Bemutatták a rendszerváltozást - dvd-n

Kultpol

(MTI) - Szabó Csaba, a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese időutazásként ajánlotta a dvd-t. Mint elmondta, a levéltár munkatársaival arra vállalkoztak, hogy a rendszerváltozás 20. évfordulóján a tudományos kutatók, a közép- és felsőoktatásban tanító pedagógusok, diákok, hallgatók elé tárják az idáig alig feltárt levéltári dokumentumokat. Hangsúlyozta: nem kívánnak politikai állásfoglalást megfogalmazni, ők történészek.
   

rendszervaltas_horngyula_eduardservadnadze_alairjaaszovjetcsapatokkivonulasat_moszkva_by_vmek_oszk_hu.jpg
 Horn Gyula és Eduard Sevardnadze aláírásával látja el a Magyarországon ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok teljes kivonását kimondó szerződést. Moszkva, 1990. március
 
A multimédiás anyagon található egy összefoglaló tanulmány az időszak történéseiről, részletes kronológia és névmutató. Emellett mintegy ötezer oldalnyi irat, 272 fénykép, számos amatőr fotó, 70 plakát, 125 hanganyag és közel két órányi filmrészlet segíti az akkori eseményekben való elmélyedést.
   
Szabó Csaba kiemelte: a dvd-n a hatalom oldaláról mutatják be a történéseket, hogy a hatalom miként reagált a rendszerváltó eseményekre. Meghallgatható egy eddig teljesen ismeretlen interjú, amit Kádár Jánossal a finn tévé készített, amikor lemondott pozíciójáról, illetve utolsó, nyilvánosság előtt elmondott beszéde is. Közzétesznek az MSZMP politikai bizottsági üléseiről hanganyagokat is.
   
A korongra felkerültek a BBC és a Szabad Európa Rádió felvételei is az akkori történésekről. A főigazgató-helyettes elmondta, hogy a Nemzeti Tankönyvkiadó várhatóan taneszközzé minősíti, s így az oktatási intézményekbe is eljuthat majd a dvd.
   
Tölgyessy Péter politikai elemző a korszakot értékelve kiemelte: húsz évvel a rendszerváltozás után Magyarország nem az ünneplés hangulatában van. Az emberek mintegy 80 százaléka gondolja azt, hogy "nagyon elrontottuk ezt a húsz évet". Kifejtette: a magyar társadalom máig nem dolgozta fel, miért és hogyan bukott meg az államszocializmus. Nincsenek hősei ennek az időszaknak, nincs olyan ünnepnap, amit ünnepelni lehetne - vélte, hozzátéve: ez hihetetlenül hiányzik.
   

rendszervaltas_amunkasorsegutolsoseregszemleje_1988_by_vmek_oszk_hu.jpg
 A munkásőrség utolsó seregszemléje, 1988
 
Véleménye szerint egyértelmű, hogy az 1990 előtti berendezkedést megette a rozsda, egyre biztosabban kiderült, hogy alulmaradt a nyugati berendezkedéshez képest.
  
Szerinte azok az országok vannak a legelőrébb, ahol az emberek magukénak érzik az új rendszert. Az elemző példaként a balti államokat említette.
   
Tölgyessy Péter szerint nagyon fontos, hogy legyenek megfogható pontok, dokumentumok, képek, ezt adja ez a dvd. Mint mondta, így okos ehhez a korhoz hozzányúlni.
   
A bemutatón részt vett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság volt elnöke, Pető Iván, az SZDSZ-alapítója, és Kónya Imre egykori MDF-s politikus.