoltak legalább egy kuglert (mai nevén minyont). Emile Gerbeaud itt mutatta be új találmányát, a világhírűvé vált konyakmeggyet: hosszú sor kígyózott a pultok előtt a pikáns finomságért. Az épületet a Városligetre hulló bombák 1944 őszén döntötték romba.

Iparcsarnok (1885-1944)

Az 1885-ös Országos Általános Kiállítás központi kiállítási épületeként szolgált a mintegy 15 ezer négyzetméter alapterületű, hatalmas Iparcsarnok. Négy bejárata a négy égtáj felé nyílt. Nyugati kapuja előtt sétateret alakítottak ki, zenepavilonnal és szökőkúttal.

A következő fél évszázadban az ország egyik legjelentősebb kiállítási helyszíneként számtalan rendezvénynek adott otthont. Köré épültek az 1920-as évektől rendezett Budapesti Nemzetközi Vásárok pavilonjai is. A 2. világháború idején hadianyagraktárként használták. 1944 őszén bombatalálat érte. Helyén a közelmúltig a Petőfi Csarnok állt. Ide építik föl az új Magyar Nemzeti Galériát.

Ezredéves Kiállítás főkapuja (1896)

A főkapu az Andrássy út tengelyének folytatásában, a Nádor-szigettel szemben állt.

A Millenniumi Emlékmű ívelt kollonádját megelőlegező, látványos főkapu Frommer Lajos budapesti építész tervei alapján készült. A kapuzat 60 méter hosszú, középső pilonjai 18 méter magasak voltak. A kiállítás bezárása után elbontották.

Ős-Budavára (1896-1910)

Az Ezredéves Kiállítás mulatónegyede rengeteg látogatót vonzott. A milleniumi évben naponta 15-20 ezer ember fordult meg a falai között.

Alkotói a régi Buda hű mását igyekeztek feleleveníteni, színházi díszlet módjára. Város volt a városban, saját újsággal és postahivatallal, utcáin, terein villanyvilágítással. A központjába épített mecset - amelynek kupolája mindkét képeslapon látható a háttérben - minaretjének erkélyéről müezzin köszöntötte az imára felsorakozott bosnyák ezredet. A korhű megjelenésű kulisszavárost ideiglenes anyagokból emelték Marmorek Oszkár építész tervei szerint. Ős-Budavára olyannyira népszerű lett, hogy a századfordulót is túlélte. 1910-ben tűzveszélyessé nyilvánították és a fővárosi közgyűlés a lebontásáról döntött.

Fővárosi Pavillon (1896 - 1944)

Az Ezredéves Kiállításon a főváros kiállítóhelyeként használták, majd az egész épületet tavasztól késő őszig vendéglők, kávéházak vették birtokukba.

A főváros legnagyobb és legdíszesebb helyiségeként hirdették annak idején. Itt működött Weingruber Ignác kávéháza, amelyet az Ujjé, a Ligetbe' című dalban is megörökítettek. A nevezetes kávéházban és a hatalmas teraszon 2500 vendéget tudtak egyszerre kiszolgálni. Amíg a felnőttek kávéztak, trécseltek, a gyerekek a kávéház saját játszóterén, felügyelet mellett nyargalászhattak. Az 1944 őszi bombatámadások során ez a közkedvelt ligeti vendéglátóhely is elpusztult.

Fővárosi sétány szökőkútja (1882 - 1960-as évek)

A Liget eredeti főbejáratának számító köröndön (ma ismert nevén Rondón) 1882-től működött szökőkút.

A századfordulón Fővárosi sétánynak nevezték a szépen parkosított területet. A körönd a Stefánia úti korzó szomszédságában ugyancsak kedvelt sétálóhelynek számított. Szökőkútja átvészelte a két világháborút, és többszöri felújítás, átalakítás után még az 1960-as években is lövellte a vizet.

Vízforgató rendszere azonban nem volt. A fővárosi kertészet akkori vezetői arról panaszkodtak, hogy az óránkénti 36 köbméteres vízfogyasztás mellett külön díjat kell fizetni a víz tóba vezetéséért is. A közel százéves szökőkutat az 1970-es évekre felszámolták, ma virágágyások találhatók a helyén.

Lechner Ödön jégpavilonja (1875 - 1893)

Amikor az öreg tóparti melegedőbódé leégett, a Korcsolyázó Egylet az ifjú Lechner Ödönnel terveztette meg az új jégpavilont. Az 1875-ös korcsolyaszezonban adták a keleties motívumokkal díszített épületet.

A központi csarnokot mindkét oldalon nyitott folyosó kötötte össze egy-egy kisebb, nyolcszögletű pavilonnal. Az egyikben a büfé kapott helyet, a másik melegedőhelyiségként szolgált. A tetőteraszon helyezték el a zenekart. A földszinti korcsolyacsatoló fölött kapott helyet az üvegablakos nagyterem, ahonnan a gardedámok figyelhették árgus szemmel a gondjaikra bízott ifjú hölgyeket. A korcsolyaélet az 1890-es évek elején olyan gyors ütemben fejlődött, hogy a Lechner-féle jégpavilon már kicsinek bizonyult. Ezért 1893-ban lebontották, és felépítették helyére a ma is látható, 115 méter hosszú neobarokk jégcsarnokot.

Park a Hősök terén (1896 - 1938)

A park a Hősök tere helyén, állt, hiszen a tér csak 1932-ben nyerte el mai nevét. Sokáig nem is kezelték önálló térként, hanem az Andrássy út városligeti torkolatának tekintették.

Amikor legelső, napjainkban is álló épülete 1896-ban felépült, a Műcsarnokot még a Városliget fái vették körül. Előtte hangulatos parkot alakítottak ki padokkal, sétautakkal, szökőkúttal. A Szépművészeti Múzeum elé, 1906-os felavatásakor, szintén virágágyásokat, örökzöldeket és szökőkutat helyeztek. A két épület előtti növényzet és a két szimmetrikusan elhelyezett szökőkút között haladt a Ligetbe igyekvő forgalom egészen 1938-ig. Ekkor az évtizedeken át szépen gondozott parkot felszámolták. A teret az Eucharisztikus Kongresszus rendezvényei miatt lekövezték, hogy a százezres tömegnek helyet biztosítsanak. Ránk már ebben a formájában maradt.

A teljes cikk és a képek forrása a ligetbudapest.reblogon található.