Bomlásregény

A Moszkoviáda a paródia, a thriller (az alcíme is rémregény) és az önéletrajz keveréke, abszurd látomás a "félig halott birodalom" fővárosáról. Az elbeszélőt, egy bizonyos Otto von F. ukrán költőt - a név is a kívülállást, az Európához tartozni vágyást jelképezi -  a peremvidékről (Galíciából) Moszkvába "száműzik" egy írókollégiumba, ahol a Szovjetunió különböző köztársaságaiból érkező író- és költőpalánták többsége a "grafomán irodalom, a nagy realista hagyomány unalmas receptjét" követi. A kollégium "hatemeletes útvesztő a rémséges főváros közepén", ahol állandó a részegeskedés, ahol a bomló birodalom haláltáncában kavarognak a különféle nemzetiségek képviselői, akik képtelenek megválni a "népek barátságáról" szóló szovjet mítosztól, és éppen ezért képtelenek arra is, hogy megtalálják a birodalmi elvtől független, új identitásukat.

 

A regény első része, a lepusztult kollégium mindennapjainak leírása fergeteges komédia, amely egyfelől visszavezethető a karneváli groteszk hagyományára: több allúziót tartalmaz például az orosz szamizdat-irodalom kultusz-regényéből, Venegyikt Jerofejev: Moszkva-Petuski című művéből, melynek története nem más, mint egy vodkamámorban történő látomásos utazás. Andruhovics írói is egytől-egyig részegesek, kiszolgáltatottak és védtelenek, mert, ahogy összegzi az elbeszélő, "a birodalom elárulta részegeseit. És ezzel törvényszerűen elindult a bomlás útján." Másfelől, a kiváló polonista, Pálfalvi Lajos megállapítására hivatkozva, a Moszkoviádában Andruhovics az ukrán heroikomikus tradíciót, Kotljarevszkij Aeneis-átiratának hagyományát aktualizálja.

 

Az elbeszélő, Otto von F. már a repülőjegyét is megvette, el akarja hagyni a félig halott birodalom szívét. Egy büfében történő robbanás után azonban a város föld alatti bugyrában, Moszkva csatornahálózatában találja magát. Ez a dantei "alászállás" a regény kevésbé sikerült része, melyben megszakad a felszabadult komédiázás természetes menete. Tele van irodalmi sablonokkal, mostanra már kiüresedett jelképekkel, közhelyes politikai allúziókkal. A KGB, a besúgóhálózat - kiderül, hogy az elbeszélőt is beszervezték -, az "álarcos túlvilág", ahol megjelennek Rettegett Iván, Szuvorov, II. Katalin, Lenin és mások maszkjai, az összbirodalmi paranoia jelképeiként, túl sok ahhoz, hogy hiteles legyen. A metaforák rendre realizálódnak, egyre kuszább lesz a történetvezetés. Végül az elbeszélő, golyóval a halántékában vonatra száll, elindul Kijev felé, hogy végre megtalálja új - ukrán - identitását.

 

Jurij Andruhovics több esszét is megjelentetett. Esszéiben nemcsak az ukrán identitás problémáit, hanem a megváltozott közép-kelet-európai önazonosság kérdéseit is taglalja. Magyarul eddig két esszékötete jelent meg, a Shevchenko is OK. Esszék Ukrajnáról (2004) és a lengyel íróval, Andrzej Stasiukkal közösen kiadott páresszé, az Én Európám (2004). Jurij Andruhovics a térség irodalmában a "peremvidék-érzés" egyik leghitelesebb megszólaltatója, regényeiben viszont a posztkolonializmus eszköztára nyert új, kelet-európai értelmezést.