A beképzelt beteg

A vallási-utópisztikus komédiában a nevettetés és egyéb reakciók kicsikarásának legfontosabb eszköze a helyi színezet, a magyarok aktuális lelkiállapota, valamint az énekes beszéd, amely Darvas Ferenc zenéjének is köszönhetően a társulat védjegye lett.

Pintér Béla nagyon ért ahhoz, hogy a narráció és a hozzá jól simuló poénnal teli párbeszédek közvetlenül hassanak a közönség érzelmeire. Ahogy az eddigi munkáiban, itt is egy konkrét, hétköznapinak tűnő eset az útravaló: Máté Edina, a női Krisztus megszületésének, magára találásának, transzvesztitává válásának, elmegyógyintézetbe záratásának és kosárlabdapalánkon keresztül történő mennybemenetelének történetét mutatja be. Lehetne Monthy Python vagy akár Szigligeti Ede. Béla atya (Pintér Béla) meséli a sztorit, aki még azzal a helyzettel is eljátszik közben, hogy instruálja a saját szerepét. Pintér volt már betyár, bolond, kocsmatöltelék, most nyakörves papot játszik, az eseményeket összefogó fél-spirituális személyt. Egyébként szentírást olvas, a helyi polgármesterből, Hajdú Lászlóból (Thuróczy Szabolcs) lett Edina-követő feljegyzéseit. A pszichiáter számára szeretné világossá tenni, hogy kedvenc tanítványát kezelni kell, különben ellepik a világot a nők. Közben olyan poénok hangzanak el, mint: Ábrahámhegyi-beszéd, vagy Szürke Galamb evangéliuma, és az ilyet természetesen hálás nevetések követik.
 
A négyfelé osztott tér egyik felén elektromos orgona található. Olasz Botond elmeorvos (Friedenthal Zoltán) játszik rajta és a társulat kellemesen énekel, hol egyházi hangulatú, hol musicalbetétnek tűnő dalokat (szintén Darvas Ferenc). A két ajtófélfa felől távol-keleti turistának öltözött színészek érkeznek, akik a polgármester és szeretője Angyal Hajnal (Szalontay Tünde) nagy bánatára nem az elhagyott gyárcsarnok miatt jöttek, hanem egy hamarosan megszülető csecsemő miatt. Edinát egy román béranya, Máté Marika (Enyedi Éva) szüli meg, Máté József (Quitt László), a hitehagyott zsidó nagybácsi segíti világra a gyereket és a faluban még aznap éjjel tizenhárom csecsemőt öl meg egy injekcióval Hajnal, a piros patás titkárnő. Iszonyú csavarosak a szálak, csupa ármánykodás, akár egy szappanopera, a lényeg, hogy Edina, a feminista Krisztus közben fut a végzete felé. A vígjáték húsvéti menetbe torkoll, amin már senki nem nevet, de nem érezzük élesnek a váltást, a külön-külön is remek színészi játékok ellenére, mintha fáradt volna ez a vég. A többi rendben van, kellemes szórakozás és még gondolkodni is enged.