Bővült a Perkupai Operafesztivál kínálata

Program

A Sebő együttes, a Miller Zoltán–Vágó Bernadett színészházaspár, Pasztircsák Polina és Brickner Szabolcs operaénekesek, Lukács Gergely tubaművész fellépései mellett a József Attila Színház két előadása is színesíti az augusztus 2. és 4. között hetedik alkalommal jelentkező Perkupai Operafesztivál ingyenes programjait.

Pasztircsák Polina. Fotó: Bach Máté / Kultúra.hu
Pasztircsák Polina is Szegedi Csaba vendége lesz. Fotó: Bach Máté / Kultúra.hu

Kis község, nagy fesztivál

Szegedi Csaba, a Magyar Állami Operaház vezető baritonja 7. alkalommal rendezi meg gyermekkora helyszínén, a csaknem 800 lelket számláló borsodi községben a Perkupai Operafesztivált, hogy ezzel is viszonozza mindazt a szeretetet, törődést és odaadást, amit a helyi közösségtől az itt eltöltött évek során kapott.

A minden évben bővülő programkínálatban első alkalommal két zenés színházi produkció is szerepel

a József Attila Színház vendégjátékában. Az augusztus 2-i esti nyitóelőadás Willy Russel–Békés Pál–Fodor Ákos Vértestvérek című musicalje, míg másnap délelőtt Janik László–Kazár Pál Sárkányölő Krisztián című interaktív meseelőadása látható a Galyasági Ház udvarán felállított szabadtéri színpadon.

Perkupai költő versei

Az augusztus 3-i programok ezt követően a Sebő együttes szakrális népzenei koncertjével folytatódnak a Szent István király római katolikus templomban, majd a református templomban a népszerű színészházaspár, Miller Zoltán és Vágó Bernadett lép fel zenés műsorral, amelyben a perkupai születésű József Attila-díjas költő, Kalász László versei is hallhatók lesznek. Zongorán kísér: Szekeres László.

A 70. születésnapját ünneplő Sebő Ferenc zeneszerző, zenetudós, előadóművész gálakoncertje a Művészetek Palotájában 2017. február 11-én. Fotó: Mohai Balázs / MTI
A 70. születésnapját ünneplő Sebő Ferenc zeneszerző, zenetudós, előadóművész gálakoncertje a Művészetek Palotájában 2017. február 11-én. Fotó: Mohai Balázs / MTI

Késő délután ugyanitt Lukács Gergely, a Magyar Állami Operaház fiatal tubaművésze, számos rangos nemzetközi verseny díjazottja ad rézfúvós koncertet és tart hangszerbemutatót barátaival. A változatos műsorban közreműködik Csikota Gergely (trombita, Budapesti Fesztiválzenekar), Szászi Benedek (trombita, Concerto Budapest), Lakatos Péter (kürt, Magyar Állami Operaház) és Bence Csaba (harsona, Magyar Állami Operaház).

Az estet hagyományosan operagála zárja, amelyen Szegedi Csaba ismét két operaházi partnerét látja vendégül.

Pasztircsák Polina és Brickner Szabolcs mindketten – Csabához hasonlóan – az Opera legrangosabb elismerése, a kamaraénekesi című birtokosai, emellett rendszeresen lépnek fel Európa legrangosabb operaházaiban. A perkupai koncertre az operairodalom legszebb áriáival és duettjeivel készülnek, zongorán kísér Tóth Sámuel Csaba karmester.

A fesztivált ugyancsak hagyományosan vasárnap délelőtt hálaadó istentisztelet zárja a perkupai református templomban.