Bonyolódik a Kundera-ügy

Kultpol

Zdenek Pesat 1950-ben a prágai Károly Egyetem harmadéves hallgatójaként az egyetemi-főiskolai pártszervezet vezetésének tagja volt. Szerdai nyilatkozata szerint tettéről akkor személyesen Dlask tájékoztatta őt.

A cseh Nemzeti Emlékezet Intézetének egyik történésze a közelmúltban olyan dokumentumot talált, amely szerint Kundera adta fel a rendőrségnek Dvoráceket, aki titkos megbízatással érkezett Nyugatról Prágába. Dvoráceket letartóztatták, és 14 évet ült börtönben hazaárulás miatt. A ma Párizsban élő világhírű cseh író határozottan tagadta, hogy bármiféle köze lenne az ügyhöz. Az író fiatalságának ezen állítólagos epizódjáról a Respekt című liberális cseh hetilap írt hétfőn megjelent legújabb kiadásában.

A nyugati hírszerző központoknak dolgozó fiatalember, a volt katonai pilóta Dvorácek a prágai színművészeti főiskola (FAMU) kollégiumában meglátogatta gyerekkori barátnőjét, Iva Militkát. "Nagyon valószínű, hogy Kundera feljelentése alapján tartóztatták le. Halálbüntetés fenyegette, de végül 22 évet kapott, amiből 14-et le is ült" - mondta a közszolgálati Cseh Televíziónak Vojtech Ripka, a Nemzeti Emlékezet Intézetének történésze. "Hazugság. Ezt az embert egyáltalán nem ismertem" - jelentette ki az író a CTK hírügynökségnek. Úgy véli, hogy az ügyet napvilágra hozó cseh történészek és a hetilap le akarják őt járatni.

Militká akkori barátja, Dlask a letartóztatást követően állítólag elmondta Pesatnak, hogy Dvorácek megjelenését ő jelentette a rendőrségen. Dlask úgy vélte, hogy az esetről a kommunista párt főiskolai vezetését is tájékoztatnia kell, s ezért szólt neki. "Miroslav Dlask arról tájékoztatott, hogy barátnője (későbbi felesége), Iva Militká találkozott gyerekkori barátjával, akiről tudta, hogy Nyugatra távozott, és valószínűleg illegálisan tért vissza az országba. Dlask elmondta, hogy erről az állambiztonságot is tájékoztatta" - nyilatkozta szerdán újságíróknak Pesat. Úgy emlékezik, hogy Kundera neve a beszélgetésben fel sem merült.

Pesat az ötvenes évekbeli súlyos helyzettel és társadalmi hangulattal magyarázza Dlask lépését, aki szerinte ezzel barátnőjét próbálta megvédeni az esetleges következményektől. Az irodalomtörténész azt állítja: nem foglalkozott a dologgal, s az akkori eseményekre csak most emlékezett vissza, miután az ügy a cseh lapok első oldalaira került. Több ismert cseh irodalmár és disszidens - Josef Skvorecky író, Milan Uhde író és a cseh parlament volt elnöke, Ivan Klíma író és mások - nehezen hihetőnek és logikátlannak minősítették, hogy Kundera jelentette volna az esetet az állambiztonságnak. A cseh média nagyobb része is számos kételyt vetett fel a bejelentéssel kapcsolatban. A Nemzeti Emlékezet Intézete nem kívánta kommentálni az új értesülést, amely más megvilágításba helyezi a nagy port felverő ügyet.