Betiltanák a Rettegett Ivánról készített filmet
Vjacseszláv Manyegin hivatalosan is arra kérte Dmitrij Medvegyevet, hogy tiltsa be "az orosz államiságot sértő és támadó alkotást". A múlt hónap elején bemutatott kasszasiker ugyanis komoly vitát váltott ki mind egyházi, mind pedig történészi körökben, éppen akkor, amikor a Kreml is arra bátorítja az oroszokat, hogy legyenek büszkék sokszor támadott és esetenként brutális történelmükre.
A filmben Iván gyilkos zsarnokként jelenik meg, aki magát Isten fölé helyezi, és valós, illetve képzelt ellenfeleit kegyetlenül kivégezteti. Az egyik jelenetben az orosz uralkodó katonai parancsnokait egy medvével tépeti szét, míg egy másikban az egyház vezetőjét ölik meg, illetve a nézők egy része azt is sértőnek tartotta, amikor Iván katonái felgyújtottak egy templomot. Manyegin szerint mindez ahhoz hasonlítható, mintha az Egyesült Államokban George Washingtonról olyan filmet készítenének, amelyben az első elnök vérszomjas mániákusként jelenne meg.
A film rendezője, Pavel Lungin azonban úgy véli, hogy a film az uralkodó kegyetlenségének csak kis részét mutatta be, és a kritikusoknak nincs igazuk: Oroszország sok ponton még ma is Iván örökségét hordozza, és ma is az ő hatalomgyakorlási formái élnek tovább.