A Birds of Cool című kiállítás a képvihart ünnepli

A virtualitás fogalmát sokszor a látszólagossághoz, a valóság hiányához kapcsoljuk, ami a hamis és a pszeudo felé csúszva sajátosan negatív értelmet ad a szónak. Ám talán helyesebb, ha a posztmodern decentralizált ontológiájához igazodva nem jelölünk ki határvonalakat a valóság és a valóságon túli tartományok között. Baudrillard nyomán hiperrealitásról beszélünk, ahol nincs megkülönböztetés kitüntetett és egyéb valóságok között.

E nézet szerint a virtualitás és a realitás nem válik el élesen egymástól. Nem releváns az egyes világszférák egymástól való megkülönböztetése, csak a létrejövő konstrukciók fontosak.

A Birds of Cool alkotói is ehhez hasonlóan közelítenek a valóság és a virtualitás kérdésköréhez. Nem azon szomorkodnak, hogy a kultúrafogyasztást és az alkotást egyaránt jelentősen befolyásolja a valóság és a virtuális határának elmosódása, hanem olyan lehetőségként kezelik ezt a jelenséget, ami kitágíthatja a képalkotás dimenzióit. Alkotói praxisuk összhangban van Ropolyi László filozófus gondolatával, aki azt mondja, hogy a virtualitással való foglalkozás a lehetőség és a valóság természetéről való gondolkodás is.

A kiállításon szereplő művészek: Gresa Márton, Kármán Dániel, Németh László LA.CA, Radvánszki Levente és Porkoláb Norbert reflektál ugyan arra, hogy a digitalitás térnyerése miként formálta át a vizuális kultúránkat, a műalkotásokhoz való viszonyunkat, a képalkotást. Műveik hangvétele azonban egyértelműen optimista. Az amiatti örömüket közvetíti, hogy a popkultúra kódjait és jeleit kisajátítva tágulhatnak a művészi képalkotás lehetőségei, és hogy a művészet ezáltal organikusabban tud kapcsolódni a mindennapokhoz. 

A kiállítás egyik fontos állítása ez: a digitális képdömping miatt eltolódott ingerküszöb miatt a műtárgyaknak is intenzívebb eszközökkel és nyelvvel kell operálniuk, hogy elérjék a kijelzőkön szocializálódott befogadót, hogy hatást váltsanak ki. A magasművészetnek használnia kell a mainstream nyelvezetét ahhoz, hogy a néző bevonódjon a műalkotások világába, otthonosnak érezze a képek terét.

A kiállított művek egy része a tömegmédia banalitásából építkezve, mások a digitális interfészek felületét imitálva szólítják meg a nézőt. 

A Birds of Coolt nyitó videómunka, Porkoláb Norbert Funky Painje a befogadó érzékeinek nagy mértékű stimulálásával hat. Az alkotó az internet korában tapasztalható képáradat és információtenger problematikusságát, a befogadás sebességének felgyorsulását és felszínességét, az azonnaliságot hozza szóba. A vizuális elemek kontinuitását digitális képi hibák törik meg, amelyek szakaszossá, fragmentálttá teszik a befogadás folyamatát. A képernyő a síkból egy hőfólia segítségével kilép a térbe, az ezüstszínű felületen négy irányban tükröződnek a képsorok, így a néző belevész a felvillanó ábrákba, feliratokba, és éppúgy beszippantja a videó, mint a digitális interfészeken megjelenő vizuális anyagok szokták.

A kiállítás egyik termében olyan munkák szerepelnek, amelyeket az alkotók közösen (párban, hárman vagy négyen) hoztak létre. Ezek izgalmasan fogják fel az internet korában megváltozott szerző-befogadó viszonyt. A foucault-i gondolatból kiindulva arra reflektálnak, hogy a virtuális felületeken szüntelenül áramló képek erodálják az alkotó isteni szerepét, abszolút pozícióját. Az utolsó nyomait is eltüntetik a szerző autoritásának, ami ott lebegett műveinek megtapasztalása fölött, és morális nyomást gyakorolt a mű interpretációjára. Ezek a kollektív festmények a művészet lehetőségeinek, a műtárgy mibenlétének, a művész ezredvégi pozíciójának kérdéseit vetik fel.

A festmények egy részénél még felismerhetők az egyes, egymástól könnyen szeparálható alkotói hangok, míg az egyéni kézjegyek másoknál nem fejthetők vissza pontosan. De bárhogy is legyen, a műalkotások organikus egészként hatnak, interpretálásuk szempontjából nem lényeges, hogy ki vagy kik készítették őket. Nem az alkotó(k), hanem a közös gondolkodásukból, diskurzusukból megszülető mű szólítja meg a befogadót.

A tér közepére installált három kép a négy festőművész közös munkája. A Drawing Machine erős reflexió a digitális korban megváltozott képalkotásra.

A kéz a manualitás, míg a képmező aljában látható szerkezet a gépi, a mechanikus szimbóluma. A festmény azt jelzi, hogy korunkban a művész érzékenyen egyensúlyoz a létrehozás és a tervezés, a kézzel végzett és az automatizált alkotófolyamatok határán. Hasonló problematikát jár körül a Cool of Birds is, amelynek hátterében a négy alkotó digitális képarchívumai ötvöződnek. Ezeket homogén színfolttá alakított festészeti gesztusok szövik át. A háttér a digitális képtervezés és -alkotás szimbóluma, és az alkotói perszónák egymásba olvadására is utal, míg a gesztusok a klasszikus festészeti hagyományokat idézik meg.

A Grevansky című kéttáblás festmény Gresa Márton és Radvánszki Levente „egybeolvadásának” eredménye. Jól elkülöníthető a két alkotó egyéni formanyelve, Gresának a digitális interfészeket imitáló, feliratokkal operáló és Radvánszkinak a klasszikus festészeti gesztusok újraértelmezésével foglalkozó hangjai. De azonnal világos: a két alkotó közötti diskurzusra is szükség volt ahhoz, hogy működő kompozíció jöjjön létre.

A Palm tree Kármán Dániel és Németh László formanyelvét ötvözi, ám sikeresen túl is lép a két motívumrendszer egymásba folyatásán. A vibrálás, a neonos árnyalatok, a pixeles pálmafa az 1980-as évek neonszínekben fürdő, trópusi naplementéket idéző képeit imitálja. A harsány, féktelen kompozíció a pop-art lazaságából egyszerre merít, és a retródiszkók hangulatát is eszünkbe juttatja. 

Hasonlóan könnyed és felhőtlen Kármánnak az alkotó korábban nem ismert arcát felvillantó egyéni munkája, a Just say hello a másik teremben. A számítógépes játékok banális karaktereit idéző banánember primer módon szólítja meg a nézőjét, a megfestés módja, a színátmenetek érzékenysége mégis felismerhetővé teszi a művészt. Szintén elemien hat Gresa Márton Many me című munkája. A retró játékok avatárjaira emlékeztető figura sokszoros megismétlésével a mozgás illúzióját kelti, az egót szimbolizáló karakter halmozásával pedig a világ énközpontúvá válását tematizálja az alkotó. 

A kiállított anyag legszórakoztatóbb festménye Németh Laca Liquid swords című képe.

Felirata, a that was the night everything changed (az az éjszaka, ami mindent megváltoztatott) arra utal, hogy az internet megjelenésének pillanatában minden megváltozott. Attól lesz igazán izgalmas, hogy egyfajta erotikus felhangja is van. A gyűrött lepedőt idéző háttér a rajta futó felirattal kombinálva olyan éjszaka emlékművévé válik, amely döntően befolyásolta a résztvevők további életét. 

A Birds of Cool munkái könnyedén és energikusan robbannak be a befogadó retinájába. A képek a képvihart és az információdömpinget ünneplik, nem akarnak nagyot mondani, súlyos állításokat tenni. Csupán élvezik a lebegést abban a világban, amely olykor feldolgozhatatlannak és átláthatatlannak tűnik. Az őrületbe belecsobbanó alkotók a művészet és a művész újrapozicionálására tesznek kísérletet ebben a furcsa, kaotikus világban.

A Birds of Cool című kiállítás április 2-ig látogatható a Q Contemporary Project Space tereiben.

Fotó: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu