Stalter György a magyar fotográfia ikonikus figurája. Többek között olyan projektek kötődnek a nevéhez, mint a Más-világ című album. Legújabb kiállítása, amely Berlin egyik izgalmas városrészének mikrotörténeteibe kalauzol el, az Artphoto Galériában nyílt meg. Erről, a közösségi kertekről és az elfogadásról is beszélgettünk vele.
Honnan jött a Kertek Berlin Neukölln című tárlat ötlete?
Korábban készítettem egy anyagot Város a városban címmel, amelyhez a budapesti nyolcadik kerület adta a helyszínt. Az anyag eljutott Can Togayhoz, aki a Berlini Magyar Intézet igazgatója volt, ő javasolta, pályázzam meg a három hónap berlini tartózkodást biztosító Moholy-Nagy ösztöndíjat. Megfogadtam a tanácsát, sikerült az ösztöndíjat elnyernem. A kiírásban megadták, hogy a pályázat Berlin szintén nyolcadik kerületéhez, Neuköllnhöz kötődjön. Készítettem tehát arról a városrészről is anyagot, majd a budapesti és a berlini anyag Berlinben és a budapesti Fugában is bemutatásra került. A közösségi kertek fotózása a berlini munkám részét képezi, önálló tárlat most először nyílt belőlük.
Milyen volt a kapcsolatfelvétel a képeken szereplő emberekkel?
Rögtön az volt a benyomásom, hogy a kertek művelői kispénzű emberek, akiknek élvezetet nyújt, kikapcsolódást ad a kerttel való foglalatosság. Nagyon közvetlen, nyílt emberek társaságába kerülhettem. Egész Berlint meghatározza ez a fajta nyitottság, úgy is mondhatnám, hogy ebbe a városba sok minden belefér, a társadalom részéről nincs meghökkenés a hétköznapitól elütő, szokatlan dolgok láttán.
Milyen érdekességek jöttek Önnel szembe a munka alatt?
Az izgalmas, a valóságot egyénien kezelő, azt a saját kényelmükhöz igazító emberek közt többen említést érdemelnének, most két példát mondanék. Egyik alanyom három-négy műanyag kutyát gondozott, és ez őt jó érzéssel töltötte el. Hétvégente látogatta meg őket, a kutyák hűségesen várták a kertben. Tudta jól, hogy ez az egész giccskategória, de nem zavartatta magát. Nyilván otthon nem tarthatott állatot, jobb híján ezzel fejezte ki a vágyát, magát is megviccelve, hogy giccskutyákat választ, amelyek a maguk módján nagyon helyesek és szépek. Egy hölgy meg egy bábuval élt együtt, az asztalhoz ültetette, felöltöztette, beszélt hozzá. Furcsa, de nem nevetséges helyzet, engem elgondolkodtatott, szörnyen meghatott.
Kutatott a témák után?
A street fotográfia vitathatatlan tulajdonsága, hogy az ember tudatosa keresi a témát.
Közösségi kert létezik Magyarországon is. Mi az, ami Berlinben ezen a téren nagyon ott van, azonban nálunk hiányzik?
Hasonló kert több helyen felbukkan Berlinben. Megfordultam egy bezárt, felparcellázott repülőtéren is, fakerítés választotta el egymástól a komoly gazdálkodásról tanúskodó kerteket. Nagy élmény volt. Tudom, működik ilyen Magyarországon, részleteiben nem ismerem, hogyan, de azt látom, a közösségi kert hatalmas ereje az közösség összefogásában csúcsosodik ki.
Kapott elgondolkodtató visszajelzést a kiállításmegnyitón?
A tárlat jó visszhangot kapott, már csak azért is, mert Berlinnek ez a kerülete a budapesti közönség előtt nem annyira ismert, a városrész izgalmas arcát hozhattam közel az itteniekhez. Nagy örömömre szolgált, hogy a közönség tökéletesen értette: a képek szereplői egy pillanatig nem gúny tárgyai, szeretettel fotóztam őket. Együttműködőként vettek részt a fotózásban, nincs lesből készült zsánerfotóm.
