A bohócorr négyszögesítése

Zambrzycki Ádám testalkata nem átlagos, arcberendezése nem mindennapi: ez a kortárs táncos feltűnő jelenség. Vékony, de izmos test, tar koponya, óriási szem; olyan, mint egy mesefigura. Ki tudja, talán a jóga teszi meg a Buddhista Főiskola: rendre a legellentmondásosabb szerepeket viszi mások koreográfiáiban. Mozgása cseppfolyós, ugyanakkor kemény, a Buddha szomorú című Szabó Réka-darabban kiviláglottak már színészi képességei is, tragikus és komikus, lírai bohóc; Buster Keaton-i figura. Jó ideig a Frenák Pál Társulat szólistája volt.

Táncos-koreográfusként jegyzett új darabjában a test alkotóelemeit fürkészi; az emberi testekét az öt, eltérő karakterű táncos egymáshoz való viszonyában, és a geometriai értelemben vett testekét is, a kivetítőn, a díszleten keresztül, a fény által megjelenő formákkal való játékban.

A színen félhomály és meztelen testek, egy gömb tompa élű kockává alakul a vásznon, a testek öltöznek, aztán fülsiketítő és gyomorrengető techno-zenére elképesztő tempóban kezdődik a tánc. Tánc közben az előadó a saját testét figyeli a kézfejére szerelt miniatűr kamerával, amely szürreális képet vetít a vászonra, megteremtve így egy másik valóságot és az elektronikus önreflexiót. Mindez az elviselhetetlenségig szövevényes, és montázs-szerűen idézi más kortárs koreográfusok mozdulatait. Nem tart túl sokáig, vágás következik, történet indul, aztán megint posztmodern káosz, ez az előadás ritmusa.

 

A csapat a tengerparton nyaral, beszélgetésfoszlányok, tengerzúgás, gumilabda, kelletlen gesztusok, Gergye Krisztián megeszik egy mignont. De hogy! Kész monológ: a háttérvetítés didaktikusan a táplálék útját mutatja a gyomor felé. Ez az önvizsgálat látványos legmélye, már csak egy vese ultrahang hiányzik, vagy egy koponya CT, de hála a "rövidre vágva"-technikának, semmi ilyesmi nem jön, így a sebészeti rész sem tart huzamos ideig.  Elképesztő szólók következnek: Gergye Krisztián piros bohócorrban, klasszikus erő-ellenerő pantomimjeleneteket ad elő, pályafutása során először annyira vicces, hogy a döbbenettől elfelejtünk nevetni. A nemi szervén is bohócorrt formázó labda fityeg, ami tulajdonképpen a saját darabjaiban abszurditásig vitt meztelenségét figurázza ki. De ezt az előadást nem ő rendezi, hanem az, akit korábban ő koreografált. Ha lenne a kortárs táncnak taláros testülete, ezt a részt biztosan betiltaná...

Sokkal tovább lehetett volna vinni egyébként a vonneguti humort, de Zambrzycki Ádám óvatos vagy koncepciózus - nem is tudom. Gergely Attila egy elszabadult bohócorrot kerget keserű arccal, de tulajdonképpen ez is vidám jelenet. Böröczffy-Farkas Boglárkát és Gresó Nikolettát - miután kitáncolták a lelküket egy kifordított dzsekiben, arcukon kapucnival - bevásárló kosárban "hordják el" a színről, mint a pörköltnek valót. Ilyenformán a test végül anyaggá válik: színhús, ötven kiló, maradhat.

 

Nem soroltam fel minden jelenetet; nyilvánvaló, hogy vannak köztük késleltetett felszívódásúak is: hogy miért cserélik le a piros orrokat feketékre, azt még nem mertem megfejteni. A végén visszatérünk a körhöz, dervistánccá fajul az előadás, nagy fehérszoknyás alakok pörögnek, aztán kihúzzák alóluk az áramot. Meséltek magukról és rólunk, elég bátran, semmit nem nyújtottak el és nem is siettek el itt. A tempó és az arányérzék már rendben van.