A szorongásról, a légzésről és a mély párkapcsolati megélésekről

Hogyan készült a Zenit című albumotok?

Ezúttal nem önállóan dolgoztuk ki és vettük fel a zenekarral a dalokat, hanem egy producerrel, Heilig Tamással együttműködésben, a hangzásvilágunk modernizálása érdekében. Az eddigi lemezeinkre kizárólag Dorka, a zeneszerzésben is rendszerint részt vevő énekesnőnk írta a dalszövegeket, amelyekhez általában a megéléseiből, tapasztalataiból merített ihletet. Most azonban a lemez dalszövegeinek létrejöttében Lombos Marci is segített. Az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kapott a magyar nyelv: egyetlen kivétellel a lemez dalai magyarul íródtak.

Mi az oka ennek?

A zenekar első éveiben úgy éreztük, hogy az általunk játszott, amerikai kultúrából eredő, groove-val vegyített soul-, jazz- és R’n’B-zenét angol nyelvű szövegekkel érdemes társítani, de most a hazai hallgatottságunk növelése érdekében szeretnénk érthetőbbé tenni a mondanivalónkat. Közérthető, ugyanakkor mély szövegeket szerettünk volna, így a szorongásról, a légzésről és a mély párkapcsolati megélésekről egyaránt szó esik az új Margo-lemezen.

Bár azt gondolnánk, magyarul írni dalszöveget a világ legtermészetesebb és legegyszerűbb dolga, az angol nyelv után mégsem annyira könnyű ez. Saját anyanyelvünkön ugyanis sokkal színesebben tudunk üzenni a világ felé, ami gyakran nyíltabb, őszintébb kitárulkozással jár, különösen akkor, ha mély érzelmeinket, akár fájdalmainkat írjuk le a dalszövegekben.

Éppen ezért nagy bátorságra vall, hogy Dorka bevállalta ezt, minden tiszteletem az övé. Mindemellett Marci segítsége igazán jól jött, hiszen az ő bátorításával és szakértelmével tudta Dorka igazán jól megfogalmazni a mondanivalóját. Én szeretem a változatosságot, bevállalós vagyok, így örültem, hogy most a magyar nyelvre helyezzük a hangsúlyt.

Hogyan alakult ki a Margo különleges hangzásvilága?

Organikus módon. A zenekar megalapítása előtt duóban zenéltünk együtt Dorkával kisebb fesztiválokon, a vendéglátásban, esküvőkön, céges bulikon. Általunk kedvelt, a zenei ízlésünket tükröző, közösen kiválasztott dalok alkották a repertoárunkat. Feltárult benne a mindkettőnk által kedvelt hangzásvilág, amiből ki tudtak bontakozni a saját dalaink.

Mi a zenekar hajtóereje?

Azon túl, hogy együtt zenélünk Dorkával, ő a feleségem legjobb barátnője, mégis, olyan sok szempontból különbözünk, hogy gyakran meglep, hogy ilyen közeli kapcsolatban vagyunk. Abban azonban egyetértünk, hogy nagyon fontos az értékteremtés, így ugyancsak fontos a dalaink üzenete és az, hogy mit közvetítünk velük a külvilág felé.

Valamiféle magasabb célja kell hogy legyen a zenélésnek. Például az, hogy felhívjuk a figyelmet az önismeret, az önismereti munka jelentőségére. A dalainkkal szeretnénk hozzájárulni a világ jobbításához, és ugyanez a célunk az egyéni munkánkkal is.

Dorka a zenélés mellett zeneterápiával foglalkozik, nekem pedig 2020 novembere óta van egy zeneiskolám, a BM Music School, és önfejlesztő könyvet is írtam a zenetanulásról, zenélésről. Utóbbiban kifejtem, hogy a zenésszé válás és a zenei fejlődés folyamatában az egyik legfontosabb dolog a közösség, hogy mindig hasonló érdeklődésűekkel és motivációjúakkal vegyük körül magunkat. Zenészek, zene iránt lelkesedő emberek közé járni – akár tanulás, akár zenélés, akár szórakozás céljából – óriási erőt ad, és valójában ez a közeg a zenei és egyben emberi fejlődésünk záloga.

Milyen  céllal alapítottad az iskolát?

Azzal, hogy zenét tanítsunk az embereknek a zenei ízlés és a zenefogyasztási szokások – például koncertre járás – fejlesztése, javítása érdekében. Ha zenét tanulunk, akkor értjük is a zenét, és nem fogadunk el bármit, amit elénk tesznek. Néhány zenész barátommal hoztam létre ezt a könnyűzenei intézményt, egy részüket a Kőbányai Zenei Stúdióban ismertem meg. Főként felnőttekre fókuszálunk, de most már elég komoly tinédzser bázissal rendelkezünk. Mára lettek zenekari óráink is, így csoportos élményt is nyújtunk a közös zenélés által. Úgy látom, nagyon motiváló és a produktivitást fokozó hatása van annak, ha hasonló érdeklődésű és korú emberek tevékenyen összefognak. Több koncertet adtunk már, többek közt az Analog Music Hallban, a Budapest Jazz Clubban, az A38 Hajón és a Muzikumban. Meghatározó élmény a diákok számára a nagyközönség előtti zenélés, aminek a megvalósításához – a felkészüléshez és a színpadi szerepléshez egyaránt – profi zenetanárok segítségét is megkapják.

Mi a tapasztalatod az ízlés- és közösségformálás terén?

Nehéz dolgunk van, mert a változás szándékának a tanulók szíve mélyéről kell érkeznie. Kitartóan dolgozunk az ügyön, mert úgy látom, minden változást az oktatás szintjén kell elindítani. Szerintem egy ország gazdasági fejlődésének is az a kulcsa, hogy fejlessze az oktatási kultúrát. Megnyugtató azt látni az engem körülvevő zenészek többségén, hogy nem a pénzszerzés az elsődleges és egyetlen céljuk a tevékenységükkel, hanem az, hogy hozzájáruljanak az ország zenei kultúrájának fejlődéséhez. Mi apró iskola vagyunk a nagy zenei rendszerben. Nem garantált, hogy „megváltjuk a világot”, de az esélyt megadjuk az ügynek azzal, hogy az emberek elé tesszük azt, ami jó. Megmutatjuk, miért jó zenét tanulni, és miként változik meg ettől egy élet – ez a példamutatás pedig egyértelműen hat, és a kis hatáskeltés is járhat nagy eredménnyel.

Sosem szabad alábecsülnünk a tanítás erejét, mi sem „csak” zenét tanítunk. Hozzáállást, kitartást, kultúrát, nyitottságot, bátorságot, megnyilvánulást, együttműködést is tanítunk, hogy csak néhány dolgot említsek azok közül, amikről egyébként a legtöbb ember alig tanul valamit élete során a sok évtizedes tanulmányai alatt.

Hogyan köteleződtél el a zenélés mellett?

Tizenegy évesen kezdtem klasszikus zenét tanulni és gitározni, hét éven át folyamatosan zenéltem jó eredményekkel. A tanárom szeretett, sok helyen megmutathattam a tudásom. Tizennyolc évesen azonban azt éreztem, ki kell próbálnom valami mást. Sportolni kezdtem, és beiratkoztam egy olyan – nem művészeti – egyetemre, amely látszólag teljesen távol állt tőlem. Öt évre letettem a gitárt. Ez idő alatt párhuzamosan több olyan egyetemen is tanultam, ahol távol állt tőlem a közeg, és azt éreztem, nem vagyok a helyemen. Dolgoztam a vendéglátásban, a turizmusban, saleseltem, és voltam raktáros is éjszakai műszakban. Sok mindent kipróbáltam, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, kibontakoztattam adottságaimat, és vállalkozó lettem – ez utóbbinak a zenei pályámon és az iskolai tevékenységemben is nagy haszna van.

Egy idő után viszont visszahúzott a szívem a zenéléshez, és feladtam mindent, míg másfél éven át a Kőbányai Zenei Stúdiós felvételimre készültem. Szüneteltettem a társasági életem, huszonhárom évesen otthon éltem a szüleimmel, és kizárólag a zenére fókuszáltam. Ezt követően olyan élmény volt felvételt nyerni a Kőbányai Zenei Stúdióba, mintha a mennyországba kerültem volna. Hazatalálás-élmény volt visszatérni a zenéléshez, és folytatni azt, amiben tényleg jó vagyok, és amit egész életemben szerettem csinálni. Persze fel kellett zárkóznom, hiszen öt éven át nem zenéltem, és úgy érkeztem egy könnyűzenei iskolába, hogy eredetileg klasszikus zenét tanultam, és korábban sosem játszottam elektromos gitáron. Tudtam, hogy ezt akarom csinálni, így mindent megtettem, hogy a lehető legjobb legyek. Több iskolát végigjártam Kőbányával párhuzamosan, producerkedést és zenei menedzsmentet is tanultam. Nem értem, miért kanyarodtam más útra annak idején, de mióta letelt az említett öt év, tudom, hogy a zene az, amivel foglalkoznom kell. Szeretek zenész lenni, de még jobban szeretek bizniszt építeni a zene által. Most épp egy gitáros webshop megvásárlásán dolgozom, zajlanak a tárgyalások.

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu