A II. Vilmos német császár és Otto von Bismarck birodalmi kancellár, porosz miniszterelnök közötti bel- és külpolitikai viták annyira kiélesedtek, hogy a "vaskancellár" március 18-án benyújtotta felmentési kérelmét. II. Vilmos, aki "személyes" kormányzásra törekszik, nem hajlandó a birodalmi kancellárnak olyan cselekvési szabadságot engedélyezni, amelyet az Vilmos elődei alatt élvezett. Ráadásul Bismarck helyzete az 1890. február 20-i választásokat követően nehezebbé vált, mivel a Birodalmi Gyűlésben elveszítette a többséget. Külföldön Bismarck felmentését aggodalommal figyelik, mivel külpolitikájában a védelmi szövetségek segítségével az európai nagyhatalmi egyensúlyon alapuló békére törekedett. Sajátos szerepet játszott ebben az Oroszországgal kötött viszontbiztosítási szerződés (1887. VI. 6-18.). Bismarck utódja a birodalmi kancellári és a porosz miniszterelnöki székben Leo von Caprivi gróf lesz, aki ez utóbbi szerződést nem újítja meg, hanem ehelyett megpróbál közeledni Nagy-Britanniához. Oroszország ezt sértésnek tekinti, és a mindeddig erősen elszigetelt Franciaországhoz közeledik.
