Beszédes István nyerte az első szegedi drámaíróversenyt

Egyéb


kortarsdramairoverseny_szeged_beszedesistvan_d__rg20080912004_crop.jpg
Beszédes István

(MTI) - A három ország négy drámaírója, négy rendezője és négy színtársulata részvételével megrendezett verseny szerdán kezdődött. A szerzőknek - a kolozsvári Hatházi Andrásnak, a zentai Beszédes Istvánnak, a pécsi Balogh Robertnek és a szegedi Podmaniczky Szilárdnak - mindössze huszonnégy óra állt rendelkezésükre, hogy elkészítsék színdarabjaikat. Az írók számára a Kovács Gábor Gyűjtemény - Válogatás a magyar festészet remekeiből című tárlat alkotásai szolgáltak múzsaként, hiszen a műveket a szecessziós palota egy-egy termében írták.

 
A drámákat a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem, az Újvidéki Művészeti Akadémia, a pécsi Janus Egyetemi Színház és a Szegedi Focus Műhely színészeiből álló csoportok csupán hat-nyolc óra alatt állították színpadra, Andrei Elek, Urbán András, Tóth András Ernő, illetve Benkő Imola Orsolya rendezésében.
 
Mikuli János, a zsűri tagja a pénteki eredményhirdetésén elmondta: színvonalas alkotások, izgalmas művek, jó szövegek születtek a hagyományteremtés szándékával megrendezett versenyen. Az a feladat, hogy a kiállított képzőművészeti alkotások szolgáljanak a dráma alapötletéül, egyaránt inspirálta a szerzőket, a rendezőket és a színészeket. A győztes alkotást értékelve a zsűri tagja kifejtette, Beszédes István műve - amelyet Andrei Elek állított színpadra - összetett, költő nyelven íródott, lehetőséget teremtve ezzel egy önálló, sajátságos színházi világ bemutatására.
 

Kortarsdramairoverseny_Szeged_BaloghRobert_BeszedesIstvan_HadhaziAndras_PodmaniczkySzilard_D__RG20080910004.jpg
Balról: Balogh Róbert, Beszédes István, Hadházi András és Podmaniczky Szilárd a verseny előtt

A drámaíróversenyeken született szövegek a hagyományos művekhez képest sokkal több teret engednek a színházi kísérleteknek - mondta a díjkiosztott követően Beszédes István, aki korábban Újvidéken már két hasonló megmérettetésen is részt vett.

 
Ma már önálló irodalma van a "röpdrámáknak", ezek a 12 vagy 24 óra alatt született művek megpróbálják alkotómunkára serkenteni a színészeket és rendezőket. Az egyre gyakoribbá váló versenyek fordulópontot jelenthetnek: az írók számára világossá válik, hogy élhetnek a színházi kifejezőeszközökkel, a színházak pedig megszokják a kortárs szerzőket és a csapat egy tagjának tekintik - fogalmazott a zentai alkotó.