Február 14-én a Ladánybene 27 és vendégeik, köztük Gyárfás István „Gyafi” jazzgitáros az A38-on idézik fel Robert Nesta Marley alakját.

A reggae zenét szeretők körében február az egész világon Bob Marley szellemisége, zenei és társadalmi munkássága előtti tisztelgés jegyében zajlik. Február 6-án ugyanis 75 éves lenne a műfaj máig legnagyobb hatású előadója, akiről ebben az időszakban fesztiválokkal és koncertekkel emlékeznek meg: felcsendülnek örökbecsű dalai és elhangzanak máig aktuális gondolatai.

A Ladánybene 27 a Bob Marley Emlékére című albumuk 1996-os megjelentetése óta minden februárban emlékkoncertet tart néhány zenészbaráttal kiegészülve. A tagok hosszú évek óta igyekeznek az emberek szívében frissen tartani Bob Marley üzenetét. Fontosnak tartják, hogy az albumain megbúvó kincsek, azok a dalok is tovább éljenek, amelyek a roots reggae kialakulásának kihagyhatatlan alapkövei voltak, és ne csak a rádiók által sokat játszott slágereket ismerje a közönség.

Február 14-én a jeles évfordulót az előző évek Bob Marley emlékestjeihez hasonlóan kizárólag a kultikus reggae előadó dalaiból álló koncerttel ünneplik. Az LB27 mellett a zenekar számos zenészbarátja is színpadra lép, akik közül bár nem mindenki van napi kapcsolatban a reggae-vel, de ezen az estén mégis Bob Marley muzsikája lesz az az összekötő kapocs, amelynek segítségével a rezdülések összeadódnak. Idén Gyárfás István „Gyafi” jazzgitáros mellett Szélinger Anna „CéAnne” énekesnő, KRSA, a PASO frontembere, Pataki Lilla és Tulkán Szilvia vokalisták, Superior és György Ákos „Doki” énekesek, valamint Hascu Bratosin perkás közreműködésével hatalmas közös zenélés várható.

A koncert után a Roots klubban folytatódik az ünneplés, ahol bakelit lemezről fognak szólni Bob Marley muzsikái és a hozzá kapcsolódó zenék.