Giambattista Tiepolo egyik leghatásosabb műve az 1759-ben készült Szent Tekla a pestisekért imádkozik című oltárképe. Tekla az olaszországi Este városának szentjei közé tartozik, aki valószínűleg a Krisztus utáni első évszázadban élt, és imájával véget vetett a városban tomboló pestis pusztításának. A kép arra a szörnyű járványra utal, amely 1630-ban Velencében pusztított, ám ez már a nagy hagyományra visszatekintő pestisábrázolások utolsó darabjai közé tartozik. Amikor Tiepolo befejezte ezt a megrendelésre készült művét, a pestis már visszavonult Közép-Európából.
A betegség utoljára 1720-21-ben Marseille-ben ütötte fel a fejét, ám a festő és a kortársak azonban továbbra is rettegtek attól, hogy a szörnyű járvány újból visszatérhet. A pestis csak a XIX. században vált a mindenféle járványos betegség okozta fenyegetettség metafórájává. Akkoriban ugyanis már más fertőző kórokkal, a kolerával és a himlővel kellett az embereknek megbirkózniuk. Ma pedig az AIDS és a madárinfluenza (korábban "baromfipestisnek" is nevezték) tartja rettegésben az emberiséget.
Az orvostörténész nem csak a diagnosztikával foglalkozik, bár nincs kétsége afelől, hogy a XIV. században Európán végigsöprő pestishullám kórképe nagyon hasonlít a a bakteorológia által a XIX. században kidolgozott modern kórképhez. (Yersin 1894-ben fedezte fel a pestis kórokozóját.) Ugyanez vonatkozik a az ún. justinianusi pestisre is, amely 541-ben a Földközi-tenger medencéjében pusztított.
A szerző számára ennél sokkal fontosabb, hogyan reagáltak az emberek egy ilyen vészhelyzetben. A könyvben nem söpri félre a korabeli magyarázatokat (Isten büntetése, mérgezett levegő stb.), hanem megpróbálja beilleszteni azokat az akkori világ orvosi ismereteibe. A szerző megpróbál egy minden korra érvényes reakciómintát kidolgozni, így olyan védekező stratégiákkal is megismerkedhetünk, amelyek ma is előfordulnak: a probléma lekicsinylése, bűnbakok keresése (zsidók, koldusok, idegenek), a betegek és a potenciális veszélyeztetettek elkülönítése karanténban.
A pestis történetéről már sok könyvet írtak, mégis sok kérdés megválaszolatlanul maradt. Még mindig nagyon keveset tudunk az Európát akkoriban elnéptelenítő járvány kísérőjelenségeiről, a világi és egyházi vezetés különböző reakcióiról. Teljesen ismeretlen területnek számít (és Bergdolt sem ír róla), hogyan reagált a zsidó lakosság a pestisre, bár a Talmudban már megtalálható az a pragmatikus szabály, hogy "ha egy városban, ahol ezerötszáz ember él, három nap alatt kilenc haláleset történik, akkor az még nem számít pestisnek".
Bergdolt, Klaus: Die Pest. Geschichte des Schwarzen Todes. 2006. 127 s.
