A dohánytermelést és értékesítést az 1850-es évek előtt nem korlátozták. A monopólium bevezetésével évente engedélyt kellett kérnie a termelőnek, termését a kincstár raktáraiba volt köteles szállítani, maga nem adhatott el belőle, még a saját használatra termelt pipadohány után is illetéket kellett fizetnie. S minthogy dohánytermeléssel Magyarországon főként a kisbirtokosok, feles kertészek, dohánytermelő telepesek foglalkoztak, s mesterségük generációkon át öröklődött, e mozgékony, piacorientált réteg egészét állították szembe az új rendszerrel. S bár az 1850-es évek elején kiépülő bürokrata állam működtetése óriási összegeket emésztett fel, s ezért minden módon törekednie kellett adóbevétele növelésére, a fináncokkal való szembenállás láttán enyhítettek a szigorúságon. 1860 márciusában szabaddá tették legalább a kivitelre történő dohánytermelést. Bármilyen ellenszenves volt a fináncok tevékenysége, a biztos osztrák piac, a garantált felvásárlási ár növelte a termelési kedvet. 1851-ben 35 ezer hold területen 300 ezer mázsa dohány termett, 1857-re a termésterület és a hozam is megháromszorozódott.