Boross Lajos a minisztérium saját halottja

Egyéb

Boross Lajos csodagyerekként kezdte a pályáját, édesapjától és Rácz László prímástól sajátította el a zenélés alapjait, majd 1942-ig Budapesten, a Zeneakadémián tanult. Már huszonöt éves korában az Állami Népi Együttes vezető prímásának kérték fel. Számos külföldi fellépésen is sikert aratott, a budai Margitkert vendéglőbe évtizedeken át érkeztek a turisták, hogy hallják játékát. 1972-ben a Halászbástya Étteremben együtt zenélt Yehudi Menuhinnal. A világhírű hegedűművész Az ember zenéje című könyvében is megemlékezett a találkozásról. Az 1985-ben megalakuló 100 Tagú Cigányzenekar főprímása lett, visszavonulása után választották tiszteletbeli főprímássá.

 

Munkásságát 1954-ben a Népművészet Mestere díjjal, 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje kitüntetéssel, 2006-ban pedig Kossuth-díjjal ismerték el.