Elsősorban orgonaművészként ismerünk, de játszol még zongorán, csembalón, illetve a barokk kamarazene világában is kipróbáltad magadat.
A zeneszeretet családi örökség nálunk, édesapám, Tóka Szabolcs is orgonaművész. Így természetes volt, hogy a testvéreimmel beírattak bennünket zeneiskolába. Én a zongorával indítottam, majd tizenéves koromban kezdtem el orgonálni, és annyira beleszerettem ebbe a hangszerbe, hogy aztán ezt választottam hivatásomnak. A zongora nagyon jó alapokat adott, a csembaló pedig középiskolás koromban kezdett el érdekelni, ma pedig általában barokk zenei együttesekben szoktam játszani rajta, illetve az elmúlt év óta a harmóniumjátékot is művelem. Az Újpesti Baptista Gyülekezet orgonistája vagyok 2010 óta.
Zeneakadémistaként többször is jártál mesterkurzusokon itthon és a nagyvilágban. Mit adtak számodra ezek a lehetőségek?
Ezekben az években többször is megfordultam külföldön, ahol világhírű professzoroktól tanulhattam, de Budapesten is fantasztikus kurzusokat tartottak. A Művészetek Palotájába egy hangversenysorozat keretében minden évben meghívják a világ legjobb orgonistáit. Itt volt például Olivier Latry, a párizsi Notre-Dame orgonaművésze vagy Christoph Bossert würzburgi professzor, aki egy egész hetes kurzust tartott a német romantikus zeneszerzők orgonaműveiből. Máskor meg én mentem külföldre, többnyire a barátaimmal, Franciaországban és Hollandiában improvizációs kurzusokon vettünk részt. Komoly szakmai munka folyt, de itt elsősorban nem a számonkérés volt a lényeg, inkább kötetlen, szabad alkotói tevékenységnek lehet elképzelni. Bárhol jártunk, mindenhol megcsodáltam és persze kipróbáltam a különleges orgonákat. A zongoráknál van néhány alaptípus, apró különbségekkel, de egy holland barokk orgona teljesen más, mint egy francia romantikus vagy egy olasz reneszánsz. Hatalmas különbség van a méretben, a hangzásesztétikában is. A mi hivatásunkban, aki igazán tájékozott akar lenni, annak alaposan ismernie kell ezeket a hangszereket. Ez egy kicsit nehézség is számunkra, mert így nagyon sokféle hangszeren meg kell tanulnunk játszani. Ezért is jó, hogy például csembalózom és harmóniumozok mellette, mert az orgonisták alkalmazkodóképességét állandóan fejleszteni kell. Van ebben ugyanekkor egy óriási szépség is, hogy bármerre utazik az ember, teljesen mást talál. Ez egy hihetetlenül gazdag világ, még nem fogytam ki az élményekből, és úgy érzem, nem is fogok soha.
Melyik volt a legkülönlegesebb orgona, amellyel találkoztál?
Van, amelyik azért különleges, mert egy-egy zeneszerző kötődik hozzá, konkrétan azon a padon ült néhány száz évvel ezelőtt. Kipróbáltam Arnstadtban a Bach-orgonát, amelyen 1703-1707-ig templomi szolgálatot teljesített. A hangszert úgy restaurálták, ahogy annak idején is kinézett, Bach is úgy láthatta, hallhatta, mint én. Egy nemzetközi verseny döntőjében a merseburgi dóm orgonáján is volt alkalmam játszani, amelyet pedig Liszt Ferenc használt, akinek a legnagyobb orgonaműveit ott mutatták be az 1850-es években. Ezek csodálatos élmények voltak, azért is, mert talán ehhez a két zeneszerzőhöz kötődöm a legjobban. Bachhoz azért, mert ő a népénekekhez írt több száz feldolgozást orgonára, ami az én repertoáromban alapkő. Liszt Ferenc pedig a magyar orgonaművészet megalapozója, a Zeneakadémia orgonatanszakának létrejötte is az ő nevéhez fűződik. A legrégebbi orgona, amelyen játszottam, Hollandiában van, és 1511-ben készült. Zeneakadémistaként többször is jártunk Párizsban tanulmányúton, ahol kipróbálhattuk a nagy templomi orgonákat. Egy alkalommal Amerikába is eljutottam, ott pedig testközelből is megismerkedhettem a mozi-orgonával, amellyel annak idején a némafilmeket kísérték. Ezek rendesen megépített orgonák, de különleges effekteket is tartalmaznak, amelyek kellettek is, hiszen ha csak egy Chaplin-filmre gondolsz, ott állandóan történik valami. Ezért a szokványos orgonaregiszterek mellett csomó ütőhangszert is alkalmaztak bennük.
Kikre tekintesz mesteredként?
A váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolába jártam, ahol Bednarik Anasztázia növendéke voltam. Nagyon fontos tanár volt az életemben, gyakorlatilag ő tanított meg tanulni. Sok darabot feladott, amelyeket határidőre meg kellett csinálni, ebben a mesterségben ez a szakmai tudás alapja. Ma rengeteg felkérésnek teszek eleget kóruskísérőként vagy zenekari játékosként, határidőkkel dolgozom, ez inkább a mesterség, mint a művészet része, és ebben az ott-akkor szerzett alapokra támaszkodom. A Zeneakadémián Pálúr János, Ruppert István és Fassang László tanított orgonálni. Az volt a rendszer, hogy minden évben más tanárnál tanultunk. A zongoratanárom pedig Prunyi Ilona volt. Türelemmel és szeretettel oktattak, szép élmények ezek számomra, nem utolsó sorban a rengeteg közös utazás miatt. Spányi Miklós óráihoz is volt szerencsém, akitől barokk kamarazenét és continuo-játékot tanulhattam. A mai napig nagyon jó kapcsolatban vagyok velük. Szeretném megemlíteni Beharka Pál nevét, aki előttem 60 évig volt az Újpesti Baptista Gyülekezet orgonistája. Gyakran csinálunk közös programokat, bő fél évszázados korkülönbséggel is erős barátság alakult ki köztünk. Szakmailag nagyon sokat adott, és mindig vannak érdekes történetei, hiszen ő személyesen is ismerte a XX. század nagy magyar egyházzenészeit. A külföldi tanáraim közül, akiknél egy mesterkurzus erejéig megfordultam, Sietze de Vries holland orgonista játéka fogott meg a legjobban, aki fantasztikusan improvizál. Lenyűgözött a tudása, és ezért egy nyáron úgy döntöttem, felkeresem. A barátaimmal kivettünk egy kis lakást pár napra és elmentünk hozzá tanulni. Nagyon természetes és közvetlen személyiségként ismertük meg. Az fogott meg benne, hogy az improvizálás és az interpretáció, valamint a szólóban és a másokkal együtt játszott zene egymást inspiráló harmóniában jelenik meg nála.
Évek óta tanítasz te is. Hogyan éled meg?
A tanítás szerves része annak, amit csinálok. Van néhány magánnövendékem és 2005 óta a Magyarországi Baptista Egyház különböző zenei tanfolyamain is tanítok. Jelenleg heti két napot töltök Tatabányán, a zeneiskolában. Fontos és kedves dolog számomra, hogy Beharka Pál könyveiből oktathatom a diákokat, ilyen módon is folytatva a munkáját. A gyerekek nagyon speciális foglalkozást igényelnek, ami a zeneiskolai jellegből is adódik, illetve velük teljesen más zenei problémák kerülnek elő, mint amilyenekkel én találkozom. Most már több éves tapasztalattal a hátam mögött több dolgot is másként csinálok, mint az elején. Ebben az a nagyszerű, hogy én is mindig tanulok valamit a gyerekektől. Türelem és alázat kell ehhez a munkához, és sok-sok humor is. Az ütemterv megfelelő kialakítása is komoly feladat, hiszen még a legjobb képességűek is elakadhatnak, például azért, mert annyi mindent csinálnak egyszerre. A legszebb azt látni, hogy valaki ugyanúgy megszereti ezt a hangszert, mint én. Nagyon fontosnak tartom az utánpótlás kinevelését, de nemcsak az orgonaművészet jövője szempontjából, hanem mert a zenélés csodálatos szabadidős tevékenység a fiatalok számára, értékes alternatívát kínál és más készségeket is fejleszt. Azt hiszem, a tanítást és az előadó-művészetet nem szabad szétválasztani. Én nagyon élvezem ezt, és magamat is mindig próbálom fejleszteni, például míg utazom a vonaton Tatabányára, szakkönyveket olvasok, és olyan zenéket hallgatok, amelyek segíthetik a munkámat.
A tavalyi évben Fischer Annie-ösztöndíjban részesültél. Miben járult hozzá ez az elismerés a szakmai fejlődésedhez?
Nagyon jó koncertlehetőségeket kaptam, gyakorlatilag az egész országot bejártam. Ősszel például a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon mutatkozhattam be, amelyre közreműködőként felkértem a Baptista Központi Énekkart Oláh Gábor karnagy barátom vezetésével. Két héttel ezelőtt pedig ösztöndíjas társaimmal adhattam gálakoncertet a régi Zeneakadémián, ahol a múlt évben vásárolt 150 éves harmóniumomon játszhattam.
Végh Nóra
