Brahms-örökzöldek és -ritkaságok

Egyéb

A Mozart és Beethoven összes vonósötösét bemutató Take Five-estek után a 2017/2018-as évadban Johannes Brahms minden vonósötöse és vonóshatosa, csellószonátája és zongorás kamaradarabja, vagyis kamarazenéjének majdnem minden műfaja felcsendül az Uránia Nemzeti Filmszínház Take Brahms című sorozatában. A hat alkalomból álló, élő kamarazenei esemény a Sinfonietta Pannonica Ensemble művészei, Eckhardt Violetta (hegedű), Jász Pál (hegedű), Sipos Gábor (hegedű), Máté Győző (brácsa), Szabó Péter (gordonka) valamint vendégeik, Szabó Ildikó (gordonka) és Lajkó István (zongora) előadásában valósul meg.

?Brahmsban elsősorban a zenetörténeti hagyományok őrzőjét, a klasszikus zenei formák biztonságot nyújtó keretei közt alkotó óvatos romantikust látjuk ? fogalmaz Szabó Péter művészeti vezető. ? Egész életében küzdött az új zene, a Berlioz?Liszt?Wagner-vonal ellen, akik szépen lassan szétszakították a tonális zene határait, és a klasszikus formákat is teljesen megváltoztatták. Ma már azonban, történeti távlatból szemlélve Brahms működését, tisztán látható, hogy művészete költőiségének alapvonásaiban éppúgy vérbelien romantikus, mint Liszté vagy Wagneré, ám romantikus mondanivalóját klasszikus és kiegyensúlyozott formaművészetével fejezte ki.?

Brahms sok szállal kötődik a magyar zenéhez, magyaros dallamokat jegyzett fel, és ezeket a népszerű Magyar táncokon kívül számos más művében is feldolgozta. Tizenhét éves korában megismerkedett Reményi Ede hegedűművésszel, majd Joachim Józseffel, akivel életre szóló barátságot kötött, és aki Liszt Ferencnek is bemutatta. Ezeknek a kapcsolatoknak is köszönhető, hogy Brahms több művét személyesen is előadta Pesten.

A november 23-ai, első Take Brahms koncerten egy méltatlanul háttérbe szorított és nagyobb figyelmet érdemlő remekmű, az A-dúr zongoranégyes kerül közönség elé, valamint a romantika nagy zongoraötöse, az f-moll kvintett, amely eredetileg vonósötös lett volna, majd a jó barát, Joachim József javaslatára kétzongorás szonáta, végül pedig zongoraötös változatban készült el.

A következő koncerteken is kuriózumoknak örvendhet a közönség. A második esten, december 14-én felhangzó op. 88-as F-dúr vonósötöséről Clara Schumannak írt levelében Brahms úgy fogalmazott: ?életem egyik legszebb műve?. A harmadik előadáson hallható lesz a népszerű op. 25.-ös g-moll zongoranégyes, melynek zárótételét a magyaros cigányzene ihlette (felirata is erről tanúskodik: Rondo alla zingarese). A negyedik koncerten hangzik majd fel a közkedvelt B-dúr vonós szextett, amelyet a Star Trek: Next Generation-ben filmzeneként hallhatunk, de ott helytelenül Mozart-műnek tulajdonították. Az ötödik előadás egyik csemegéje az op. 101-es c-moll zongoratrió, amelyről viszont Clara Schumann írta azt: ?Johannes egyik más munkája sem érintett meg ilyen mélyen?. Az utolsó koncerten egyebek mellett a 19. század végi kamarazene csúcspontjának tartott op. 99-es F-dúr szonátát tervezik előadni a Sinfonietta Pannonica Ensemble művészei.

A részletes műsor:

1. hangverseny: Zongoranégyes és zongoraötös
2017. november 23., csütörtök, 19:30
Á-dúr Zongoranégyes Nr.2., Op.26
f-moll Zongoraötös, Op.34

Eckhardt Violetta ? hegedű
Sipos Gábor ? hegedű (zongoraötös)
Máté Győző ? brácsa
Szabó Péter ? gordonka
Lajkó István ? zongora

2. hangverseny: Vonósötösök
2017. december 14., csütörtök, 19:30

F-dúr Vonósötös Nr.1., Op. 88
G-dúr Vonósötös Nr.2., Op. 111

Eckhardt Violetta ? hegedű
Jász Pál ? hegedű
Sipos Gábor ? brácsa
Máté Győző ? brácsa
Szabó Péter ? gordonka

3. hangverseny: Zongoranégyesek
2018. január 4., csütörtök, 19:30
g-moll Zongoranégyes Nr..1., Op.25
c-moll Zongoranégyes Nr..3., Op.60 (Werther)

Eckhardt Violetta ? hegedű
Sipos Gábor ? brácsa
Szabó Péter ? gordonka
Lajkó István ? zongora

4. hangverseny: Vonós szextettek
2018. február 22., csütörtök, 19:30
B-dúr vonós szextett Nr.1., Op. 18
G-dúr vonós szextett Nr.2., Op. 36

Eckhardt Violetta ? hegedű
Jász Pál ? hegedű
Sipos Gábor ? brácsa
Máté Győző ? brácsa
Szabó Ildikó ? gordonka
Szabó Péter ? gordonka

5. hangverseny: Zongorás-triók
2018. március 29., csütörtök, 19:30
H-dúr Zongoratrió Nr.1., Op. 8
C-dúr Zongoratrió Nr.2., Op. 87
c-moll Zongoratrió Nr.3., Op. 101

Eckhardt Violetta ? hegedű
Szabó Péter ? gordonka
Lajkó István ? zongora

6. hangverseny: Hegedű szonáta, csellószonáták és dal-átíratok csellóra
2018. május 3., csütörtök, 19:30
e-moll szonáta gordonkára és zongorára Nr.1., Op.38
G-dúr szonáta hegedűre és zongorára Nr.1., Op.78
Dal-átiratok gordonkára és zongorára
F-dúr szonáta gordonkára és zongorára Nr.2., Op.99

Eckhardt Violetta ? hegedű
Szabó Péter ? gordonka
Lajkó István ? zongora