Mozart-énekesként kezdted a pályát. Miért éppen akként?
Egyszerűen erre jött felkérés. De nyilván predesztinálva is voltam rá. A szakmai hagyomány szerint nem mindenki tud Mozartot énekelni. Ami tényleg így van, mert nagyon sallangmentesen kell csinálni. Mozartnál nem lehet „öblögetni”, ahogy szerintem Bachnál sem. Ők olyan szerzők, akik zseniális egyszerűségükben alkottak nagyot.
Valóban elég sokáig tekintettek Mozart-specialistának, itthon például legalább 12 évig volt ikonikus szerepem Cherubino a Figaro házasságában. Külföldön a Titusz kegyelmében nagy kedvencemet, Sexust játszottam vagy hét évig, 2010-ben a budapesti Operaházban Ascanióként, az Ascanio Albában című ritkaságban mutatkoztam be. Mind a három nadrágszerep, de mindegyik más karakter: az egyik kicsit bolondos kamasz, a másik ambiciózus hős, a harmadik kissé enervált fiatal. Természetesen a Cosí fan tutte Dorabellája sem maradhatott ki vagy A varázsfuvola harmadik dámája. A mához ugorva: nagy boldogság, hogy mostanában Wagner-heroinákat alakíthatok.
Ha nem is a kályhához, a tanulóévekhez kanyarodjunk még vissza. Amikor elvégezted a Zeneakadémiát, az még főiskola volt. Mindjárt koncertpódiumra és operaszínpadra léptél?
Már előtte! Mostanában többször gondoltam rá, hogy mennyire fiatal voltam: 22 éves, és még zeneiskolás növendék. Akkoriban nem sokkal idősebb karmester vagy zeneszerzés szakos hallgatók és friss diplomások hívtak fellépni, mások mellett Hamar Zsolt és Kesselyák Gergely. Határozottan emlékszem, hogy például Mozart Requiemjét énekeltem Kesselyák Gergővel. Megtettem tehát az első lépéseket a koncertéletben. Emellett Vashegyi György együttesében, a Purcell kórusban énekeltem. Szép időszak volt.
Egy zeneiskolai versenyen elért jó eredménynek köszönhettem, hogy 1996-ban meghívtak a Szegedi Nemzeti Színházba. A színház nagy egyéniségeivel és az akkor pályakezdő Kovácsházi Istvánnal, Kelemen Zoltánnal játszhattam. A napokban emlegettük is azt az időt és előadást, mert alig 23 évesen a nagynénit alakítottam A titkos házasságban, Cimarosa darabjában. A nénit, aki titokban szerelmes az unokaöccsébe, azaz Kovácsházi Pistába. Ezt felidézve jót mulattunk. Előbb szerződtem Fidalma szerepére Szegedre, mint hogy megtudtam volna: fölvettek a Zeneművészeti Főiskola tanárképző karára.
Akkor a bolognai rendszer szerint jó darabig nem volt teljes értékű az egyetemi okleveled, holott bejártad fél Európát, kitűnő házak hívtak nagy szerepekre.
Ezért a Covid fellángolása előtt jelentkeztem mesterképzésre, és a járvány által okozott furcsa körülmények megszűnése után tavaly diplomáztam. Volt, hogy egy Wagner művészetével foglalkozó zenetörténet-előadáson ücsörögtünk, amit Kovács Sándor zenetörténész tartott, és olyan felvételeket mutatott a hallgatóknak, amikben én énekeltem valamelyik Wagner-szerepemet külföldi produkcióban.
Fantasztikus érzés felnőttként újra beülni a padba! Nagy buzgalommal csináltam, abszolút komolyan vettem. Minden órán ott voltam, amikor csak ráértem, leckét írtam, kiselőadást tartottam. Óriási segítség volt, hogy a pandémia miatt pangó napokban is lett feladatom. Így tudtam meg, hogy mi a csuda az a Zoom, a PPT, hogyan kell előadást tartani online, és a többi...
Utána pedig azt gondoltam, hogy nem állok meg, hanem megszerzem a doktorátust. Miután a doktori iskolába felvettek, kicsit elbizonytalanodtam, hogy most, amikor hála istennek rengeteg a munkám, a doktorit meg tudom-e csinálni azon a nívón, amin én szeretném. Talán lehetne a dolgot lazábban kezelni, de én képtelen vagyok rá. Mindenesetre a napokban leadtam a szükséges papírt: jó, akkor nekifutok. Szükségem van a doktori végzettségre, mert nagyon szeretek tanítani. Ez újabb szakasza az életemnek: másoknak segíteni. Szép sikereket érek el, több növendékemet vették fel profi kórusokba.
Mi a választott témád?
A témavezetőm, Kamp Salamon azt ajánlotta, hogy Brahms legyen az. Én nem gondoltam rá, pedig sokat énekelem a műveit. Az Altrapszódiát gyakran, és a duetteket is fogom. Most éppen ismét felkértek a Brácsadalokra. Tehát azokat a kompozíciókat veszem kicsit górcső alá, amiket alt hangra írt. Nyáron, amikor megbeszéltük a témát, nyomban megvettem vagy tíz könyvet. Mind végigolvastam őket, és rájöttem, hogy nem véletlenül szerettem már a főiskolán is Brahmsot énekelni, annyira harmonizál a habitusunk. Olyan ember volt, aki a példaképem lehet, nincsenek tehát véletlenek.
Milyennek látod Brahmsot? Mi az, ami az ő jellemében megérintett?
Végtelenül tisztességes, másokon mindig segítő ember képe rajzolódik ki előttem róla. Csak 64 évet élt, legtöbbször mégis matuzsálemként, afféle zenei pater familiasként ábrázolják. Valószínűleg azért, mert minden fontos pozícióban ott volt, és elképesztő nagy ismeretségi körrel rendelkezett. Segítette a fiatal pályatársakat, gondoljunk csak Dvořákra. Biztos vagyok benne, hogy mélyen vallásos volt, ez a műveiben is visszaköszön.
Nagyon szerettem és szeretem a dalait. Ha anno a főiskolán romantikus német dalt kellett énekelni, akkor mindig Brahmsot választottam. A beteljesületlen szerelmei okozta fájdalom megkapóan csendül ki az alkotásaiból, és ezeket a finom, melankolikus hangulatokat sikeresen és életörömmel telten is jóleső érzés tolmácsolni.
A zene volt az első anyanyelved.
Azt mondják a szüleim, hogy előbb énekeltem, mint beszéltem. Jól hallották, hogy egy-két évesen kristálytisztán tudok dallamokat visszaadni. Ők is muzsikáltak, nem hivatásszerűen, hanem hobbiból; egy amatőr kórusban ismerkedtek össze. Számukra tehát a zene fontos volt, és nem lehetek nekik elég hálás, hogy magas színvonalú zenei általános iskolába írattak, ahol nyolc évet töltöttem.
Noha kilenc évig zongoráztam, az nem jött szóba, hogy hangszeres előadó legyen belőlem: olyan magasságokba nem jutottam el. Az általános iskola után a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba mentem, ahol híres női kar működött, azokban az években Csík Miklós vezetésével. Halász Judittól kezdve Csengery Adriennen át Kolonits Kláráig és Korondi Annáig többen ezért is választottuk azt a középiskolát. Angol nyelvi osztályba jártam, ami később igen jól jött. A nyelvérzékem mindig is erős volt.
Az első diplomámat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, német nyelv és irodalom szakos bölcsészként szereztem. A szüleim arra ösztönöztek, hogy iratkozzam be a VI. kerületi zeneiskolába, ahol operastúdió is volt. Fehér András, Gáti István is megfordult a mesterek között. Színes és pezsgő élet folyt, olyan társakkal énekeltem együtt, mint Vashegyi György karmester és Zoboki Gábor építész, a Nemzetközi Wagner Társaság elnöke, az operaénekes kollégák közül pedig Boross Csillával, Nyári Zoltánnal és Sebestyén Miklóssal.
Úgy látszik, mintha külföldön dolgozó énekesként futott volna föl a karriered.
Előbb énekeltem Drezdában, Frankfurtban, Brüsszelben vagy épp Bayreuthban, mint Budapesten. De mindig csak vendégművészként mentem külföldre, két és fél, három hónapra. Igaz, a legtöbb helyre visszahívtak: Prágában például hét éven át havonta léptem fel. Az igazgató aztán átment Brnóba, oda is többször elhívott.
Négy nyarat töltöttem Bayreuthban. Énekeltem Sevillában, New Yorkban a Lincoln Centerben, a palermói Teatro Massimóban, Torinóban és Bolognában, Bécsben a Volksoperben és a Theater an der Wienben is, a párizsi Bastille-ban – számos helyen. Egyszer felvetődött, hogy szerződjek Frankfurtba, Elina Garanca helyére. Ki tudja, mi lenne ma velem, ha akkor ez sikerül…
Hogyan küzdötted le a kamaszkori félénkségedet?
A színpad felszabadított. Jó kis terápia, mert nincs kecmec: ki kell menni, és valamit csinálni. Segítenek a kollégák, a karmesterek, a rendezők. És az egyik szerep hozza a következőt. A nadrágszerepek után egyszer csak jött a Carmen, méghozzá beugrásként, Prágában. Kérdezték, hogy játszottam-e már. Igen, mondtam, ám ez bizonyos mértékig hamis válasz volt. A Párizsi Operában az egyik walkürlányt énekeltem akkoriban. Gyorsan kerestem egy zongorakísérőt, és intenzíven dolgozni kezdtem a Carmenen. Kasztanyettaleckéket vettem, flamencót tanultam, vagyis roppant komolyan vettem a dolgot.
Egyébként ha külföldön valamire készültem, nemcsak az adott produkción dolgoztam, hanem kihasználtam a jó körülményeket, és segítséget kértem egy következő szerephez. Szeretek külföldre járni, és aztán szeretek visszajönni. Ebben a Covid megakasztott: legutóbb 2021 nyarán voltam Bolognában A kékszakállú herceg vára Juditjával. Legközelebb januárban megyek Düsseldorfba, Brangänéket énekelni a Trisztán és Izolda sorozatban, Fischer Ádám vezényletével.
Mióta ismered őt?
2006-ban, Bayreuthban találkoztunk először, amikor átvette Pierre Bouleztől a Parsifal vezénylését. Korondi Annával viráglányokat játszottunk a produkcióban, én az első felvonásban Apródot is énekeltem. A próbák között a büfében mesélt a Budapesti Wagner-napokkal kapcsolatos elképzeléseiről. Lelkesen azt mondtam neki, hogy én abban nagyon szeretnék részt venni. Kezdődött a Parsifal Viráglányával és Égi Hangjával meg a Ring Flosshildéjével és Rossweisséjével, majd 2016 óta a Rajna kincsében és a Walkürben Fricka szerepét énekelem. Jövőre is így lesz, már sokadik alkalommal. 2018-ban pedig Brangänét játszottam a Trisztán és Izoldában.
A Magyar Wagner Társaság 150 éves, erről a Liszt Ünnep napjaiban koncerten emlékeznek meg a Müpában. Mint írják: „Az 1872-ben Pesten alapított magyarországi Wagner Társaság első elnöke Mihalovich Ödön zeneszerző volt, a társaság tevékeny részt vállalt többek között abban, hogy a Wagner-kultusz szentélye Bayreuthban 1876-ra felépüljön. A társaság alapításának 150. évfordulóját ünneplő koncerten fellép napjaink egyik vezető Wagner-énekese, Michael Volle.”
A partnereként olyan részleteket fogok megszólaltatni, amelyeket még nem énekeltem. Az istenek alkonyából Waltraute elbeszélését, A Rajna kincséből Erda áriáját. Az ősanya személyiségéről a megszokott passzív nő helyett másféle képet alakítottam ki: a nőiesség esszenciáját szeretném megmutatni vele. A Magyar Állami Operaház is játssza már a tetralógiát, novemberben ott is Erdát alakítom. Úgyhogy érdemes volt szinte az egész nyarat ezeknek a szerepeknek a kimunkálására fordítanom.
De közben foglalkoztam egy vágyálommal is: a Parsifal Kundryjával. A Budapesti Wagner-napokon a Brangänét hallva két velem foglalkozó ügynök már korábban megkeresett, hogy nézzem át a szerepet. Az én hangom mélységéből a szólam utolsó három oldalának magasságába „föltornázni” magamat eleinte bizony bevehetetlen csúcsnak látszott. De belefogtam, elkezdtem tanulni, és elvittem Németh Judithoz, akivel már vagy negyed százada együtt dolgozom. Meghallgatta, és ő is nagyon fellelkesült: a következő lehetséges Wagner-szerepemnek tartja. Olyan szerepnek, amelynek révén rengeteget lehet tanulni, fejlődni. Kundry mérföldkő lenne a pályámon.
A friss megkeresés egy intendánstól jött, de neki még beszélnie kell a jövendő produkció elég neves rendezőjével. Most ott tartok, hogy tanulom, hogy készen álljak, ha előéneklésre hívnak. A Parsifalban nincsenek par excellence áriák. Két kevésbé nehéz részlettel kezdtem, és eddig nagyon jól veszem az akadályt, ám az utolsó pár perc, az valóban kemény erőpróba. De most már nagyon szeretném megcsinálni. Van még rá másfél évem. Nekem, aki német szakot végeztem, bizony gyakran kell szótár a tanuláshoz. Még jó, hogy őrzök egy II. világháború előtti, gót betűs szótárat, mert a szövegben olyan szavak is előfordulnak, amiket szerintem már a németek se értenek.
Melyik operaházba, koncertterembe mennél vissza?
Természetesen Bayreutba. Pedig látom, hogy ma nagyon más, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Belenéztem, kicsit belehallgattam az idei előadásokba. Sok kollégát ismerek az ott éneklő művészek közül, érdekes volt őket a bayreuthi zöld dombon hallgatni-látni. Közben jön egy új Wagner-énekes generáció: egész fiatalok, és kivételes tehetségek vannak közöttük. Nagyon szívesen mennék énekelni Angliába is, az kicsit más világ. Elsősorban a pezsgő tradicionális koncertélet miatt érdekel. Egyébként szeretem, hogy újabb és újabb városokba jutok el, és más kultúrákat ismerek meg. Szerintem nagyon izgalmas egy operaénekes élete.
A kékszakállú herceg vára Juditja időben érkezett számodra?
Már nagyon vágytam rá. Eötvös Péter négy-öt éve meghallgatást tartott a szerepre, és meghívást kaptam rá. Kérdeztem, hogy mikor lenne, mert színpadon még sosem álltam Juditként. Csupán egy hetem volt a felkészülésre. A művet, a szerepet jól ismertem, mert A kékszakállú volt a diplomamunkám témája. Tehát nem kellett a hangokat keresgélnem. De az a mű nagyon nehéz. Ha nem énekelem egy évig, akkor szinte újra kell kezdeni a tanulást. Eötvös engem választott a palermói produkcióra, amit aztán sajnos le kellett mondania. Vajda Gergely ugrott be helyette. Vele is remekül tudtunk együtt dolgozni, kiválóan ismeri a művet. Ez a produkció ment volna tovább Bolognába, de elmaradt a Covid miatt. Aztán egyszer csak felhívtak, hogy a korábban tervezett hat előadásból 2021 nyarán kettőt koncertszerűen meg tudnának tartani. A remek szlovák karmester, Juraj Valčuha vezényelt. A Teatro Communale nagyon jó ház, híres a Wagner-repertoárjáról.
Mi szerepel még a kívánságlistádon?
Szeretem, szeretném a francia repertoárt. Sajnos az Eiffel Műhelyházba kitűzött Poulenc-sorozat elmarad. Pedig a Kármeliták rendezése, az egész produkció, a benne szereplő énekesek mind kiválóak, Madame de Croissy, a perjelnő szerepe pedig az egyik kedvencem lett. Hiánynak érzem Delilát. Ha Saint-Saëns darabja szembejönne valahol, örülnék neki. Massenet Wertherjének Charlotte-ja és a Carmen címszerepe megvolt. Elég sok a bizonytalanság. Az a terv, hogy Richard Strauss Elektrája tavasszal ismét színre kerül. Abban az előadásban Klütaimnésztra szerepe vár. És szebbnél szebb oratóriumfeladatok: október elsején Dvořák Stabat Matere, másnap egy magyarországi Mahler-bemutató, A panaszos dal, október 18-án Janáček Glagolita miséjének alt szólama. Közben az Óbudai Társaskörben francia–magyar dalestet adok. Tavasszal, amikor a Nemzeti Filharmonikusok fennállásuk századik évfordulóját ünneplik, Beethoven Kismartoni miséjében fogok énekelni. Húsvétkor pedig a Máté-passióban, hogy mindig visszatérjünk Bachhoz.
Nyitókép: Schöck Atala Liszt-díjas alt énekesnő. Fotó: Papp Éva
