Botos tánctól a sárkányokig: katalán fesztivál a fővárosban

Egyéb

A rendkívül színes katalán néphagyományokból adnak ízelítőt a péntektől vasárnapig tartó forgatagban a hagyományőrző együttesek.
   
Bemutatkozik a helyszínen a botos tánc, amelynek pontos eredete ugyan ismeretlen, de az egyik legelterjedtebb táncnak számít Katalónia területén: több mint száz tánccsoport tartja repertoárján, mindegyik a saját népviseletében.
    

A felvonulások és népi szokások állandó résztvevői, a nemességet és a királyi hatalmat jelképező hatalmas állatalakok sem maradnak távol, legjellemzőbb közülük a fenséges sas, a díszesen felkantározott öszvérparipa, az oroszlán vagy a bika, de mellettük még számos egyéb állatjelmezbe bújt résztvevő is feltűnik majd a helyszínen.
    

A capgrossos, azaz a kosztümös nagyfejű figurák már a XVIII. században felbukkantak a vallási kör- illetve díszmenetekben, szerepük az volt, hogy utat törjenek az óriásokkal felvezetett kíséretnek. Ezeket a különleges jelmezeket is magukkal hozzák a csoportok a fővárosi mulatságra.
    
Bemutatja repertoárját a hagyományos katalán népzenét játszó cobla zenekar, lesznek ördögök, sárkányok, embertornyok is, amelyek érdekessége, hogy az egyre szaporodó toronyépítő csoportok és a nem ritkán tíz emelet magas építmények nyomán az UNESCO 2010-ben az embertornyokat a szellemi kulturális világörökség részévé nyilvánította.
    
Megtalálhatók lesznek a fesztiváli sokadalomban a katalán óriások is: a papírmaséból készített bábokkal bonyolultabb koreográfiájú táncokat is előadnak. Bőséges ízelítőt kaphatnak a látogatók a katalán népzenéből és néptáncból, valamint a szintén nagy múltra visszatekintő utcaszínházi előadásokból is.