Beköszönt a zsidó újév

Kultpol

A zsidó naptár szerint négy újév van, ezek közül a legjelentősebb a zsinagógai újesztendő. A Rós Hásáná kifejezés szó szerint azt jelenti: az év feje. Ezen felül illetik még a Jóm truá (a kürtharsogás napja), a Jóm hádin (az ítélet napja), a Jóm diarichtá (hosszú nap), Jóm hárát olám (a világ születésnapja), a Jóm hákeszen (az eltakarítás napja) névvel is. A zsidó újév napja ? lévén a zsidó naptár luniszoláris, azaz a Hold és Nap szerinti naptár ? mindig újholdra esik.
 
Ez a lelki számvetés, önvizsgálat, az ima időszaka, amikor a Talmud szerint minden élőlény elvonul Isten előtt, aki megítéli őket a következő esztendőre. Mivel a "közepesek" még kapnak haladékot, hogy megjavítsák magukat, a hithű zsidók e napon visszagondolnak az elmúlt évben elkövetett hibáikra és tévedéseikre, az őket ért kísértésekre. Ugyancsak az újév napján adnak hálát a Mindenhatónak, mert egész éven át megóvta őket a balszerencsétől és a rossztól.

A zsinagógában áldást mondanak, majd megfújják a sófárt (ez eredetileg kosszarv, amely az Ábrahám által feláldozni kívánt fia helyett kapott kosra emlékeztet). A hagyomány szerint a sófár hangja hallatszott a sínai kinyilatkoztatás alkalmával, és ez jelzi majd a Messiás eljövetelét.

A Rós Hásánát megelőző hónap már a megtérés jegyében telik, szokás ilyenkor jókívánságokat küldeni és az év közben tett fogadalmakat feloldani. A nap előestéjén fehér ruhákba öltöznek, a zsinagógában is a fehér szín az uralkodó. A zsidó újévi asztalon datolya, gránátalma, tök, csicseriborsó és póréhagyma található, mert ezek a termékeny és gyorsan fejlődő növények a kabbala szerint a szerencse jelképei. Nem hiányozhat a hal sem fejével együtt, továbbá a mézes alma, amely kellemes és vidám évet hozhat. A máskor sós és hosszúkás kalács (barhesz) is kerek és édes.

Rós Hásánát sok helyen olyan dologgal töltik, amelyet egész évben végezni akarnak, így éjszaka nem alszanak (nehogy elaludják a szerencséjüket), hanem imák és vallásos énekek hangzanak fel. Közép-Európában, így Magyarországon is elterjedt Rós Hásáná első napjának délutánján ? vagy ha az a nyugalomnapra esik, akkor a következő nap ? a Táslich szertartás. A kenyérmorzsát összegyűjtik és beleszórják egy folyóba ? így szimbolikusan vízbe vetik a bűneiket, ezáltal tisztán kezdhetik meg az új esztendőt.

Rós Hásáná után tíz nappal tartják a legnagyobb zsidó ünnepet, a Jóm Kipúrt. A köztes időszakot tíz bűnbánó napnak nevezik, amikor mindennap különleges bűnbánó imákat kell mondani, az erre eső szombat a megtérés szombatja. Jóm Kipúr a nagy megbocsátás napja, amikor Isten feljegyzi az élet könyvébe azoknak a zsidóknak a nevét, akik az új esztendőben is élhetnek.