(MTI) - Mint azt Kúnos László, a Corvina vezetője elmondta, az elmúlt 12 évben ez már a hetedik kötet, amelyet a szociológus-történésztől a kiadó megjelentet. Azok, akik az előző könyvek születésénél bábáskodtak, már régóta biztatták a szerzőt, hogy adja közre személyes életútját is, amelyről háttérként gyakran beszélt barátainak - annál is inkább, mert élményei, tapasztalatai a politikatörténelem megannyi izgalmas részletére is rávilágítanak.
Huszár Tibor, mint arra a kötet emlékeztet, "éppen jókor" született ahhoz, hogy belenőjön a világháborúba, majd Budapest ostromába. Ő és közvetlen családja szerencsés, de volt olyan rokona, akit elpusztították a nyilasok. Aztán a Rákosi-korszak és a moszkvai diákévek, a kommunista funkcionárius élete következett, és még mindig fiatalon, a Petőfi-kör egyik vezető szereplőjeként élte meg a zaklatott 1956-os esztendőt, majd szemtanúja volt az 1956-os forradalomnak. Az akkori tapasztalatok nyomán döntött úgy, hogy a közvetlen politizálás helyett a tudománynak szenteli életét. Ez az út vezetett a szociológia intézményesítéséhez, tanszékének létrehozásához Magyarországon, majd az akadémikusi címhez, és Huszár széleskörű szerzői munkásságához, amelyből az utóbbi években talán a kétkötetes Kádár-életrajz vált a legismertebbé.
Ebben a gazdag publikációs listában jelentenek merőben újat Huszár Tibor "metszetei", amelyekben a személyes sors adja a nem egyszer drámai fővonalat, és a nagybetűs történelem, amely a szerző megfogalmazása szerint az ő ifjúkori marxista eszményének "felfeslését" hozta, a hátteret. Ezt jól kifejezi, hogy míg az egyes fejezetekben a kiváló elbeszélői adottságokat tükröző történetek sorjáznak, a háttér a könyv végén szerepel, családi és politikai események kronológiájaként. Almási Miklós, a kötet egyik méltatója elmondta, hogy Huszár először magnóra diktálta visszaemlékezéseit, ezért is őrzi a könyv az elbeszélés közvetlenségét.
A nyolc évtized "magántörténelmi" metszeteiből kitűnik, hogy Huszár Tibor a XX. század második fele magyar történelmének csapdáit kerülgetve mindig nyitott szemmel figyelte a társadalmat annak szereplőit. Rákosi Mátyástól és Révai Józseftől vagy Molnár Eriktől az 1956-os forradalmat előkészítő Petőfi-kör vezetőjéig, Tánczos Gáborig, majd a Kádár Jánosig és Aczél Györgyig. Később pedig az emigráció nagy személyiségeivel találkozva az Egyesült Államokban Kovács Imrétől és Nagy Ferenctől hallhatta meg a történet másik oldalát, meg tudta nyerni az ő bizalmukat is.
E korszak magyar kulturális szférájának számos személyiségéről, szereplőjéről elevenít fel emlékeket, történeteket, helyzeteket a szerző - köztük szerepel Lukács György, Heller Ágnes, Jancsó Miklós, Szalai Sándor, Erdei Ferenc, Kőrösi József, stb. Ahogy Gombár Csaba, a könyv másik méltatója fogalmazott a bemutatón, ezzel a XX. századi szellemi élet folyamatosságát is tükrözi az önéletrajzi mű, méghozzá anélkül, hogy a személyesség "önfényezéssel" párosulna. "Kritikai" megjegyzése csak annyi volt, hogy - miután barátai jól ismerik Huszár Tibor számtalan olyan anekdotáját is, amelyeket kihagyott ebből a műből - a könyv "túl rövid".
A bemutatón e történetek közül a szerző, aki ismételten visszatér könyvében a foci iránti rajongására, két, Puskás Ferenccel kapcsolatos személyes élményét elevenítette fel. Így azt is, amikor egy fegyelmi vétség miatt Öcsit az illetékes bizottság el akarta tiltani a következő találkozótól - megfeledkezve arról, hogy az éppen a Szovjetunió elleni válogatott mérkőzés lesz. Farkas Mihály honvédelmi miniszter - Puskás a Honvédben játszott - erre olyasvalamit talált mondani a telefonba, hogy a fegyelmi bizottság vezetője ijedtében kiejtette kezéből a kagylót. Puskást persze beállították a csapatba.
Huszár Tibor elmondta, hogy jelenleg egy Erdei Ferencről, a magyar szociológia klasszikusáról szóló előadáson dolgozik, amelyet később, ha módja nyílik rá, könyvvé szeretne bővíteni.
