Boross Péter: a magyar katonanemzet

Kultpol

 
(MTI) - A volt miniszterelnök a Magyar Katonahősök Emlékművénél a magyar nemzet történelmére visszatekintve beszédében azt hangsúlyozta: ezért nevezhetjük joggal katonanemzetnek a magyart.
    
Boross Péter azt mondta: "történelmünket meghazudtoló, a köztudatot rongáló, az egyetemes hazugság ötvenéves korszaka után" emlékezhetünk újra hőseinkre, és mára kevesen maradtak, akik fél évszázaddal korábban még megélhették ennek az ünnepnek az emelkedettségét.
    
A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke a Magyar Katonahősök Emlékműve előtt úgy fogalmazott: "ha majd történelmünk helyreigazodik, ha majd a valós és igaz szó uralkodóvá válik és hat a köztudatra, akkor ez az ünnep, ez az emléknap visszanyeri a maga jelentőségét. De addig is az a kötelességünk, hogy mindig és mindenkor magyarázzuk, mondjuk el az igazat, mert egy lehorgasztott fejű nemzet nem lehet igazán életképes."
    
Boross Péter szerint a magyarok túl szerények saját múltjuk megítélésében, pedig volt időszak, amikor gőggel és uralkodó hajlamokkal vádolták a magyar népet.
    
A volt miniszterelnök emlékező beszédét mondanivalójának befejezése előtt lezárta, mert az emlékkő mellett egy egykori 56-os forradalmár, aki egy lyukas nemzeti zászlót tartott az ünnepség alatt, összeesett. A férfit a helyszínen lévő mentők ellátták. 
    
A rákoskeresztúri Új köztemetőben a magyar hősök emlékünnepe alkalmából az emlékezés koszorúit helyezték el a parlamenti pártok, a főpolgármester képviselői mellett a politikai elítéltek és az 56-os szervezetek képviselői, valamint Jánosi Katalin, Nagy Imre mártír miniszterelnök unokája.
    
Az Országgyűlés 2001. június 19-én fogadta el a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló törvényt. Ennek értelmében minden év májusának utolsó vasárnapján emlékezünk "az elmúlt ezredév magyar hőseire", akik életüket adták a hazáért. Az emléknap azoknak a névtelen hősöknek állít emléket, akik Szent István óta áldozatot hoztak a hazáért - az 1956-os forradalom idején is.