Rapperként a magyar nyelvvel nagyon erős kapcsolatban állsz. Ez azt is jelenti, hogy nem mondhatod, te külföldön leszel Beton.Hofi?
Persze, ez nem működik máshol. Ez egy korlát. Ez a tragédiája és a megfogalmazhatatlanul szép mélysége is a magyar nyelven való alkotásnak, hogy csak itt működik. Ugyanez igaz az irodalmunkra vagy a költészetünkre.
De külföldön is kaptál elismerést: jelölték a Hard resethez készült videóklipeteket a Berlin Music Video Awardson a legjobb operatőri munkáért.
Miki357 barátom, aki a klipjeimet csinálja, képben volt azzal, hogy ez egy rangosabb videós díjátadó, ezért beküldte a Hard resetet. Ennek volt valamennyi költsége, de azt gondoltuk, hogy érdemes lenne jelölni ezt a produktumot. Fontos kidomborítani, hogy ez operatőri kategória. Ez valójában az én zenémen keresztül Miki szakmai elismerése, szerintem ő mint operatőr felveszi a versenyt bárkivel a világon. Írtak Berlinből, hogy kellene nekik a teljes videóanyag, mert valaki a zsűriből érdeklődik iránta, aztán beválogatták.
Nemrég Amerikában forgattatok. Mesélj az utazásról!
Lement ez a nagyon intenzív időszak, amelyet az első dalom publikálásától nagyjából idén márciusig datálnék. Felmerült az igény arra, hogy jó lenne kicsit környezetet váltani, mert jót tenne az idegrendszeremnek egy szoftverfrissítés. Volt anyagi erőforrásunk egy klipre, Mikivel kigondoltuk, ahelyett, hogy itthon egy stábbal teremtenénk egy környezetet, szépen bevilágítanánk meg ilyesmi, inkább menjünk el külföldre. Szerettük volna, ha az adja el a klipet, varázsol atmoszférát, hogy valóban egy másik helyen forgatunk, nem kell egy megálmodott képi világot steril módon megteremteni. Ez azért nagyon jó, mert egy kicsi stábbal, nagyon agilisan, gerilla módon bármit meg lehet valósítani, például beülni egy mexikói kifőzdébe vagy kergetni a patkányokat a városban.
Los Angelesben töltöttünk két hetet. Az első héten inkább csak ízlelgettük a helyet. Azelőtt nem voltam még a kontinensen kívül sem, kultúrsokkot meg hideglelést kaptam hirtelen a város színességétől és méretétől. Los Angelesben mindent lehet csinálni, és ez bénító. Az első héten nem is forgattunk semmit, de amikor ráéreztünk, utána öt napig reggeltől estig mentünk.
Milyen lesz az új hanganyag, a Playbánia?
Modorosan fogalmazva ez is egy dalcsokor lesz, a Comic sinshez hasonlóan különböző producerekkel. Pár rózsa már kitüremkedik belőle, de én szeretnék még bele zöldet meg más virágokat is. Formálódik, szerintem ezen a nyáron kijön. Amikor valami nagyobb hangvételűn bütykölök, mindig egy-egy impulzus, emlék vagy hangulat az első lépés, és abból bontom ki az adott dalt. Utána ezeket megnézem egyben, és mint a főzésnél, belekóstolok, hogy mi hiányzik. Például a Comic sins vége felé jártam, már elég sok szám készen volt, és azt éreztem, hogy kellene még egy definitív szólószám. Egy bevonuló zene, ami azt a fajta mesterséges nagyképűséget adja vissza, amit felveszek egy-egy buli előtt. Ez a dal lett a Balkaan Freestyle.
Játszanak a rádiók Beton.Hofit?
Ez egyáltalán nem célom, de a trágár szövegek miatt nem is jellemző. Van Miller Dávidnak a Süt a nap című dala, én írtam a szövegét, az elég nagyot ment. Attól függ persze, hogy mi a célod. Vannak, akik a YouTube-on nagyon népszerűek, de nem tudnák megtölteni az Akvárium Nagyhallt. Szerintem az más típusú zene, ahol az előadó kicserélhető, a karakter nem annyira fontos, mert odaraknak mást, és ő elmondja, elénekli ugyanazt. Ha engem kiveszel ebből a projektből, mással nem fog működni, mert ez annyira a személyes, bogaras kis világom, hogy más nem tud kiigazodni benne. A karakterem maga a projekt.
Alkotótáborokban is megfordultál az elmúlt évben, ahol együtt dolgoztál profi zenészekkel úgy, hogy te magad nem játszol hangszeren.
Volt például olyan szituáció, hogy szimultán készült két dal két szobában, és glosszáztam a kettő között. Bementem, hallottam a zenét, ők mondták, hogy „Ádi, nyomjál már valamit!”, és működött a dolog. Én csak ámulok-bámulok, mert teljesen kimaradt a zenei oktatás az életemből. Nem biztos, hogy zenei nyelvre lefordítható, hogy amit én csinálok, belép az aurádba. Amikor én ebből az energiából bármit létrehozok, nem tudom elmondani, mi történik, de valami vezet belülről. Van bennem egy bizonyosság, a tény, hogy az, amit csinálok, ennyi emberrel rezeg, az nem a véletlen műve. Fölösleges állandóan megkérdőjeleznem ezt. A zene működik leírás nélkül is, működött, amióta törzsi közösségek léteznek; evolúciósan velünk van. Mint ahogy mindannyiunk szíve is ver egy bizonyos ritmusban. Valahonnan innen ered ez az egész, gondolom.
Mennyire fontos neked a klasszikus műveltség? A dalszövegeid minimum arról árulkodnak, hogy tájékozott vagy.
Nem tartom fontosnak. Nem vagyok olvasott, kultúrával nagyon keveset találkoztam az első húsz évemben. Utána sem olyan nagyon sokat. Most végre olyan élethelyzet alakult ki, hogy foglalkozhatok kultúrával, és elég nagy igényem is van rá. Nagyon nyugodt és kényelmes helyekre tud elvinni, jó pontokon tud felpörgetni, ebben érzem magam otthon.
Olyan, mintha egy hazatalálás lenne az egész történet.
A közoktatásban szerintem rosszul állnak hozzá ehhez. Majdnem ugyanazt tanulja ma valaki a suliban, mint én tíz éve, miközben minden változik. Miért kell olyan verseket olvasni először, ami nem mai nyelvezetű, és a modern társadalommal nem rezonál? Ez csak arra jó, hogy el se jussanak a gyerekek a kortársakig. Ideális esetben az oktatási rendszernek sokkal reaktívabbnak kellene lennie. Fontos lenne, hogy most releváns dolgokkal találkozzanak a fiatalok. Az értelmiségi léthez meg nem kell szerintem feltétlenül tájékozottnak lenni, csak nyitottnak és érzelmileg intelligensnek. Nemrég tárlatot vezettem Debrecenben, ami nagyon jó példa volt arra, hogy különösebb kulturális beágyazódottság nélkül, pusztán a nyitottság, a józan „paraszti” – esetemben Népszínház utcai – ész tökéletesen elég ahhoz, hogy kapcsolódni lehessen. De kicsit Mauglinak érzem magam, bevallom.
Milyen a magyar zenei életben Mauglinak lenni? Azért ebbe a közegbe is sokan sokfelől jöttek.
A budapesti zenei körökben legalább annyi feszültség van, mint mondjuk az Orczy téren, csak jobbak a maszkok és nem annyira nyersek a reakciók. Tévképzet továbbá, hogy ha azzal foglalkozol, amit szeretsz, akkor megszűnnek a problémák, és marad a végeláthatatlan bónuszpálya. Ebből jó felébredni minél hamarabb. Az, hogy a gép forog, az alkotó pihen, csak egy ideig működik, mert annak a gépnek kell valami üzemanyag. Ezt érdemes regisztrálni mindenkinek, bármivel is foglalkozik.
Erdélyi származású vagy, te is magad alakítottad a saját sorsod. Ehhez leleményesség kell, te pedig olyan srácnak tűnsz, aki a jég hátán is megél.
A lelemény lehet a nyomor sajátja és biztosan a túlélés záloga. A meghurcoltság, a nehéz szociális helyzet miatt fejlődik ki. Persze ki tudja alakítani egy élethelyzet is. Az én leleményességemnek biztosan van köze ahhoz, hogy olyan emberek neveltek, akik kisebbségben voltak a saját életterükben. A sport is jó suli hozzá. Focis analógia mentén a cselre való hajlam, a cselben való gondolkodás az életben is aranyat ér, de a moralitás vizsgálata kihagyhatatlan, amikor erről beszélünk. Összességében az adaptációra való hajlam a legfontosabb tulajdonságaink egyike, hiszen nem a legnagyobb állatok maradtak életben, hanem azok, akik reagáltak és alkalmazkodtak. Az ember pedig az összes többi faj közül a legleleményesebb.
Mit szólsz a Fonogram-díjadhoz? Tényleg ki lesz állítva egy Manna ABC-ben?
Igen, lesz egy kis oltár neki, és akkor ott lesz pár hónapig. Jópofa dolog, hogy ha lesz egyszer Wikipédia-oldalam, akkor biztos ki lesz emelve, hogy „Fonogram-díjas előadó”. Anyám is biztosan bezsebel vele egy-két elismerést az irodában. Sokan gratuláltak, úgy látom, ez jelent valamit a zeneiparban, mert állandóan szóvá teszik. Egyébként nem definiál engem ez a Fonogram-díj, sokkal inkább a szakmát definiálja, hogy miként áll hozzám.
A végén a klasszikus kérdés: mit várhatunk tőled a következő időszakban?
Ne várjatok semmit! Ez nem erről szól.
Bárdos Kata Kincső teljes interjúja a Magyar Kultúra magazin 2022/6. számában olvasható.
Fotók: Magyar Kultúra/Kurucz Árpád
