Alexander Graham Bell 1876. február 14-én kért szabadalmat új találmányára, a telefonra. Ugyanezen a napon, két órával később nyújtotta be szabadalom-védelmi kérelmét Elisha Gray is, aki már 1874-ben feltalálta szerkezetét. Leadója Philip Reis 1861-es készülékéhez hasonlított, a Jeates által kifejlesztett folyadékmikrofonnal kiegészítve. Gray vevője elektromágnessel vezérelt membrán volt. Bell az adó- és vevőkészülékben egyaránt membránt alkalmazott, amelyek elektromágnes előtt rezegtek. Ez fölöslegessé tette külön energiaforrás, elem használatát. Az első kísérletek kudarccal végződtek, csak hosszas próbálkozás után találta meg a megfelelő méretű rezgő tömeget. 1875. június 2-án sikerült először elektromos úton hangot közvetítenie. Kilenc hónap múlva némi módosítás révén vált lehetővé az emberi beszéd továbbítása: 1876. március 10-én hangzott el az első telefonüzenet: "Mr. Watson, jöjjön ide, szükségem van Önre " A technikai siker ellenére Bell telefonja nem kelt nagy figyelmet, az 1876-os philadelphiai világkiállításon csak a brazil császár érdeklődése nyomán kapott aranyérmet. Bell ezután távösszeköttetésekkel próbálkozott, október 9-én kapcsolatot teremtett Boston és Cambridge között, 3200 méter távolságból. Ajánlatára az angol kormány ezt válaszolta: Lehet, hogy az amerikaiak tudnak ilyesmit hasznosítani, Angliában van elegendő kisfiú, akikkel üzeneteket lehet küldeni. Bell 1877-ben Watsonnal, Hubbarddal és Sandersszel megalakította a Bell Telefon Társaságot Bostonban, s megkezdték a készülékek tömeggyártását.
