Kifogástalan szórakozásban volt része a 18. temesvári középkori fesztivál látogatóinak. A helyi lovagrend tagjai a türelmetlenül várakozó nézők szeme láttára kivonszoltak a főtéren felállított sátorból egy festékkel elmázolt arcú, de amúgy kimondottan szemrevaló boszorkát, akit kötélen fogva hurcoltak végig a girbegurba, macskaköves utcákon, egészen a már előkészített máglyáig.
A vígan fényképező és filmező turisták hada közepette időnként megálltak, hogy a fejére olvassák a bűneit illetve, hogy színleg bántalmazzák egy keveset. Miután egy hagyományőrző lovagrend illetve profi színészek produkciójáról volt szó, a helyi csendőrök, a közbeavatkozás helyett elnéző mosollyal térték napirendre a látszólagos fizikai erőszak felett. A rendkívül valósághű illúzión még az is csak keveset rontott, amikor az egyik román operatőr kolléga vigyorogva megsúgta, hogy az áldozatban a nővérét tisztelhetjük. Az út végén a boszorkányt minden tiltakozása ellenére bedugták egy keresztre feszített, gyúlékony anyaggal lelocsolt és szalmával kibélelt lepel alá. Mielőtt az egészet felgyújtották volna, azért látszott, hogy a színésznő, igazi tűzről pattant menyecskeként, kioson a lepel alól.
A produkció nem volt mindennapi, ugyanis a fesztivál története során először játszották el a boszorkányégetést, de egyedülállónak semmiképpen sem mondható. A nemi diszkriminációnak még a látszatát is kerülő lovagok ugyanis a boszorkánnyal együtt egy lótolvajt is végigvezettek a történelmi utakon. A félmeztelenre vetkőztetett torzonborz férfire kötött köteleket hárman-négyen is tartották, és amikor megpróbált kitörni, akkor fogvatartói megkorbácsolták. Legalábbis szaporán csattogtak körülötte a karikások, de az utcakőnek biztosan jobban fájt, mint neki. Őt az út végén előbb ketrecbe zárták, majd a lólopás büntetéseként nyilvánosan "halálra korbácsolták".
A fesztivál nem csak boszorkányégetésből és lótolvaj-korbácsolásból állt, a kevésbé erőszakos szórakozások hívei is könnyedén eltölthetnek ilyenkor három napot Temesváron. A történelmi városrészben felállított színpadon korhű ruhákba öltözött együttesek zenéltek, a középkori dallamokra damasztruhába bújtatott hölgyek lejtették táncukat. Az egyik sarkon fakír sétált törött üvegen, míg a másikon egy bűvész mutatta be produkcióit, hogy a száját tátó turista arra eszméljen, egy saruba és csuhába bújt "szerzetes" koldul némi alamizsnát tőle.
A fő látványosságot persze az a 13 lovagrend jelentette, amelyeknek tagjai ha nem boszorkányt égettek, akkor szinten folyamatosan ízelítőt adtak harci jártasságukból. Közben a közönség tagjai is szívesen tanították a fegyverforgatásra. A lovagok biztosan nem hallották a "kés, villa, olló nem gyerek kezébe való" mondókát, mert ők akár a kardot vagy a lándzsát is odaadták a kicsiknek, sőt még azt is megmutatták nekik, hogy hogyan kell azokat használni. Végül párokba rendezve, igaz lassított mozdulatokkal, de gyakorolhattak is egymáson. Feltehetően a felügyeletnek és a szakszerű útmutatásnak köszönhetően sérülésről nem érkeztek hírek.
A lovagrendek elvileg Romániából érkeztek, de azért a gyergyószentmiklósi Csabafiak neve eléggé sokatmondó a magyar fülnek. Ahogy a Tamaczica nevű csoport gyermekelőadásán sem kellett a tudósítónak a minimális romántudásával bajlódni, mert a marosvásárhelyi színészek szép magyarsággal adták elő a dalokat és a verseket a kicsiknek. Temesváron megérte magyarul próbálkozni, a járókelőknek illetve a boltok és éttermek dolgozóinak nagy része beszéli a nyelvet, ahogy a történelmi házak falán is szép számmal akad magyar felirat.
Bram Stoker utcát viszont sehol sem láttunk, pedig a Drakula alakját és ezzel Erdélyt valamint Segesvárt is világhírűvé tevő író valószínűleg megérdemelne egyet. Ha a szuvenír árusokat és vendéglátósokat kérdeznék, ők biztosan igennel szavaznának ebben a kérdésben. Ők ugyanis már régen rájöttek, hogy Segesváron bármit el lehet adni Drakula vagy vámpír felirattal, a hűtőmágnestől a hamutartón át a fekete pólóig. Stoker regénye ihletőjének, Vlad Tepes havasalföldi fejedelemnek háza volt a városban, ahol most nyüzsögnek a turisták és az egykori retteget fejedelemről még éttermet is elneveztek.
A járókelők pedig boldogan vásárolják az emléktárgyakat, ezzel is ápolva a halhatatlan legendát. És hogy Segesváron nem csak Drakula halhatatlan, az vasárnap este bizonyossá vált, amikor találkoztunk az órákkal korábban elégetett boszorkánnyal. Akkora már az arcát korábban elcsúfító festékréteg nélkül, tiszta ruhában, mosolyogva beszélgetett egyik korábbi hóhérával, láthatóan feledve a délutáni eseményeket.
