Bibó István-emlékmű tervezésére írtak ki pályázatot

Kultpol

A pályázat célja Bibó István (1907 - 1979) társadalomtudós, politikai gondolkodó emlékének ápolása a jelentőségéhez méltó köztéri képzőművészeti alkotás felállításával.

A bevezető szerint "Bibó István a XX. század második felének legnagyobb politikai gondolkodója volt. Bár fiatal korától, 25 éve bekövetkezett haláláig írt, életének két időszakában volt meghatározó befolyása a társadalomra. 1945 és 1948 között keletkezett esszéi a kelet - európai kis népek nyomorúságáról, az eltorzult magyar alkatról, zsákutcás magyar történelemről és a magyar zsidóságról az értelmiség körében hatottak. Kiindulópontjai lehettek volna a szembenézésnek saját múltjukkal. Ennek a folyamatnak 1949-től nem lehetett kifutása.1956-ban egy napnál kevesebb ideig a Nagy Imre kormány államminisztere. A forradalom eltiprása után kompromisszumos javaslatot szerkeszt és juttat el a nyugati kormányokhoz: ezért életfogytiglani börtönre ítélik, melyből hat évet letölt. Kiszabadulása után szellemi rangjához méltatlan körülmények között keresi kenyerét. Életében egyetlen magyar nyelvű könyve jelenik meg - Londonban. Eszméi a nyolcvanas években terjednek szélesebb körökben, neve ma az ideológiai sémáktól idegenkedő demokraták hívószava. Bibó eszmerendszerében egyaránt meglelhető a szocialista, a liberális és a keresztény humanista gondolat, a nemzeti lét fogalma és ezzel párhuzamosan a kelet-közép európai dimenzió vállalása. Beskatulyázhatatlan, de egyszersmind a konkrét helyzetekre valós válaszokat kereső progresszív demokrata. Élete, ha politikai szereplését tekintjük- tragikusnak mondható. Megalkuvást nem tűrő, az igazat bármi áron kimondó jelleme nemzedékeken átható példa. Gondolatai szétfeszítik a magyar kereteket. A róla készült filmek, művei és a róla írott tanulmányok részletei a pályázók rendelkezésére állnak. Ezek tanulmányozása után - ha a pályázók ezt igénylik - a szoborbizottság tagjai személyes beszélgetések keretében rendelkezésükre állnak"

A nyilvános, jeligés pályázaton a műalkotás karakterére és anyagára vonatkozó megkötés nélkül várják mind a plasztikai, mind az alapvetően architektonikus karakterű ajánlatokat. "A Bibó Szobor Bizottság 3/2004/II.6. sz. határozata szerint: A Bizottság abban a kérdésben, hogy figurális, vagy szimbolikus szobor készüljön, a következők szerint foglalt állást; a kijelölt hely környezetébe a portrészobor könnyebben beilleszthető, de nem zárható ki más megoldás sem. Követelmény viszont, hogy Bibó István arcvonásait tekintve - felismerhető legyen."

A mű bekerülési költsége a pályadíjakkal együtt nem haladhatja meg a bruttó 14 M Ft-ot. A pályázati anyag (helyszínrajz, dokumentáció átvehető: Pallas Páholy, 1054. Budapest, Alkotmány utca 15. szám alatt (Alkotmány utca és Hold utca sarok) VII.26-től VIII.19-ig Hétfői napokon 10-12 óra között, csütörtöki napokon 14-16 óra között vagy telefonon való egyeztetés szerint (311-80-27, 331-03-58)

A pályázatra benyújtandó az alkotás 1:5 léptékű terve tetszőleges anyagban, az építési és környezetterv vázlata, a műleírás, a költségbecslés. A pályaműveken semmi nem utalhat az alkotó személyére. Az írásos anyagokat (műleírás, költségbecslés) zárt borítékba kell helyezni. A borítékra semmit nem szabad írni. Egy másik, szintén címzés nélküli borítékba kell elhelyezni az alkotó nevét, címét, elérhetőségét (telefon, e-mail, stb.) Az átvételkor a pályaműveket és a címzés nélküli borítékokat együtt kell tartani és azoknak azonos sorszámot kell adni.

A pályázat beadásának helye és határideje: Pallas Páholy (1054. Budapest, Alkotmány utca 15), 2004. október 4. (hétfő) 10 és 14 óra között.

A pályaművek díjazása: I. díj 400 ezer Ft, II. díj 300 ezer Ft, III. díj 200 ezer Ft.

A pályázók pályaművük benyújtásával vállalják, hogy a bíráló bizottság döntésének alávetik magukat. A bíráló bizottságban a kezdeményező testület és a Budapest Galéria által közösen meghívott szobrász, művészettörténész szakértők, valamint Bibó István életművét ismerő szaktudósok vesznek részt.

Eredményhirdetés és a pályaművek elszállítása: 2004. október 13-án, szerdán 11 órakor a beadás helyszínén. A díjak kifizetésére ezt követően kerül sor. A nyertes pályamű alkotójával a mű megvalósítására a Bibó István Szobor Bizottság írásbeli felhasználási szerződést köt.