second unit osztály oktatok.jpg

Bemutatkoztak az SZFE-n a jövő akciófilmesei

Október 1-jén került sor a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) első second unit rendező mester szakos hallgatóinak diplomafilm-vetítésére az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A végzősök változatos műfajokban, látványos filmtechnikai megoldásokkal és akciódús rövidfilmekkel mutatták be frissen megszerzett tudásukat.

A közönség nyolc kisjátékfilmet láthatott: Csillag Manó: IYKYK, Dóczé Péter: Pirkadat, Fekete Gergő: Moraj, Gajdics Dávid és Mezei Áron: Rádiócsend, Géczy Dávid: Merülés az éjszakában, Nagyistók Edit: Halhatatlanok, Tasi Tibor: Rozsdás lóvé, Varga Sebastien: Poros utakon című filmjét. A vetítések közötti szünetekben az alkotókat Gulyás Buda osztályvezető hívta színpadra, akik röviden ismertették filmjeiket, majd válaszoltak a felmerülő kérdésekre. A bemutató így nemcsak a vizsgafilmek premierjét jelentette, hanem alkalmat adott arra is, hogy a közönség közelebbről megismerje a hallgatók szakmai útját és a képzés során szerzett tapasztalataikat.

A second unit rendezők a filmkészítésben elsősorban az akció- és tömegjelenetek megvalósításáért felelősek, munkájukkal a főrendezőt segítik abban, hogy a film egységes és teljes élményt nyújtson. A szak 2023 őszén indult az SZFE Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetében, Gulyás Buda Balázs Béla-díjas operatőr és Piroch Gábor Mozgókép életműdíjas kaszkadőrszakértő, valamint Csuja László és Vecsernyés János szakmai vezetésével.

Az egyéves mester szakos képzésre kilenc hallgatót vettek fel. Ők júniusban vehették át diplomájukat, október 1-jén pedig a nagyközönség is megismerhette vizsgafilmjeiket.

A hallgatók a képzés során a forgatókönyv vizuális megtervezésétől a kaszkadőrjelenetek, autós, motoros és lovas akciók kivitelezésén át a VFX-technológiák alkalmazásáig átfogó szakmai felkészítést kaptak.  Gulyás Buda, a szak osztályvezetője kiemelte: „A képzésnek köszönhetően olyan szakemberekkel gazdagodott a hazai filmszakma, akik képesek lesznek tévéfilmek és nagyjátékfilmek akciójeleneteinek megrendezésére, illetve second unit rendezőként támogatni a főrendezőt az egységes és teljes filmélmény megteremtésében. Hallgatóink szaktudása nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét, így a hollywoodi szuperprodukciókban éppúgy helyt fognak állni, mint a nagyszabású hazai filmekben.”

A hallgatók és a képzés sikerét is jelzi, hogy Varga Sebastien Poros utakon című diplomafilmjét meghívták a londoni International Motor Film Awardsra, ahol az alkotást a neves zsűri – Vic Armstronggal az élen – a Legjobb Diákfilm és a Legjobb Operatőri Munka díjára jelölte.

Prof. dr. Sepsi Enikő, az SZFE rektora az esemény kapcsán hangsúlyozta: „A Magyarországon, de a régióban is egyedülálló képzés új távlatokat nyit a filmes oktatásban. Ezt a fejlődést az infrastruktúra folyamatos megújítása is kíséri: a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben a virtuális stúdió után tavaly átadtuk a Kovács Lászlóról elnevezett analóg műtermet, valamint idén létrehoztuk az országban egyedülálló 35 mm-es egyetemi filmlabort. Nemzetközi kapcsolataink is tovább erősödnek: a közelmúltban David Cronenberg rendezőt köszönthettük az NFI-vel közös vendégként a Klasszikus Filmmaratonon, ősszel pedig első alkalommal rendezzük meg a CineGe Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált.”

Ez is érdekelheti

Ridley Scott állva tapsolva ünnepelte Piroch Gábort

Piroch Gáborral beszélgetni olyan élmény, mint egy pompás útvesztőben bolyongani. Több mint negyven éve kaszkadőr, és Arnold Schwarzenegger barátja nyilvánosan gratulált életműdíjához.

Arnold Schwarzenegger is gratulált Piroch Gábornak

Az amerikai színész frissen közzétett videóüzenetében gratulált és kívánt minden jót Piroch Gábornak, akivel jó barátok lettek közös munkájuk során. A jókívánságok annak alkalmából szóltak, hogy a kaszkadőr és akciórendező hétvégén átvehette a Magyar Filmakadémia életműdíját a Magyar Mozgókép Fesztiválon.

Átadták a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjait

Makó Mari casting direktor, Piroch Gábor kaszkadőrszakértő, Demjén Ferenc dalszövegíró-énekes, Bordán Irén színművész, Gálffi László színművész, Robert Lantos producer, valamint Koltai Lajos operatőr, rendező vehették át a Magyar Filmakadémia és a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjait péntek este a Balatonfüreden tartott gálán.

A világsztárok is szerették a Budapesti Klasszikus Film Maratont

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés kísérte a Nemzeti Filmintézet (NFI) fesztiválját, a 8. Budapesti Klasszikus Film Maratont (BKFM). A száz éve született Makk Károly, a magyar származású hollywoodi forgatókönyvíró, Joe Eszterhas, valamint Szabó István, Atom Egoyan és David Cronenberg rendezők Robert Lantos producerrel közösen készített filmjei voltak a középpontban.