Békéscsaba és Nagyvárad: színházi koprodukció

Egyéb


jokaiszinhaz2.jpg
A békéscsabai Jókai Színház

 (MTI) - Seregi Zoltán rendezésében a társulatok színészei együtt lépnek színpadra. A közös produkció költségeire a békéscsabai Fiatal Színházművészetért Alapítvány pályázott, az Európai Unió határ menti együttműködést támogató Interreg programja keretében. A nyertes pályázatban olyan településeket jelöltek meg az előadások helyszíneként, amelyek kulturális szempontból hátrányos helyzetben vannak - jelentették be azon a sajtótájékoztatón, amelyet Meleg Vilmos nagyváradi és Fekete Péter békéscsabai társulatigazgató Békés és Bihar megye önkormányzati vezetőinek társaságában tartott Nagyváradon.
  Moli?re művét tíz településen adják elő, a bemutatót július 28-án a dél-alföldi Kondoroson tartják. "A közös produkció iránymutató lehet, hiszen nem volt szükség a társulatok fenntartóinak támogatására - jelentette be Fekete Péter, aki hozzátette, hogy a pályázathoz szükséges ötszázalékos önrészt is a pályázó alapítvány biztosította.
  A két társulat közötti együttműködés azonban itt nem ér véget, hiszen Meleg Vilmos nagyváradi igazgató közölte, hogy a Csókos asszony című, 46 szereplős operettjüket ősszel Békéscsabán is bemutatják. Az előadások mellett a nagyváradiak közös szakmai képzést is terveznek a békéscsabai Fiatal Színházművészeti Szakközépiskola támogatásával. A békéscsabai színház vezetője emellett felajánlotta, hogy szakmai segítséget nyújtanak a felújítás alatt álló nagyváradi színház rendbetételére.